Kína: Posztmodern félelem - Hongkong, Budapest

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/29. (07. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Július 1-jén átváltott az óra, nemcsak a Tienanmen téren és a Victoria-szigeti vadonatúj zöld-szürke posztmodern felhőkarcoló óraszerkezetén, de az ösztönökben is. Míg Hongkongban ismét jelentős tömeg vonult az utcákra, tüntetve az eljövendő kínai kormányzat hatalmát megelőző, agresszivitását megelőlegező szimbolikus jelene ellen, addig Pekingben - még ha átmenetileg is - őrizetbe vettek néhány hongkongi újságírót.

Július 1-jén átváltott az óra, nemcsak a Tienanmen téren és a Victoria-szigeti vadonatúj zöld-szürke posztmodern felhőkarcoló óraszerkezetén, de az ösztönökben is. Míg Hongkongban ismét jelentős tömeg vonult az utcákra, tüntetve az eljövendő kínai kormányzat hatalmát megelőző, agresszivitását megelőlegező szimbolikus jelene ellen, addig Pekingben - még ha átmenetileg is - őrizetbe vettek néhány hongkongi újságírót.

A szigetország tizenegy vezető és független újságírója épp a "visszaszámlálás" utolsó esztendejének történeti pillanatát igyekezte volna megörökíteni kínai útján, ezért érkeztek oda. Jelenlétük, szabad mozgásuk és független tudósításaik feltehetően nagymértékben hozzájárult volna a Kínához való kényszerű csatlakozás közeledtével mindinkább kedélybeteg hongkongi lakosság megnyugtatásához.

Ám a kínai hatóságok - az érkezést követően - azonnal őrizetbe vették az egyébként kivétel nélkül kínai etnikumú újságírókat, kihallgatták őket, eddigi, úgymond "Peking- és szocializmusellenes" publikációik alapos dokumentációját tárva eléjük, majd kényszerítették őket, hogy írjanak alá egy fogadalmat, melyben beismerik eddigi vétkeiket, és ígéretet tesznek arra, hogy többé ilyet nem követnek el. Ugye ismerős? És ismerős lehet az is, hogy a kínai határátkelőhelyeken egy ideje ismét feketelistákról azonosítják a beutazókat, és rendre visszafordítják azokat, akiket "veszélyesnek" ítélnek, márpedig nagyon sokan számítanak manapság Peking szempontjából ellenségnek.

Erő, felelősség nélkül

Kína célja tehát nem megnyugtatni és megbékíteni Hongkongot és a világot. Épp ellenkezőleg: igyekszik őszinte félelmet kelteni mindenkiben, mint minden olyan nagyhatalom, mely bár érzékeli már erejét, az erő felelősségével és kultúrájával nem rendelkezik. Számára a törvényt az képviseli, ami épp pillanatnyi vágyait szolgálja, és egyáltalán nem rendelkezik a saját sorsát mélyen befolyásoló belátással saját polgárai, szomszédai és a világ érdekei iránt.

Hogy mennyire így van ez, bizonyítják a kínai belpolitika sommás - nyilvánvalóan érzelmek szülte és primitív érzelmeket kiszolgálni igyekvő - belpolitikai lépései éppúgy, mint a Peking által beindított fegyverkezési hajsza is. Ahol visszaszorulni kényszerült Ázsiából az orosz befolyás, ott megvetette lábát a kínai; ahol eddig háborús konfliktust idézett elő az orosz és kínai érdekek szembenállása, ott mára amerikai-kínai ellentétek vannak; ahol pedig eddig is létezett kínai befolyás, ott ez a 60-as, 70-es esztendőket idéző intenzitással váltott nagyobb sebességre.

