Tulajdonképpen sokáig nem volt világos, mit is akarnak az éhségsztrájkolók. Olyan körülmények között éltek, sokan, együtt, amilyenekről a legtöbb országban nem is álmodhatnak a politikai foglyok - már ahol vannak ilyenek. Maroktelefonjuk volt, faxolhattak, megbeszéléseikről fényképeket, videófelvételeket készíthettek, és volt rá lehetőségük, hogy ezek eljussanak a börtönfalakon kívülre. A férfiakat és a nőket nem különítették el egymástól.
Az előző, decemberben felbomlott koalíciós kormányzat idején alakultak ki ezek a körülmények, és már az új koalíció idején, tavasszal született döntés a politikai elítéltek helyzetének szigorításáról. Az elképzelések szerint szétszórták volna őket egész Törökország legkülönbözőbb börtöneibe, megfosztva őket az egymás közötti érintkezés lehetőségétől, megnehezítve a kapcsolattartást rokonaikkal, védőikkel. A szervezett és folyamatosan koordinált éhségsztrájk emiatt robbant ki, de a követelések listája több mint harminc pontból állt. Az akció résztvevőit képviselő ügyvédek szerint ugyanis a börtönkoszt ehetetlen, orvosi ellátás gyakorlatilag egyáltalán nincs, a fogva tartottakat látogató hozzátartozókkal úgy bánnak az őrök, mintha bűnözők volnának.
Ítélet nélkül
Egyes források szerint a több mint két hónapig húzódó éhségsztrájk résztvevői mindezek felhánytorgatásán túl offenzívába mentek át. Követelték, hogy teljesen szűnjön meg levelezésük mindenfajta ellenőrzése, hogy nézhessenek kábeltévét, bocsássanak rendelkezésükre számítógépet, videólejátszót.
Aki ezek után netán azt gondolná, hogy ez már talán túlzás, nem árt, ha mindezek mellett azt is figyelembe veszi, hogy a Törökországban terrorizmus vádjával fogva tartott több mint nyolc és fél ezer politikai fogoly közül majdnem ötezren ülnek ítélet nélkül. Sokan évek óta: az éhségsztrájk egyik halálos áldozata már ötödik éve volt így börtönben, miközben olyan tettek elkövetésével vádolták, amelyekért akár halálbüntetés is járhatott volna. (A kiszabott halálbüntetéseket egyébként nem hajtják végre.)
Az érintett politikai foglyok különféle illegális balos - marxista-leninista, maoista irányultságú - politikai szervezetek tagjai. Ezeknek a csoportoknak a többsége a Dev Sol (Forradalmi Baloldal) nevű gyűjtőszervezetből szakadt ki. Politikai súlyukat jelzi, hogy miközben a hatóságok nem finomkodnak velük, több városban, így Isztambulban is egész negyedeket irányítanak, és ezeket felszabadított területeknek nevezik. Az ilyen mozgalmak jellegéből adódóan tagjaik elfogadják a vakfegyelmet. Nem biztos, hogy alaptalan vádaskodás volt, amikor a török kormány azzal érvelt önnön kérlelhetetlensége mellett, hogy ezek a szervezetek kívülről oktrojálták rá az akciót a bebörtönzöttekre. Az éhségsztrájkolók hozzátartozói újságíróknak elmondták, hogy a kintiek és a bentiek közötti összekötők csak akkor engedélyezték a beszélőt a családtagoknak, ha nem sírják el magukat, nem bátortalanítják el a politikai foglyot, aki megfogadta, hogy a legvégsőkig, akár a halálig is éhezik.
Kínos
A szombati megegyezés előtt néhány nappal, amikor már többen belehaltak a hosszú éhezésbe, és orvosi vélemények szerint világossá vált, hogy a túlélők is maradandó károsodásokat szenvednek, több tüntetés is volt Isztambulban. A rohamrendőrök egyre idegesebbek és kíméletlenebbek voltak, főleg azután, hogy csütörtökön két fegyveres akció is lezajlott rendőrőrsök ellen, egy rendőr meghalt, kettő pedig megsebesült.
A Nyugat-Európával egyfajta sértődötten vágyakozó viszonyban álló Törökország számára valahol nyilván egyre kínosabbá vált a helyzet: egymás után halnak meg az éhségsztrájkolók, a szélsőbal mellett nemzetközi hírű baloldali művészek, emberi jogi szervezetek is követelik már, hogy történjen valami. Egyre tarthatatlanabbá vált a hivatkozás a szervezett felforgatásra, arra, hogy a leendő áldozatokat, mártírokat netán szervezeteik jelölik ki, vagyis ezek a gyilkosok. Megszületett tehát a megállapodás, a leromlott állapotú éhezőket kórházba vitték (addig azokat sem, akik már kómában voltak), követeléseik egy részét elfogadta a kormány. Lezárult egy tragikusságában is embertelen, viszolyogtató történet, amelyben eltűntek a határok következetesség és konokság, határozottság és pöffeszkedés, kitartás és vak zsarolás között.
- csyt -
