Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta azt az állásfoglalást, amely közös fellépésre szólítja fel a tagállamokat az egészségügyben és a gazdaságpolitikában is – többek között egy a korábbiaknál jóval ambiciózusabb uniós költségvetés révén. A szöveg azért is érdekes, mert a visszafogott szóhasználattal szakítva a brüsszeli politikusok ezúttal nevesítették is Magyarországot: az indítványban olvasható, hogy az Európai Parlament „az európai értékekkel teljes mértékben összeegyeztethetetlennek tartja mind a magyar kormány azon döntését, hogy határozatlan időre meghosszabbítja a szükségállapotot, felhatalmazza a kormányt rendeleti kormányzásra határozatlan időre, és gyengíti az Országgyűlés rendkívüli felügyeletét, mind pedig a lengyel kormány által tett lépéseket – nevezetesen a választási törvénynek az Alkotmánybíróság ítéletével és törvényben rögzített rendelkezésekkel szembeni megváltoztatását”.
Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő ennél is többet szeretne, a szavazás után ugyanis jelezte: „A Bizottság a pénzügyi lépéseket – például az uniós pénzek befagyasztását – se tekintse tabunak.” És arra szólítja fel azokat, akik a jogállamban hisznek, hogy támogassák a Nincs karantén a demokrácia számára! elnevezésű petíciót.
Narancs.hu: A magyar felhatalmazási törvény elfogadását követően azt mondta, hogy Brüsszelnek gyorsabban kellene az ilyen helyzetekre reagálnia, valamint javasolta, mindaddig ne jusson uniós adófizetői pénz Magyarországra, amíg nem lesz megint egy olyan, működőképes parlamentje, amely felügyelni tudja a pénzek felhasználását. Hogyan működne ez a gyakorlatban?
Daniel Freund: A jelenlegi szabályok szerint több lehetőség is van arra, hogy a magyar kormányt felelősségre vonjuk. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen egy ideig hezitált ugyan, de végül kilátásba helyezett egy kötelességszegési eljárást Magyarország ellen. Ezt szerintem is el kellene indítani, de ennek az eljárásnak komoly hátránya, hogy nagyon hosszú folyamat, ahol az Európai Bíróság döntésére is várni kell – szóval könnyen eltarthat pár évig.
Viszont a jelenlegi szabályok szerint fel lehet függeszteni az uniós pénzek kifizetését is – például a strukturális alapokéit – amennyiben nincs az adott országban hatékony ellenőrzés a kormányzat munkája felett. És a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénnyel még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon ellenőrzésre nincs lehetőség
| ||
Közép- vagy hosszútávon fontos újítást jelent, hogy Didier Reyners jogérvényesülésért felelős biztos és csapata épp az első jogállamisági jelentésen dolgozik, amely a tervek szerint még nyár előtt megjelenne – ebben megvizsgálják az összes tagállamban a bíróságok és a média függetlenségét, valamint a korrupció szintjét. A jelentésnek köszönhetően, lehetőség nyílik majd arra, hogy visszatartsák az uniós kifizetéseket azokban az országokban, ahol sérül a demokrácia. Itt ráadául nem csak a strukturális alapokból érkező pénzekről van szó, hanem még azon túl is lehetőségük lesz megvonni további támogatásokat. Erre azért is lenne szükség, mert a jelenlegi eszközeink – köztük a hetedik cikk szerinti eljárás – nem elég hatékonyak.
MN: Mi történik azokkal a pénzekkel, amelyeket nem fizetnek ki?
DF: Egyrészt azt reméljük, hogy a pénzeket nem kell sokáig visszatartani, hanem egy ilyen lépés hatására a kormány változtat majd annyit a törvényein, hogy azok onnantól megfeleljenek a jogállamiság követelményeinek – a jelen helyzetben például azt jelentené, hogy Magyarországon a kormány hagyja működni a parlamentet, és hogy lesz egy időbeli korlátja a koronavírus-járvány miatt hozott különleges jogrendnek. Ezek tehát egyszerűen megvalósítható lépések.
