Közép-Ázsia finoman szólva sem az a hely, ahol egy meleg fiatal szeretne felnőni. Közép-Európában még a legrosszabb helyzet sem hasonlítható össze azzal, amit mondjuk Üzbegisztánban kell megélnie valakinek, aki rájön, hogy a saját neméhez vonzódik. Ott például bűncselekménynek számít az azonos neműek közti szexuális kapcsolat, de ugyanez a helyzet Türkmenisztánban is. Ehhez képest Kirgizisztán viszonylag felvilágosult ország, hiszen nem büntetőjogi kategória homoszexuálisnak lenni. Viszont az egyre iszlamizálódó konzervatív társadalomban az, hogy a rendőrség nem üldöz valakit, nem azt jelenti, hogy teljes életet élhet. A homofóbia ráadásul itt is jó politika: bár 1998-ban dekriminalizálták az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot, egy meleg párt természetesen nem illet meg az a jogi védelem, ami egy heteroszexiális párt, 2016-ban pedig az alkotmányba is beiktatták, hogy azonos nemű párok nem házasodhatnak össze.
Ez persze nem volt előzmény nélküli, hiszen 2014-ben már megindult a melegek elleni propagandatörvény megalkotása, ami a magyar és az orosz világban is ismerős módon pécézte ki a melegeket, és tiltotta meg gyermekvédelem címszó alatt a „homoszexuális propagandát”. Az ország fővárosa, Biskek addig valamiféle safe space-ként működött a térségben: az emberek annyira keveset tudtak a homoszexuálisokról, hogy nem is igazán törődtek a létezésükkel, ami a törvényeknek és az eköré felépített állami propagandának köszönhetően természetesen sokat változott, és rövid időn belül 300 százalékot nőtt a közösség elleni fizikai támadások száma. A helyzet odáig fajult, hogy nemcsak a filmekből vágják ki a forgalmazók a homoszexualitásra utaló részeket, de 2017-ben bezárták Biskek egyetlen melegbárját a sorozatos balhék után. De az is sokat elmond a megváltozott helyzetről, hogy 2018-ban több rendőrségi tisztviselő is azzal bukott le, LMBTQ-közösséghez tartozó embereket zsarolt a közösségi médiában és meleg társkeresőkön. Akár 120 ezer forintnyi összegnek megfelelő kirgiz somot is kértek azért cserébe, hogy ne hozzák nyilvánosságra szexuális szokásaikat. A közösség problémáival csak egy maroknyi civil foglalkozott, de az „idegen ügynök törvény” óta mindegyik felfüggesztette a hivatalos működését, a kormány ugyanis ebben az országban is megkapta a jogot arra, hogy megbélyegezhessen minden neki nem tetsző szervezetet. Nem is annyira egzotikus történetek ezek a kirgiz Trumpnak becézett Szadir Zsaparov országában.
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Pavel Bednyakov
Zsaparov egyébként részt vett tavaly augusztus 20-án Budapesten az Orbán Viktor által szervezett diktátortalálkozón:
Pride-ról értelemszerűen szó sincs nagyon, bár 2019-ben történt egy hasonló kezdeményezés: március 8-án nagyjából 400 fős békés felvonulást tartottak a Nemzetközi Nőnap alkalmából, de az egyre erősödő homofób retorika miatt a tömegben megjelentek a szivárványos zászlók is. A felvonulást emiatt több újság is az ország történetének első meleg büszkeségmenetének nevezte el, amire gyorsan ráugrott a politikum is: egy parlamenti képviselő egyenesen azt javasolta, hogy verjék meg őket. Hasonló felvonulás azóta sem volt, a kirgizisztáni melegek pedig a hagyományos üzlet elszenvedői: azért cserébe, hogy nem élik meg önmagukat túl nagy nyilvánosság előtt, legalább annyit kapnak, hogy az állam jó eséllyel levegőnek nézi őket.
És persze a kirgizhez hasonló társadalomban nem kell ahhoz melegnek sem lenni, ha nyílt elnyomással akarunk találkozni: ehhez elég csak nőnek születni. Az országban, főleg a nagyon elmaradott vidéki részeken a mai napig nem honosodott meg a nők munkavállalásának hagyománya, helyük a háztartásvezetésben van, házasságkötés előtt pedig továbbra is az apának kell fizetni hozományt sok családban. Azt ezek után talán mindenki el tudja képzelni, milyen hendikepet jelent az országban leszbikus nőnek lenni: a család nagyon gyakran kitagadással válaszol a coming outra, a munkáltatók nagy része nem szívesen alkalmaz nőket, pláne nem meleg nőket, melegként pedig még a hasonló problémákkal küzdő társakat is nehéz megtalálni úgy, hogy az állam minden eszközzel próbálja láthatatlanná tenni az LMBTQ közösséget.
