Se parlament, se kormány, se államelnök. Azaz van parlament, csak az ellenzék kivonult belőle, van kormány, bár a még hivatalban lévő elnök, Zselev megtagadta a beiktatását; cserébe a szocialisták nem mennek el az új elnök, Petar Sztojanov egy hét múlva esedékes eskütételére. Köztes állapot, avagy
hét év mélázás
után a bolgárok ismét rendszert váltanak.
Tavaly októberben, fényes nappal szétlőtték a munkába induló exminiszterelnök, Andrej Lukanov koponyáját. Szétroncsolt agyáról úgy tartják, benne forrta ki magát az elmúlt húsz-egynéhány év bolgár történelme. A nagystílű keresztapa a hetvenes évek végén, a néhai Ljudmila Zsivkova bizalmasaként jött rá, hogy a lopott állami pénzt nem érdemes rezidenciákra és repi Csajkákra költeni, jobb Nyugaton bejegyzett fantomcégek bankszámláján pihentetni, amíg össze nem dől az egész kóceráj. Akkor aztán vissza lehet hozni és felvásárolni vele a romokat. Az eszmének követői akadtak: úgy hívták őket, hogy reformerek, ők vezényelték le a rendszerváltást. Õk voltak a lenyúlósok első nemzedéke: hol ellenzéki, hol hatalmi pozícióban, de mindig uralva a pénzügyi és gazdasági helyzetet. Hogy Lukanov azon a bánatos őszi napon milyen munkába indult, senki meg nem mondja, és az sem derül ki soha, miről tárgyalhatott egyik titkos, talán utolsó útján Törökországban a Gazprom és a helyi energiamaffia néhány prominensével.
Egy napon aztán befutottak
az új lenyúlósok,
a volt komszomolisták, élükön Zsan Videnov járt. Ezek tanultak ugyan Lukanov keresztapától, de elragadta őket az ifjonti hevület. Tőkéjük volt, a sémát ismerték Litvániából, Romániából, Csehországból és egy kicsit Magyarországról, lásd Ybl Bank. Alapíts egy bankot, várd meg, amíg a betétesek feltöltik, adj hitelt a saját cégednek, számold fel a vállalkozást, aztán kérj bocsánatot. Videnov - miniszterelnök korában - utóbbitól el is tekintett: egy lebukás alkalmával rezzenéstelen képpel ismerte be, hogy baráti szálak fűzik az Orion nevű maffiacsapathoz, de ezt a magánügyének tekinti. A pénz egyszerre eltűnt az országból, hiába nyomták az új bankókat, a társadalombiztosító kasszája üres maradt, a lakossági megtakarításokat kivették a bankokból, a költségvetés összeomlott.
Lukanov irtózott ettől a szpáhitempótól, nem azért kapart évtizedeken keresztül, hogy ezek a suhancok mindent leraboljanak. Tett egy nyilatkozatot, hogy amennyiben a fiatalok nem fogják vissza magukat, mindent kitálal. Két napra rá golyót kapott.
A kormányzó szocialisták,
ahogy belátták, hogy elvesztették az elnökválasztást, a leva zuhan, és az infláció elszabadult, kongresszust hívtak össze, és alaposan beolvastak maguknak. Legnagyobb hangon egy Nikolaj Dobrev nevű exkomszomolista, aki belügyminiszterként tudhatott egyet s mást, mert azzal fenyegetőzött, hogy feldobja a sajtónál pártbeli kollégáit, ha nem csinálnak valamit. Erre megválasztották pártelnöknek és rábízták a kormányalakítást, holott főbe is lövethették volna.
Időközben a Nemzetközi Valutaalap megtagadta, hogy gyorssegélyben részesítse Bulgáriát, joggal mondván, hogy ebben a kormányban nehéz megbízni. Azt javasolták, hozzanak létre egy valutatanácsot, mely szemmel tartja a külföldi hiteleket és megállítja a leva romlását. Az ötlet kis híján megvalósult, de a fiatalok most se állták meg: a nemzeti bankot akarták átsminkelni felügyeleti szervvé, azaz újfent magukhoz akarták inteni a dollárokat, a leva meg mehet, ahova akar.
Erre viszont az emberek mentek ki az utcára, lármásan támogatták az ellenzéki demokraták követelését, hogy írjanak ki idő előtti választásokat. Zselev nem kérte fel Dobrevet kormányalakításra, az ellenzékhez hasonlóan átmeneti szakértői kormányt akart kinevezni. Január tizedikén a demokraták beterjesztettek a parlamentben egy nemzeti megmentési nyilatkozatot, amire a szocialisták csak a markukat dörzsölték és név szerinti szavazással akarták húzni az időt. Az odakinn tüntető tömeg úgy döntött, hogy szocialista (helyi zsargonban: "komcsi") ki nem teszi a lábát az épületből, amíg a megmentés kérdése nem tisztázódott. Hajnali kettőkor kiküldtek egy Ljubomir Natev nevezetű, méltán népszerűtlen exbelügyminisztert, akit annak idején azért hajtottak el, mert amikor vizsgálatot kellett volna indítani néhány megölt kiskatona ügyében, napokra felszívódott a bolgár éjszakában. Egy arra tébláboló újságíró botlott belé, amint éppen bolgár cicababákkal múlatta az időt.
Hörgött tehát a tömeg,
áttörte a kordont és a parlament előteréig nyomult, kövekkel bevert néhány ablakot, páran házilag készült füstbombákat hajigáltak. Odabenn pánik, a tévé egyenesben közvetíti Nora Ananieva szocialista honanya jajveszékelését, hogy mind itt égünk, és Szendov parlamenti elnök biztatását, hogy nem olyan egyszerű meghalni. A be nem iktatott Dobrev élőben nyilatkozik, lelke mélyén megérti a nép indulatait; de már késő, Videnov exminiszterelnök, ki tudja, milyen minőségben, parancsot ad a tér megtisztítására és a szocialista képviselők kimentésére.
Másnap egy másik exkormányfő, a demokrata Filip Dimitrov azt nyilatkozza a kórházban, hogy neki személy szerint egy különítményes pancsolt be, ami azért érdekes, mert ezt az egységet elvben már ´90-ben feloszlatták. A többi száz-egynéhány súlyosabb sérült csak arra emlékszik, hogy a fiúk nagy élvezettel verték őket. Új transzparensek jelennek meg a tüntetésen: "Fiúk, ne üssetek, a főnökeitek elmennek, mi maradunk!" Szombaton a diákok bejelentik, hogy addig tüntetnek, amíg ki nem írják a választásokat, a független szakszervezet meghirdeti hétfőtől az általános sztrájkot.
Totális harc,
mint ´89-ben: egy ország érzi magát hét évvel fiatalabbnak, újra elhiszik egymásnak, hogy minden rendbe jön, csak menjenek el a komcsik, pofára megmondják, ki a "vörös", ki a "kék", emberek ismeretlenül megszólítják egymást az utcán, megszűnik a gyilkos lökdösődés a buszokon. Mintha ebben a köztes létben kötelező lenne a figyelmesség meg a szolidaritás, na és persze a felejtés, mely kimossa az agyakból azt a pár nyomasztó hónapot, amikor az újra hatalomra álmodott ellenzék kormányozta az országot.
Krasztev Péter
Köszönet a Stina hírügynökségnek.