Másrészt, fontos tudni, hogy a pénzek visszatartásánál nem az állampolgárokat akarjuk hátrányos helyzetbe hozni. Nem akarjuk, hogy hiányozzon az a pénz, amit az iskolák renoválására vagy az utak rendbehozatalára akarnának fordítani. Pusztán azt szeretnénk, hogy a jogállam ne sérüljön és a pénzeket se lopják el az elosztásért felelős személyek. Ennek érdekében felmerült az az eshetőség is, hogy a Bizottság közvetlenül juttatná el a pénzeket a megfelelő célszemélyekhez, ahelyett, hogy a kormányra bízná az elosztását. De kereshet helyben is partnereket a pénzek elosztására – például az önkormányzatokat vagy más helyi szereplőket.
MN: A magyar ellenzék is többször említette, hogy jó lenne, ha az önkormányzatok közvetlenül pályázhatnának. De ez nem jelentene extra adminisztratív terheket a Bizottságnak? És megvan egyáltalán a politikai akarat ehhez Brüsszelben?
DF: A vita jelenleg is zajlik erről. Az ötlet nagyon érdekes, és meg kell vizsgálni, miképpen lehet megvalósítani. De minden felmerülő problémát ez se fog megoldani, hiszen Magyarországon az önkormányzatok szintjén is vannak olyan szereplők, akik nem ellenőrzik megfelelően a pénzek felhasználását, vagy épp maguk is Orbán befolyása alatt állnak. Ráadásul az ügyészségek munkájával is vannak problémák: az Európai Csalás Ellenes Hivatal (OLAF) eljárásai például hiába állapítják meg, hogy eltűntek pénzek vagy nem rendeltetésszerűen használták fel őket, az OLAF például nem tud helyben eljárni, hanem az összeállított nyomozati anyagot továbbadja a helyi hatóságoknak. És Magyarországon látjuk a legkevesebb hajlandóságot arra, hogy ezt követően az ügyészség megtegye a megfelelő lépéseket. Ez a probléma akkor is fenn fog állni, ha esetleg másképp osztjuk el a pénzeket.
MN: Az európai ügyészség megoldást jelenthet?
DF: Az a baj, hogy Magyarország és Lengyelország még nem csatlakozott az európai ügyészséghez, holott mindenki más már jelezte a hajlandóságát. Szerintem fontos lenne, hogy az EU kötelezővé tegye a tagjai számára, hogy csatlakozzanak: aki pénzt akar kapni, annak lehetőséget kellene adni arra is, hogy meglegyen a pénzek elosztása felett a szükséges ellenőrzés is. Így garantálni lehetne azt is, hogy értelmesen használják fel ezeket a pénzeket a tagállamok.
MN: Kritizálta Ursula von der Leyent, amiért nem ítélte el elég erélyesen a magyar kormányt. De miért nem talált a Bizottság elnöke elég egyértelmű szavakat?
DF: Kicsit úgy néz ki, mintha az európai konzervatívok a Harry Potter világában játszanának: mintha nem mernék kimondani Orbán nevét, attól tartva, hogy valami rossz történik majd velük. Ez volt von der Leyennel is a helyzet, amikor nem említette meg név szerint Magyarországot, amikor arról beszélt, a tagállamok a koronavírusra hivatkozva ne korlátozzák a demokráciát. Ugyanez volt akkor is, amikor tagállamok vezetői közös nyilatkozatot fogalmaztak meg arról, hogy a kihívásokkal teli időszakban is fenn kell tartanunk és meg kell védenünk a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit. Minthogy nem szerepelt benne, ki az, aki megsérti ezeket az értékeket, lehetőséget adtak Orbánnak, hogy megtrollkodja a nyilatkozatot azzal, hogy maga is csatlakozott hozzá.
