Cyber hírek

  • 2002. december 12.

Külpol

Tagad a feltételezett hacker Tagadta bűnösségét az a harmadikos gimnazista, akit az ügyészség az Elender internetszolgáltató rendszerének három évvel ezelőtti sorozatos feltöréseivel vádol a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött büntetőperben. Az ügyben jövőre várható ítélet.n Eltitkolt ufóészlelés Az angol kormány megpróbálta eltussolni az egyik leghíresebb ufóészlelését - állapította meg kedden egy brit parlamenti vizsgálóbizottság.
A hosszú évek titkolózása után múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott "Rendlesham-akták" az amerikai légierő tisztjeinek beszámolóit tartalmazzák, akik 1980 decemberében a kelet-angliai rendleshami erdő közelében fekvő Woodbridge támaszponton állomásoztak, és egy vakító fényű objektumot láttak landolni az erdőben. Az angol légierő jelentése szerint 1980. december 27-én hajnali három órakor két amerikai járőr lett figyelmes a laktanya hátsó kapuja mögül jövő különös fényekre. A katonák először azt hitték, egy repülőgép zuhant le az erdőben. A helyszínhez közeledve azonban "háromszögletű, különös fényben ragyogó tárgyat láttak", amelynek közelsége megvadította a környékbeli tanyák állatait. "Az objektum a szemtanúk leírása szerint fémes megjelenésű és háromszög alakú volt, alapja mintegy két-három méter széles, magassága pedig mintegy két méter" - áll az aktában. "A tárgyból sugárzó fehér fény bevilágította az egész erdőt. A tetején pulzáló vörös fény, az alján pedig kék fényekből álló gyűrű volt, maga az objektum lebegett vagy lábakon állt." A szkeptikusok szerint a szemtanúk a fákon át a közeli Orford Ness világítótorony fényét látták. Az akta szerint ugyanakkor a tisztek a következő napon a területet megvizsgálva három mélyedést találtak az erdő talaján, melyek egy két méter sugarú körben helyezkedtek el. Egy nappal később a mélyedésekben és a kör közepén 0,1 millröntgen béta- és gammasugárzást mértek, ami a normális érték tízszerese. Az angol kormány bejelentette, hogy a Rendlesham-akták mellett más ufóészlelések jegyzőkönyveit is nyilvánosságra hozza a védelmi minisztérium weboldalán.

n DNS-szőnyeg karácsonyra A brit Complement Genomics DNS-vizsgáló cég a közelmúltban egy londoni biotech konferencián bemutatta legújabb tevékenységét, a DNS-ajándékok készítését - adta hírül az Index. A cég az örökítőanyag alapján készíttet ékszereket és kézzel festett üvegtárgyakat, de a minta beleszőhető akár egy gyapjúszőnyegbe is. A vállalat elsősorban gyógyszergyárak számára és apasági keresetekben végez DNS-teszteket, az új szolgáltatást csak melléktevékenységnek szánták. Az ajándéktárgyakat a nemrégiben elindított DesigNAgifts.com honlapon lehet megrendelni. Az ajándékozóknak a cég által biztosított készlettel nyálmintát kell venniük attól, akinek az ajándékot szánják. A kenetet a megrendelőlappal együtt el kell küldeni a cégnek. A laboratórium a kromoszómaláncok, pontosabban a mindenkinél eltérő, rövid tandemismétlésnek nevezett DNS-szekvenciák alapján egy mintázatot készít, mely azután felnagyítható a kívánt méretre. Ezek a minták leginkább azokra a "vonalkódokra" hasonlítanak, melyeket apasági kereseteknél és törvényszéki vizsgálatoknál használnak. A mintázatok alapján azután észak-angliai kézművesek elkészítik az ékszereket, az üvegárut és a többi terméket, természetesen kézzel. Az ajándékok ára 175 fontnál (kb. 65 ezer forint) kezdődik, ennyibe kerül a DNS-vizsgálat bekeretezett tanúsítványa. A festett üvegek ára elérheti a 4000 fontot (kb. másfél millió forint). A mintákat a nemzetközi törvényi előírásoknak megfelelően kezelik, és három hónap elteltével megsemmisítik: a kapott mintázatok nem részletesek annyira, hogy alkalmasak legyenek apaság megállapítására, és kimaradnak belőlük azok a szakaszok, melyek fényt deríthetnének a donorok genetikai titkaira.