Ügynökök, jelentgetők

Peking persze máshol sincs tekintettel a hagyományos játékszabályokra, különösen ott nem, ahol titkosszolgálata saját bázisról, saját gárdával indíthat offenzívát. A Tajvani-szorosban történt márciusi-áprilisi kínai agresszió ellen tüntetőket Budapesten az itt élő kínaiakból verbuvált - és a konzulátus vezetője által irányított - ügynökök követték, tartották szemmel és némelykor inzultálták. A tiltakozásoktól tartva a távol-keleti katonai kaland időtartamára a követség épületét "bátran" bezáró személyzet a környező utcákat is "saját" embereivel figyeltette, és mozgósította azon munkatársait, akik "magyar szempontból" értékelhetik az eseményeket. Főként olyan újságírókról van szó, akik már korábban, az FKgP szorosabb - bár szerfelett anekdotikus - tajvani kapcsolatairól jelentgettek a követségnek, jól ismervén a párt belsőbb berkeit és viselt dolgait. Jelentgettek továbbá némely olyan egyénekről, akiket a szélsőjobboldali lendület juttatott be még 1990 nyarán-őszén, egyéni munkatársként a nemzetbiztonsági hivatalba, ahonnan csak nagy kínnal és keservvel lehetett őket kivakarni Gálszécsy András minisztersége idején, illetve azt követően. Bezzeg a Benczúr utcai kínai képviselet gyorsan rájuk akadt, és valljuk meg, ezúttal sem hiányzott elszántságából a rafinéria.

Hogy Harry Wu neves kínai-amerikai emberjogi harcos magyarországi útjáról hogyan vélekedtek Pekingben, arról nyilvános források nem számoltak be. Mint ismeretes, Magyar Bálint kulturális miniszter invitációját elfogadva, a Nagy Imre-ünnepségek kapcsán érkezett Budapestre az egykori másként gondolkodó, aki először 1956 miatt került összetűzésbe az akkori kínai hatóságokkal. A meghívó miniszteren túl Wut azonban senki sem fogadta, és talán ezzel is magyarázható, hogy nyilvános pekingi tiltakozás nem kísérte a látogatást. Lehet-e ennek örülni, vajon igazolhat ez bármit is? Aligha.

Jutalmazni, büntetni

A kínai gazdaság - látványos eredményei dacára - aligha lesz a magyar gazdaság fellendülésének záloga. A jelenlegi pekingi vezetés - előnyben részesítve a zárt társadalom preferenciáit - az ismert pozitív nemzetközi előítéletek ellenére életképes gazdaságot aligha tud folyamatosan fenntartani. Már most sorozatosan olyan politikai döntések születnek Pekingben, amelyek ideológiai megfontolások alapján igyekeznek befolyásolni gazdasági kérdéseket. Ilyen például a kínai geopolitikai agresszió szimbolikus, olykor kultikus tudomásulvételének igénye. Csiang Cö-min államelnök nemrég tett hosszú afrikai útja során Tajvan el nem ismeréséért cserébe olyan, Peking számára előnytelen üzleteket ajánlott országok sorának, amelyekbe a volt Szovjetunió egyszer már belebukott. De hasonló gyermeteg önhittség szülte Klaus Kinkel német külügyminiszter pekingi útjának mostani visszavonását is, mellyel Kína büntetni óhajtotta Berlint az általános emberjogi, illetve a Tibettel kapcsolatos német aggodalmak miatt.

Mindeközben a kínai államfő újra szövi ideológiailag számára kevésbé "kockázatos", illetve a Peking-Phenjan-Havanna-viszonyba könnyen beilleszthető kapcsolatait. E napokban Romániában járt, ahol felidézte egykori időzését. A Ceausescu- diktatúra legsötétebb időszakában - a 70-es és 80-as évek fordulóján - egy különleges tanácsadói, illetve gazdasági kapcsolatteremtő misszió élén több mint hat esztendőt töltött el ott. Micsoda tanácsok, micsoda kapcsolatok lehettek azok, amelyek elvezették 1989-ig?! Ám, mint tudjuk, Pekingben - miként Bukarestben is - nélkülözhetetlen vitákat és indokolt kétségeket int le a megrögzött szokás. Más szóval: nem tanulnak semmit, és nem felejtenek semmit. Ezzel szemben minduntalan igyekeznek érvényt szerezni annak a mentalitásnak, amelyet egy szókimondó kínai közmondás ekként összegez: szélsőségeink változást szülnek, a változás pedig lehetőséget teremt számunkra.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/29. (07. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...