A szerk.

Diktátorbál a Várban

A szerk.

Az sajnos semmilyen szinten nem igaz, hogy Türkmenisztán, esetleg Azerbajdzsán, netán Üzbegisztán fogja megoldani bármilyen szinten Magyarország gázellátását a következő években, amint azt Szijjártó Péter a hét elején, az augusztus 20-i mámoros „diplomáciai nagyüzem” után kilátásba helyezte.

Türkmenisztánnak történetesen tényleg sok gáza van a földben, a gond ott kezdődik, hogy inkább Kínának adja el, amerre van cső is (mindjárt három), viszont Magyarország (és Európa) felé meg nincs cső, és nem is tűnik nagyon valószínűnek, hogy lesz. (A türkmén gázt szállító csövet a Kaszpi-tenger keleti partjáról kéne elvezetni először is a nyugatira, ami szárazföldön kissé problematikusnak tűnik, mert útba esne Oroszország, a Kaszpi-tenger fenekén meg nagyon sokba kerülne.) Türkmenisztánon kívül nem fogunk még komolyan vehető mennyiségű gázt vételezni Üzbegisztánból (gázuk nekik is van, de sajnos annyira leharcolták a saját feldolgozóiparukat, hogy az idén már konkrétan Oroszországból importáltak), Azerbajdzsánból (ők ugye petróleumban erősek), Kirgizisztánból és az Oroszországi Föderáció Tatár Köztársaságából sem, az utóbbiban konkrétan nincs is gáz. Sokszor még a rezsóban sem. De ha még igaz lenne is, amit Szijjártó állít, és ha máshogy nem, ő személyesen nejlonzacskóban hoz 100 vagy 200 millió köbméter gázt Azerbajdzsánból vagy Türkmenisztánból – az a 100 millió ugyan mit számítana hazánk durván 9–10 milliárd köbméternyi fogyasztásához képest? Az sem igaz, hogy ha netán mégis­csak valahogy megkeletkezne az a cső, akkor Magyarország majd halálra keresi magát az Európába irányuló tranziton, Európa ugyanis épp jön lefele a gázról, és tényleg nincs szüksége a türkmén gázra. Különösen nem a nejlonszatyorból árultra.

Ennyit a hétvégi államfői reálpolitikai dimenzióról. Ja, a világ már csak olyan, hogy néha muszáj kétes erkölcsiségű döntéseket hozni, és a köz java a legmagasabb szintű morális áldozatvállalást épp a legmagasabb vezetőktől követeli meg, és demokratikus államvezetők is kénytelenek bizniszelni a legsötétebb diktatúrákkal, bla, bla, bla. De miféle államrezon rejtőzhet a miniszterelnöki irodában tartott augusztusi Halloween-parti vendéglistája mögött?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.