n Internetes felforgatók Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet felszólította Kínát, hogy engedje szabadon mindazon polgárait, akiket véleményük internetes kifejtéséért zárt börtönbe. A szervezet szerint legalább 33 kínai állampolgárt tartanak fogva "internetes felforgatás" vádjával, közülük ketten a kínzás vagy a rossz bánásmód miatt életüket vesztették. Az egyik fogoly, egy volt rendőr 11 év börtönbüntetést kapott, mivel demokráciáról szóló cikkeket töltött le külföldi oldalakról. A szervezet "Az internet állami ellenőrzése Kínában" című, most kiadott jelentésében úgy fogalmaz, hogy Peking az internetezők bebörtönzésével új kategóriát teremtett a "lelkiismereti fogoly" fogalmán belül. A kínai kormány szóvivője szerint az Amnesty vádjai alaptalanok. Az Egyesült Államokat leszámítva jelenleg Kínában van a legtöbb internetező, összesen mintegy 46 millió.

n Génmanipuláció Az Európai Unió agrárminiszterei megállapodtak, hogy az unióban forgalomba kerülő, génmanipulált alkotórészeket tartalmazó élelmiszereket megkülönböztető jelzéssel látják el. Azon élelmiszerek csomagolásán kell a megkülönböztető jelzést feltüntetni, amelyekben legalább 0,9 százalékban genetikailag módosított alkotórész van jelen. Környezetvédő szervezetek vizsgálatai szerint az Európai Unió lakosságának 70 százaléka elutasítja a genetikailag módosított élelmiszereket.

n Designpályázat Félmillió forintos összdíjazású nyílt ötlet- és látványtervpályázatot hirdet a Másik Oldal - Ökoszociális Mozgalom Budapest nagyobb tereinek emberközeli és gyalogosbarát közterületi átalakítására. A pályázati kiírás fő eleme, hogy az érintett közterek mai közlekedési csomópontjai jórészt a föld alá kerüljenek, a felszínen kialakuló közterek viszont nyerjék vissza a motorizáció elterjedése előtti funkciójukat.

n Az év féregvírusa A Sophos vírusirtó cég nyilvánosságra hozta 2002 számítógépes kártevőinek toplistáját. E szerint a jelentett vírusos esetek csaknem negyede a Klez féregvírusra volt visszavezethető. A Klez hét hónapon keresztül vezette a toplistát, és a Sophos szerint az év legelterjedtebb féregvírusává vált. Második helyre a Bugbear, a harmadikra a Badtrans került.

n "riásrákok Egyméteres óriásrákok közelítenek a norvég partok felé, vonulás közben mindent felfalva, ami az útjukba kerül. A hivatalos szervek mindent megtennének, hogy megszabaduljanak tőlük, mivel az állatok már az őshonos élővilágot fenyegetik. A környezetvédők szintén a rákok kipusztítását követelik. A rákok eredetileg a Kamcsatka-félszigetről származnak.

n Önhangoló zongora Önhangoló zongorát fejlesztett ki egy amerikai feltaláló, a hangszer 40 másodperc alatt korrigálja magát. Az önhangoló zongora árammal melegíti húrjait megfelelő hőmérsékletűre, ennek révén megfelelő feszességűre, vagyis hangmagasságúra. A folyamathoz szükség van egy frekvenciaanalizátorra, egy mikroszámítógépre és egy tranzisztorra, amelyek beépíthetők a hagyományos zongorákba is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.