Törökország: Éhen, halálig

  • - csyt -
  • 1996. augusztus 1.

Külpol

Hatvankilenc napig tartott az éhségsztrájk, hétfőig tizenketten haltak bele, de a szélsőbaloldali török politikai elítéltek részben elérték, amit akartak: fogva tartásuk körülményei nem romlanak annyira, amennyire tarthattak tőle.
Hatvankilenc napig tartott az éhségsztrájk, hétfőig tizenketten haltak bele, de a szélsőbaloldali török politikai elítéltek részben elérték, amit akartak: fogva tartásuk körülményei nem romlanak annyira, amennyire tarthattak tőle.

Tulajdonképpen sokáig nem volt világos, mit is akarnak az éhségsztrájkolók. Olyan körülmények között éltek, sokan, együtt, amilyenekről a legtöbb országban nem is álmodhatnak a politikai foglyok - már ahol vannak ilyenek. Maroktelefonjuk volt, faxolhattak, megbeszéléseikről fényképeket, videófelvételeket készíthettek, és volt rá lehetőségük, hogy ezek eljussanak a börtönfalakon kívülre. A férfiakat és a nőket nem különítették el egymástól.

Az előző, decemberben felbomlott koalíciós kormányzat idején alakultak ki ezek a körülmények, és már az új koalíció idején, tavasszal született döntés a politikai elítéltek helyzetének szigorításáról. Az elképzelések szerint szétszórták volna őket egész Törökország legkülönbözőbb börtöneibe, megfosztva őket az egymás közötti érintkezés lehetőségétől, megnehezítve a kapcsolattartást rokonaikkal, védőikkel. A szervezett és folyamatosan koordinált éhségsztrájk emiatt robbant ki, de a követelések listája több mint harminc pontból állt. Az akció résztvevőit képviselő ügyvédek szerint ugyanis a börtönkoszt ehetetlen, orvosi ellátás gyakorlatilag egyáltalán nincs, a fogva tartottakat látogató hozzátartozókkal úgy bánnak az őrök, mintha bűnözők volnának.

Ítélet nélkül

Egyes források szerint a több mint két hónapig húzódó éhségsztrájk résztvevői mindezek felhánytorgatásán túl offenzívába mentek át. Követelték, hogy teljesen szűnjön meg levelezésük mindenfajta ellenőrzése, hogy nézhessenek kábeltévét, bocsássanak rendelkezésükre számítógépet, videólejátszót.

Aki ezek után netán azt gondolná, hogy ez már talán túlzás, nem árt, ha mindezek mellett azt is figyelembe veszi, hogy a Törökországban terrorizmus vádjával fogva tartott több mint nyolc és fél ezer politikai fogoly közül majdnem ötezren ülnek ítélet nélkül. Sokan évek óta: az éhségsztrájk egyik halálos áldozata már ötödik éve volt így börtönben, miközben olyan tettek elkövetésével vádolták, amelyekért akár halálbüntetés is járhatott volna. (A kiszabott halálbüntetéseket egyébként nem hajtják végre.)

Az érintett politikai foglyok különféle illegális balos - marxista-leninista, maoista irányultságú - politikai szervezetek tagjai. Ezeknek a csoportoknak a többsége a Dev Sol (Forradalmi Baloldal) nevű gyűjtőszervezetből szakadt ki. Politikai súlyukat jelzi, hogy miközben a hatóságok nem finomkodnak velük, több városban, így Isztambulban is egész negyedeket irányítanak, és ezeket felszabadított területeknek nevezik. Az ilyen mozgalmak jellegéből adódóan tagjaik elfogadják a vakfegyelmet. Nem biztos, hogy alaptalan vádaskodás volt, amikor a török kormány azzal érvelt önnön kérlelhetetlensége mellett, hogy ezek a szervezetek kívülről oktrojálták rá az akciót a bebörtönzöttekre. Az éhségsztrájkolók hozzátartozói újságíróknak elmondták, hogy a kintiek és a bentiek közötti összekötők csak akkor engedélyezték a beszélőt a családtagoknak, ha nem sírják el magukat, nem bátortalanítják el a politikai foglyot, aki megfogadta, hogy a legvégsőkig, akár a halálig is éhezik.

Kínos

A szombati megegyezés előtt néhány nappal, amikor már többen belehaltak a hosszú éhezésbe, és orvosi vélemények szerint világossá vált, hogy a túlélők is maradandó károsodásokat szenvednek, több tüntetés is volt Isztambulban. A rohamrendőrök egyre idegesebbek és kíméletlenebbek voltak, főleg azután, hogy csütörtökön két fegyveres akció is lezajlott rendőrőrsök ellen, egy rendőr meghalt, kettő pedig megsebesült.

A Nyugat-Európával egyfajta sértődötten vágyakozó viszonyban álló Törökország számára valahol nyilván egyre kínosabbá vált a helyzet: egymás után halnak meg az éhségsztrájkolók, a szélsőbal mellett nemzetközi hírű baloldali művészek, emberi jogi szervezetek is követelik már, hogy történjen valami. Egyre tarthatatlanabbá vált a hivatkozás a szervezett felforgatásra, arra, hogy a leendő áldozatokat, mártírokat netán szervezeteik jelölik ki, vagyis ezek a gyilkosok. Megszületett tehát a megállapodás, a leromlott állapotú éhezőket kórházba vitték (addig azokat sem, akik már kómában voltak), követeléseik egy részét elfogadta a kormány. Lezárult egy tragikusságában is embertelen, viszolyogtató történet, amelyben eltűntek a határok következetesség és konokság, határozottság és pöffeszkedés, kitartás és vak zsarolás között.

- csyt -

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.