A mostani válság kiváltói fele-fele arányban gazdasági és politikai jellegűek. Ami az utóbbit illeti, nem volt irigylésre méltó a Klaus-kabinet egyévi kisebbségi kormányzása. A három pártból álló koalíciós kormány a 200 tagú parlamentben hosszú ideig csak 99 képviselőt tudhatott maga mögött, de miután fél évvel ezelőtt két szociáldemokrata eddig meg nem magyarázott okokból átült, megoldódni látszott a kormányzás ügye abban az országban, ahol az alkotmányon kívül talán egy-két törvény elfogadásához van szükség kétharmados többségre.
Fel! Lendítünk
Ez év elején még úgy tűnt, hogy a Klaus kormánya kihúzza az ezredfordulóig. Tavasszal azonban egyre több gazdasági szakértő rukkolt elő olyan gazdasági mutatókkal, amelyek rácáfolnak Tamás Gáspár Miklós Dr. Klaus csehója című pamfletjére (előrejelzésére) is. Egyre többen tették fel a kérdést: "Mi lett a cseh csodával?" Csak a közgazdaságtan professzora, Václav Klaus, akit munkatársai leggyakrabban a Legnagyobbnak és a Pótolhatatlannak neveztek, nem sejtett semmit. Miután a közvélemény-kutatások lesújtó, a Klaus vezette Polgári Demokrata Párt 7 százalékos népszerűségcsökkenéséről hoztak hírt, a kormány áprilisban gazdaságfellendítő csomaggal rukkolt elő, de anélkül, hogy minisztereket cserélt volna. A korona május végi leértékelése egy újabb gazdaságélénkítő vagy inkább megszorító intézkedéseket tartalmazó csomagot hozott, és már magával rántotta Ivan Kocárnik pénzügyminisztert, továbbá Vladimír Dlouhy ipari és kereskedelmi minisztert is. Klaus s vele együtt vélt tévedhetetlensége azonban maradt. S talán ez a legnagyobb hiba. A leértékelés és kormányátalakítás után mondott drámai hangvételű beszédében csupán elsorolta, mi minden megy rosszul. Egy bocsánatkérő szó sem hagyta el ajkát, ráadásul arról próbálta meggyőzni a cseheket, hogy ebben a helyzetben megint csak ő és pártja az egyetlen, aki kivezeti az országot a bajokból. Épp ez a magatartás az, ami miatt Václav Havel köztársasági elnök, az ellenzék, a sajtó és a közvélemény mintegy hetven százaléka nem bízik a kormány csomagjaiban. Ami a leginkább irritálja a közvéleményt, az a szociális juttatások csökkentése és az állami szektor által osztott fizetések befagyasztására tett kormányígéret.
Csomagtervek
A krízis tehát tovább tart, s nem tudni, milyen eredményeket hoz a két csomag. A korona leértékelése rövid távon segítheti a vállalatok exportját, de a tény, hogy többségük - nagyrészt a kuponos privatizációnak köszönhetően - még restrukturalizálásra vár, tény marad, amelyen nem lehet egyik napról a másikra változtatni. Ráadásul a jegybank magasan tartja a hitelkamatokat (a szokásos 13 százalék helyett 45 százalék), ami - ha hosszabb ideig így maradna - a vállalatok számára katasztrofális következményekkel járhat. A jegybank azért viselkedik így, mert attól tart, hogy ha lecsökkenti a hitelkamatokat a megszokott szintre, a külföldi pénzemberek az árfolyamcsökkenésre spekulálva újabb brutális támadást intéznek a korona ellen. A kormány GDP-csökkenést, inflációnövekedést (a még áprilisban Klaus által előrejelzett 6 százalékról 10-re), a munkanélküliség növekedését (a jelenlegi 3,8 százalékról a duplájára) és hasonló negatív tendenciákat vár.
A kérdés tehát az, meddig marad Klaus; koalíciós partnerei ugyanis, akik a sikertelenségért főleg a miniszterelnököt és pártját hibáztatják, nem szeretnék, ha a Pótolhatatlan bukása magával rántaná a többieket is. Ugyanez vonatkozik a Klaus pártján belüli frakciókezdeményre is: ők attól félnek, hogy a miniszterelnök magatartása előbb vagy utóbb a magyar MDF sorsára juttatja az előző évek sikerpártját. Ha gyorsan nem mutatkoznak biztató jelek a gazdaság terén, a kormány megbukik, és ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal előrehozott választások lehetnek Csehországban.
Lékó István
(Prága)
