Külpol

Franciaország, az idegenellenesség titkos európai élharcosa szereti a nagy felháborodásokat. Most, hogy már abszolút többséggel is kormányoz egy provence-i középvárosban a szélsőjobb Nemzeti Front, a párizsi balhúzású értelmiség újra tiltakozásra érettnek látja a helyzetet, és még megérhetjük, hogy a jobbközép kormányzat visszatáncol. Kérdés, mit ér majd az apró, bár jól mediatizált győzelem, ha a franciák egyre szélesedő kisebbsége hajlik a sunyi, kisszerű rasszizmusra.

Mi foglalkoztatja a brit alattvalót? Nősül Liam Gallagher az Oasisból. Folyik a totóbotrány-per John Fashanu és Bruce Grobbelaar ellen. Egerek lepték el a Buckingham-palotát. Csempészésen kapták a Sotheby´s aukciós házat. Privatizálják a londoni metrót. Fergie, a fogyasztószereket reklámozó exhercegnő kifizette adósságait. Az UEFA Nagy-Britannia helyett Németországot támogatja a 2006-os vb megrendezésére. Legkésőbb három hónap múlva parlamenti választások lesznek.

Az ecuadori törvényhozás alkotmányosan nem teljesen aggálymentes körülmények között lecserélte a kőolaj, a banán és a Galapagos-gyík országának államfőjét. A poszton mostantól Fabian Alarcón parlamenti elnök bizonyíthat. A hadsereg mindvégig semlegességet tettetett, miközben valószínűleg a tisztikar döntötte el, hogy sok volt ez a fél év is Bucaram elnökből, aki politikai ellenfeleit kiváltképpen a nemi élet tárgykörében megfogalmazott feltevésekkel szerette szidalmazni, hogy aztán a választói orcákra rettentő gazdasági szigorral dermessze rá a vigyort.

Azóta, hogy 1995. március 19-én Párizsban Horn és Meciar aláírta "a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről" szóló szerződést, a két miniszterelnök légyottjain kívül nem sok jó történt a két állam kapcsolatában, hacsak a közelmúlt vízügyi félreértését nem számítjuk annak. Vagy azt, hogy a nyelvtörvénnyel kapcsolatos huzavonák és agárhátrébbvonások kavalkádjában végül csak odavész a magyar kisebbség önrendelkezési joga.

Törökországról hajlamos megfeledkezni az ember, ha úgynevezett nagypolitikai összefüggéseket latolgat. Törökország egy nagy, ám gyanús, se európai, se igazán közel-keleti állam, legfőbb nemzeti terméke a vendégmunkás, a kurd menekült és az időnként hipp-hopp kormányon termő katonatiszt, vélné az ember, holott. Törökország a Szovjetunió felbomlása óta mintha valamiféle regionális nagyhatalmiság álmaival kacérkodna, olyannyira, hogy miniszterelnökük vétóval fenyegetőzni sem átall a római NATO-értekezleten: amihez nyilván a fontosabb tagországoknak is lesz szavuk még - de annyit elárul az ötlet, hogy odahaza valami nagyon nem stimmel.

Önálló létének hatodik esztendejében Oroszország változatlanul csak sodródik a nagyvilágban. Afféle hetedik kontinensként keresi a helyét Európa és Ázsia között. Igazi barátok és szövetségesek nélkül viszont ez a bolyongás még sokáig tarthat.

Vasárnap választások lesznek Pakisztánban. Nem kevesebb: kilencven párt indít jelölteket, természetesen a legtöbb minden esély nélkül, és a jelek szerint az eredményt nyugodtan borítékolni lehet. A Pakisztáni Muszlim Liga (PML) vezetője, Nawaz Sharif és a Bhutto-klán Pakisztáni Néppártját (PPP) irányító Benazir Bhutto évtizedes párharcában ezúttal Sharif a tuti befutó.

Szudánban bezárt a legtöbb egyetem, amire persze adja magát vállat vonogatni. Tizenhárom éve polgárháború, akkor még amerikai-szovjet volt a felállás, most kezd a konfliktus önmagáról szólni. A világ tizedik, Afrika legnagyobb országáról van szó. Egy hónap óta a déli-keleti felkelők vannak offenzívában, és pillanatnyilag nehéz elképzelni, hogyan maradhat egyben az ország, hogyan rendeződik véglegesre Afrika szarva.

Az ünnepség nagy volt és szép, habár korántsem akkora, és nem is annyira szép, mint amennyire a résztvevők várhatták volna. Ennek ellenére nem valószínű, hogy csalódottan széledtek volna szét, arrafelé ritkaságszámba megy az utcabál.

Annak, aki a két hónapos belgrádi tüntetéssorozat mind ez idáig legnagyobb megmozdulására érkezett a szerb fővárosba, rögtön az elején téves benyomásai támadhattak a dologról.

A dél-koreai szakszervezetek a hét végén berendezkedtek az állóháborúra. Egy hónapon át minden szerdán sztrájk, minden szombaton munkásgyűlések, és ha egy hónapon belül nem módosítja újra a parlament a december 26-án elfogadott munkaügyi törvénymódosításokat, ismét folyamatos munkabeszüntetés következik. A szemben álló két félnek eközben más és más módon, de tudomásul kell vennie a világgazdasági beilleszkedés kellemetlen következményeit.

Szerbiában nyolcadik hete tüntetnek, mert a hatalom megsemmisítette az ellenzék által megnyert helyhatósági választások eredményeit. A külföldi és a hazai nyomás miatt Slobodan Milosevic szerbiai elnök rezsimje kismértékben bár, de engedni kénytelen: hétvégi hírek szerint lehet, hogy elismeri az ellenzéki győzelmet. Erre kérte a szerb szövetségesnek számító Görögország külügyminisztere is. Az ellenzék ugyanakkor cáfolta, hogy koalícióra lépne a hatalmon lévő szocialistákkal. Az egyetemisták múlt hét csütörtökre elhatározták: Belgrád utcáiról visszaszorítják a rendőröket. Ekkor készült riportunk.

Az 1944-es kommunista puccs óta ilyen rendőrfesztivál még nem volt, mondják a strigulahúzogatásban járatosak. A kövek nyomán a parlamentben ablak nem maradt egészben, egy röpke ásvány még Dimitrov exminiszterelnököt is fültövön sújtotta, pedig ő ellenzéki. Mindegy is: a politikai helyzet többé-kevésbé áttekinthetetlenné izmosodott, csak annyi biztos, hogy ez így nem mehet tovább.

A dél-ciprusi görög kormányzat orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rakétákat szándékozik vásárolni. Az üzlet látszólag két hatalom tiszteletre méltó magánügye, azonban a századvég egyik legzaftosabb diplomáciai válsága kerekedhet ki belőle. A két félen kívül szóhoz jutott már Törökország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az EU, és felsikolthat a sziget északi harmadán létező 175 ezres lélekszámú észak-ciprusi miniállam is.