Ilyen háttérrel minimum azt hinné az ember, hogy a Biskek központjában, a Lenin-szobortól és a büszkén, egész nap masírozó és zászlót őrző katonáktól 15 percre található Save the Ales névre hallgató bárnak még a bejárata is csak sötéten pislákol a diszkréció és béke érdekében. A bár, vagyis hát nevezzük nevén, kocsma ugyanis nemcsak azzal tűnik ki, hogy
ez Biskek első kifejezetten kisüzemi sörben utazó egysége és főzdéje egyben, hanem azzal is, hogy nemcsak sört kínál, hanem szabadságot:
a tulajdonosa és üzletvezetője, a magát leszbikusnak valló Aida a homofób kampányok csúcsának idején, 2016-ban nyitotta meg a helyet azért, hogy segítsen a hozzá hasonló leszbikus nőknek. Itt nemcsak önmaguk lehetnek, hanem pénzt is kereshetnek. A Save the Ales nem melegbár, az továbbra sincs a városban, de ez az egyetlen olyan hely, ahol melegként garantáltan biztonságban van a vendégkör akkor is, ha nem a többségi társadalom nemi vonzalmát éli. Ehhez képest a város központjában lévő egységet könnyű elérni, a kert felé haladva már hallani a kellemes zsivalyt a hatalmas kerthelyiségből, az pedig külön meglepetést okozott, hogy a kocsma egy óvoda mellett van. Magyarországon ilyenből már bizonyára hatalmas balhé lenne, bár a Save the Alesben a felszolgálók történetei, a pult mellé kifüggesztett – azért nem túl nagy – szivárványos zászló és a vendégkör egy részén kívül semmi nem utal arra, hogy ez olyan hely, amire a nagyon hülyék akár a homoszexualitás propagálását is rá tudnák húzni a 2023-ban elfogadott helyi „gyermekvédelmi” törvény óta.
„Eredetileg Kazahsztánban, Almatiban akartuk megnyitni ezt a helyet (Kazahsztán talán a legmegengedőbb ország az LMBTQ-emberekkel a térségben – F. Á.), de ott nem volt segítségem, én pedig biskeki vagyok. Úgy döntöttem, ide térek vissza, mivel az épület apám tulajdonában van, így nyilván egyszerűbb minden” – mondta Aida, miközben belekortyolt egy pohár általa főzött sörbe. A Save the Ales nem csak a Magyarországon romkocsmásnak hívott hangulatával igazán nyugatias hely, hanem a kínáltalával is: főznek itt stout, dupla ipa, red ale és különféle gyümölcsös söröket, biskeki szinten kiemelkedően magas, budapesti szinten kifejezetten alacsony áron. „Úgy voltam vele, hogy szeretem a sört, és a 2010-es évek elején itt csak orosz sörök voltak. Elkezdtem kutakodni az interneten, és Youtube-on találtam videókat arról, hogyan főzhetem meg a saját sörömet akár a konyhámban is otthon. Innen indult az egész.” Azt talán Aida sem gondolta volna, hogy kisebb sörforradalmat indít el Kirgizisztánban, hiszen azóta már szépen elszaporodtak a furcsa ízű kisüzemi sörökben utazó kocsmák a városban. A Save the Ales egyébként az első ilyen söröző egész Közép-Ázsiában. Aida szerint pedig ez meg is oldotta azt a problémát, hogy általában eléggé férfiak által dominált műfajról beszélünk: mivel nem volt még ilyen, nem is találkozott a hétköznapi szexizmussal.
Aida azon csak nevetett, amikor aktivizmust emlegettem a munkája kapcsán, láthatóan nem akkora dolog ez szerinte. „Nincsenek politikai üzeneteink, a közösségről és a biztonságos térről szól az egész. Ezért is tartom fontosnak, hogy LMBTQ-embereknek adjunk munkát, de természetesen nem zárunk ki senkit, a szakácsunk most is egy heteroszexuális férfi” – mondta. „Sajnos nem is kell, hogy tudják rólad, hogy meleg vagy, elég ha csak máshogy nézel ki, mint amit megszoktak, és már nem kapsz munkát. Magam is egy vagyok az érintettek közül, ezért tudom, hogy mit okoz, ha nem vagy elég nőies vagy férfias.”
