Milyen kár, hogy vagy negyvenezren már nem élvezhetik a fülsüketítő csöndet, amely rátelepedett Groznijra. Becslések szerint 1994 novembere óta legalább ennyi áldozatot követelt "az alkotmányos rend helyreállítása" Csecsenföldön. De, ismerve a moszkvai statisztikák képlékeny hibahatárait, lehet, hogy másfélszer ennyien hullottak el az egy és oszthatatlan Oroszhon belső határai miatti házi háborúban.
Rövid, ám annál megdöbbentőbb kormányzati veszekedések után Alekszandr Lebegy elérte, hogy ő maradjon az az államférfi, aki saját kezűleg adományoz békét a sokat szenvedett népnek. A felemelő gesztus esetleges sikere azonnal groteszk lépésekre sarkallta a nyugalmazott tábornok ellenlábasait: amíg a profi békeharcos délen a csecsen főnökkel jattolt, a Kreml környékén azonnal fúrni kezdték az esetleg megköthető megállapodásokat.
Elnöki cinizmus
Az orosz kormányon belüli ütésváltásokat csak úgy lehet megérteni, ha plasztikusan szemlélhető a jelenlegi hatalmi képlet. Ez úgy fest, hogy a választásokat félholtan megnyerő Jelcin egy olyan triumvirátust szervezett "maga alá", amelynek minden tagja - Viktor Csernomirgyin miniszterelnök, Anatolij Csubajsz, az elnöki adminisztráció vezetője és Lebegy a nemzetbiztonsági tanács élén - megbízhatóan féken tartja a többit. Amíg a külvilág aggodalmasan méregette Jelcin egyre püffedtebb ábrázatát, s azon töprengett, él-e, hal-e szegényke, a második terminusát kezdő orosz elnök betegágyából manipulálta a moszkvai politikát.
Jelcin politikai döntései hihetetlen cinizmusról árulkodtak. A gyengélkedő államfő bizánci, mongol és szovjet hagyományokat idézve mindent alárendelt hatalomvágyának: a jelek szerint annak örült volna legjobban, ha nemzetbiztonsági főtanácsadója kudarcot vall a csecsen mocsárban.
Az orosz csapatok grozniji veresége így kapóra jött ahhoz, hogy a tábornok a béke angyalaként repüljön a térségbe. Eközben persze versenyre kelt azokkal a vadászgépekkel, amelyek az utolsó utáni pillanatig bombázgattak, ki tudja, kinek a parancsára. Aztán "jobb később, mint előbb" felkiáltással megjelent a színen a mindig mosolygó Tyihomirov tábornok is, aki cseppet sem érezte szükségét, hogy félbeszakítsa ciprusi nyaralását olyan jelentéktelen apróság miatt, mint hogy a csecsenek százszámra ölik meg katonáit. A moszkvai kormány fejét sem az aggasztotta, hogy a Groznijban bekerített és kiéheztetett szövetségi katonák a kóbor kutyákat ették meg. Csernomirgyint szemlátomást jobban feldühítette, hogy a pökhendi Lebegy menet közben odapörkölt egyet Kulikov belügyminiszternek, akit a harcok kiprovokálásával vádolt. Sőt, kilátásba helyezte, hogy megnevezi végre a válság kirobbantásának bűnöseit és haszonélvezőit. Az ezt követő Kreml-pánik vélhetőleg azért csillapodott le, mert további önálló tárgyalások fejében a legszebb orosz katonahomlok gazdája befogta a száját.
A másnaponta bejelentett rövid hivatalos szabadságok között fel-feltűnő Borisz Jelcin csikorgó hangon bejelentette, hogy nem teljesen elégedett biztonságügyi jobbkeze csecsenföldi missziójával. Most már talán érdekes lenne megtudni, mit akar Jelcin. Jó, jó, kínosan érezné magát, ha a percemberkének kiszemelt Lebegy túlszárnyalná. De ezért kockáztatná újabb tízezrek életét? A környezete pedig inkább vállalná a további háborút, csak hogy fenntartsa a politikai status quót a fronttól kétezer kilométerre, Moszkvában? (Az elnök egyébiránt tuti, hogy elemről megy: egyik nagy nehezen megkomponált televíziós beszéde alatt elkezdett diszkréten oldalra dőlni, szeme lassan kidülledt, nyelve elakadt, és sóhajszerű hörgésben tört ki. Mint a nyuszi, amelyikbe nem Duracell tartóselemet tettek.)
Makacs tábornok
Nem is lenne gond, ha az önfejű Lebegy úgy viselkedne, mint az orosz elit minden értelmes tagja, aki az elnöki hatalom árnyékában vívja apró harcait pénzért vagy hatalomért. Még egy nagybeteg Jelcin is jobb alternatíva, mint - ne adj´ isten - egy hirtelen interregnum vagy egy energikus trónörökös felbukkanása.
Márpedig Lebegy túlzottan önálló figura. Nem is meglepő, hogy a Kreml játszmáinak ismerői már az elején leírták, mint tapasztalatlan amatőrt, akinek semmi esélye beleszólni a nagyok dolgába. A tábornok azonban nagyon makacs: miközben ügyesen megdolgozza a közvéleményt, gondosan ügyel rá, hogy ne sodródjon a perifériára. Pitbull-kitartással eredt a kámforként elillanó elnök nyomába, és telefonon csikarta ki az újabb és újabb tárgyalási felhatalmazásokat. És most megérte, hogy Csecsenföldön ő az isten. Ami mégiscsak szép teljesítmény, elvégre az orosz katonai gépezet legfőbb kurátora az, akinek nevét térdre hullva, könnyes szemmel ejtik ki a csecsen asszonyok, s akit a géppuskahevederrel többszörösen körbetekert marcona felkelők rögtön "Allahu akbar" csatakiáltásuk után említenek. A csodavárás átragadt az orosz katonákra is: Lebegy majd véget vet a háborúnak, és mindenki megy haza.
És a valószínűtlen kezd valóra válni: többször is aláírt fegyverszüneti egyezmények értelmében a menetoszlopok már elindultak. Igaz, kivonulni sem egyszerű: az utakat sok helyen aláaknázták, és rengeteg magányos orvlövész próbál még utoljára egy-két orosz skalpot ejteni. De már felállították a közös járőröket, és a különböző alakulatok parancsnokai elkezdtek együttműködni.
Igazi megoldás persze nincs. A szóba jöhető kompromisszum egyelőre abból áll, hogy Moszkva és a csecsenek átmeneti ideig jegelik a köztársaság hovatartozásának kérdését. Ha erről nem tudnak megegyezni, egy hét vagy három év múlva kitör az újabb háború. De addig is Lebegy az isten.
- vigo -
