Cseke Eszter: „Van egy csomó muzulmán ország, ahol ez eszembe sem jut”

  • narancs.hu
  • 2016. január 20.

Külpol

Címlapsztori: a kölni szexuális erőszak kapcsán beszélgettünk az On The Spot riporterével, akit 2011-ben a Tahrír téren bántalmaztak hasonló módon. Ajánló.

Iványi Zsófia interjújában szó esik a magyar férfiakról, illetve a kelet-európaiság és az anyaság előnyeiről is, de a Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjas riporter részletesen mesél a vérfagyasztó egyiptomi esetről is. Ebből a részből ajánlunk egy részletet.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

Magyar Narancs: Szerinted lehet azt mondani, hogy a két eset kulturális háttere megegyezik?

Cseke Eszter: Úgy érted, lehet-e általánosítani?

MN: Lehet-e mondani, hogy ilyen nem fordulhatna elő egy olyan felajzott tömegben, ahol minden férfi, mondjuk, angol vagy francia.

CSE: Pont a napokban gondolkodtam ezen. Komolyan félnék, ha, mondjuk, nagyon részeg futballhuligánok közé keverednék, de azért az másfajta félelem, mint ami a Tahrír óta megvan bennem, azaz előtte is megvolt, de az ott történtek felerősítették. Azt hiszem, nem ugyanattól félnék: lehet, hogy csak attól, hogy bunkók lesznek vagy meglöknek, de attól nem, hogy szexuális erőszak lesz a vége. De ezt semmiképp sem úgy fogalmaznám meg, hogy az összes arab és észak-afrikai férfival szemben van bennem egy ilyen rossz érzés, mert nincs, hanem, hogy a patriarchális és szexista közegből származó emberek, ha sokan vannak, akkor van bennem egy nagy felkiáltójel, hogy „Vigyázz!”. És van egy csomó muzulmán ország, ahol ez eszembe nem jut, például Malajziában vagy Indonéziában. Ott az utazókkal szemben sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak, más a társadalmi „klíma”. Ugyanakkor India egyes részein ugyanúgy összeszorul a gyomrom, mint Egyiptomban, főleg az elmaradottabb részeken, ahol az emberek többsége iskolázatlan, és vélhetően még sosem láttak európai nőt. Szóval ezt a félelmet mindenképp országokra, sőt inkább régiókra bontanám le, de semmiképp se mondanám azt, hogy az arab vagy a muzulmán férfiak ilyenek, mert nem ilyenek.

 

Cseke Esztert kérdeztük a köztévéről is. Történt ugyanis, hogy a köztévé a híradóban bemutatott egy brutális videót, amiben megerőszakolnak egy holland lányt, és azt állították róla, hogy az Kölnben készült szilveszterkor, holott valójában 2013-ban készült a Tahrír téren. Mivel Cseke Eszter külsősként az MTVA-nak dolgozik, ezért különösen érdekelt minket, mit gondol az esetről. Részletek és válaszok az e heti Narancsban, ahol a kölni szilveszter hosszú távú hatásairól külön cikket olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.