Bár fontos dolgot csinál, és elmondta, hogy a fő probléma az LMBTQ-emberek körül a sehogy sem kibeszélt és nem is üldözött családon belüli erőszak, semmiképp sem akart nagy kijelentéseket tenni, nyilván neki is biztonságosabb ez így. „Én csak munkát adok, mert nekem is jó, ha velük dolgozhatok együtt. Szerencsére eddig nem is volt ebből problémám. Kis buborékban élek itt, de a külsőm miatt így is nehéz pillanatok várnak rám, ha bemegyek egy állami hivatalba ügyet intézni. Rám néznek, és látják, hogy valami nem stimmel velem, és ezt éreztetik is.” Aida azt azért elárulta, hogy a homofób törvények miatt most sokkal rosszabb kép született a kirgiz társadalomról, de valójában az emberek Biskekben biztosan sokkal elfogadóbbak és békésebbek, mint a választott politikusaik. „Szerintem a kormány és a hatóságok nem is tudják, hogy mi LMBTQ-emberek vagyunk, ez csak egy bár, nem teszünk semmilyen nagy állítást. Könnyen is kimaradok ebből: én csak így létezem, miközben segítek pár lánynak.”
Bár helyi szinten nem érdeklődnek különösebben a Save the Ales után, Aidát soha nem is kereste kirgiz újságíró, a mostanra kialakult nemzetközi hírverés jót tesz az üzletnek: az angol nyelvű ajánlók közül már több helyen is ajánlják Biskek kötelező körei közt ezt a helyet, aminek köszönhetően az expatok és különféle backpacker turisták kedvenc gyülekezőhelyévé is változott. „Nagyon sokféle ember jár ide, és bár egyre több biskeki is van, azért őket már arcról felismerem. Kirgizisztán nem nagyon figyel erre a helyre, ezért nem is nagyon kapok aljas üzeneteket. Néha Kék Osztriga bárnak csúfolják a kocsmát, de ez azért belefér.”
A külföldiek jelentős részét oroszok teszik ki. Kirgizisztán ugyanis amellett, hogy erősen oroszpárti vezetésű ország, a besorozás elől menekülő fiatalok egyik biztos menekülési pontja lett. Ez nemcsak abban látszik, hogy sok az orosz, hanem abban is, hogy a Save the Ales saját sörei mellett rengeteg orosz főzésű kisüzemi sört tart, ami egyszerű vásárlóként különösen előnyös, hiszen azt semmilyen háborús bűn nem tudja elvenni, hogy világszinten is az egyik legjobb főzdekínálattal rendelkeznek a 2010-es évek eleje óta. Ezeket a söröket most nagyjából semmilyen formában nem tudják importálni a világ nagy részére, így marad a közép-ázsiai piac. „Az itt lévő oroszok kifejezetten igényelték ezeket a söröket, úgyhogy dobozosan tartjuk már őket.
A legtöbben kifejezetten Putyin elől menekültek Biskekbe, de találkoztunk olyannal, aki közölte, hogy ameddig nem szedjük le az ukrán zászlót, addig ő nem iszik itt.
Persze elvitelre azóta is vásárolt, mi pedig mondtuk, hogy nem kell itt meginnia, ha nem akarja. Azóta persze már itt sörözik, de rendszeresen panaszkodik a zászló miatt.” Azt hozzátette, hogy ahogy a szivárványos zászlóval, úgy ezzel is vigyázni kell: a pult melletti kis falon még elférnek Ukrajna nemzeti színei, de ha kitennék a bejárat fölé, biztosan okozna problémákat.
Aida persze a legközelebbről tudja, hogy nem minden a világnézet: a már említett apja, aki felajánlotta nekki a Save the Ales telkét például lelkes putyinista. „Egész nap nézi ezeket a szörnyű tévécsatornákat, emiatt van az egész. Tudja, hogy leszbikus vagyok, de őszintén szólva tényleg nem értem, hogy fogadja el a Save the Alest. Most épp nem beszélünk Oroszországról és úgy általában a politikáról sem, korábban sokat veszekedtünk, a Krím elfoglalása idején én még Kijevben éltem, és hazaérve könyörögtem neki és a testvéremnek, hogy ne nézzék már ezeket az álhíreket ötéves gyerekek megöléséről” – vázolta fel kacifántos családi viszonyait.
Aida tulajdonképpen az elérhető maximumot kapta melegként Biskekben: ha vigyáz a szájára és nem mutatkozik túl látványosan,, nem politizál, akkor elkerülheti a balhékat, és még lehet sikeres vállalkozása is. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tart-e egy igazi Biskek Pride-ot, csak mosolygott. „Talán kétszáz év múlva, de tényleg csak talán.”