Most már végre komolyabb lépésekre lenne szükség, hiszen Orbán tíz éve számolja fel hazájában a jogállamot, és nyíltan beszél arról, hogy egy illiberális demokráciát akar felépíteni. Szerintem az uniós tagállamok túl sokáig hagyták, hogy Orbán szembe menjen az unió értékeivel. Csak akkor kezdtünk el komolyabban foglalkozni vele, amikor már Lengyelország ellen is eljárásokat kellett indítani. Most meg egy olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyben a hetedik cikkely szerinti eljárás se vezet sehova, hiszen a magyar és a lengyel kormány egymás segítségére siethet és akadályozhatja a folyamat sikerét.
| ||
Pedig mindez olyankor történik, amikor már nagyon jól ismerjük Orbán működését. Látni lehet, hogy nagyon ügyesen kihasználja például azokat a helyzeteket, amikor a tagállamok mással vannak elfoglalva – például most a járvánnyal –, hogy zavartalanul centralizálhassa tovább a hatalmát. Tisztában vagyunk azzal is, hogy minden tervezetébe beépít egy olyan intézkedést, ami annyira borzalmas, hogy mindenki arra figyel. Aztán persze ezt a kritizált elemet a tiltakozás hatására eltávolítja, de közben egy csomó másik intézkedés, amivel a hatalmát konszolidálja és az ellenzék munkáját nehezíti, ellenállás nélkül átmegy. Ezen kívül ismert az is, hogy Orbán figyel arra, hogy lehetőleg olyan komponensekből állítsa össze az újabb lépéseit, amelyekre más tagállamokban is van példa, így mondhatja, hogy bezzeg a többi tagállamnak engedik, amit neki nem – de a helyzet az, hogyha a komponensek jelen is vannak máshol, az összkép, ahogyan azok egy-egy orbáni tervezetben összeállnak, teljességgel példa nélküli.
MN: Az orbáni politika mennyire hat a populizmus terjedésére a többi tagállamban?
DF: Szerintem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek úgy vélekednek, az EU nem lép fel elég hatékonyan a jogállamot sértő lépések ellen és tétlenül nézi a tagállamokban a korrupciót. Mindenfelé Európában vannak olyan politikusok, akik ihletet próbálnak meríteni Orbán politikájából, a migrációról szóló politikai vitát pedig láthatóan megnyerte a magyar miniszterelnök. Elég csak azt nézni, mi folyik a görög szigeteken: Németország például csak nagy nehezen vette rá magát, hogy ötven menekült gyereket átvegyen, miközben ezrek élnek borzalmas körülmények között, és bármelyik pillanatban betörhet a koronavírus a menekülttáborokba. Szóval, ha a politikusok azt mondják is, hogy nem akarnak orbáni politikát művelni, a gyakorlatban teljesen az ő szája íze szerint alakul mára a menekültpolitika: nem mentjük már ki a Földközi-tengeren bajba került embereket és nem osztjuk el arányosan az EU területén lévő menekülteket sem – még annak ellenére sem, hogy korábban közösen döntöttünk róla, hogy ezt kellene tenni.
MN: Az lehetséges, hogy Magyarországot egy ponton kizárják az EU-ból?
DF: Nem. Nincs olyan mechanizmus, amely ezt lehetővé tenné. Lehetőség van arra, hogy megvonjuk egy ország szavazati jogát – bár már említettem, hogy ez a hetedik cikkely nem tűnik működőképesnek. És lesz valószínűleg lehetőség a pénzek visszatartására. De azt senki nem is akarja, hogy kirakjunk egy tagállamot. Senkinek nincs baja a magyar emberekkel. Azt kritizálják, amit a kormány, és elsősorban a kormányfő tesz.
Azt szeretnénk, ha Magyarország egy olyan EU-tagállam lenne, amely tiszteletben tartja a közös értékeket – ahogy arról a csatlakozás idején mindannyian megegyeztünk. Azaz azt szeretnénk, ha egy működő demokráciával és egy működő jogállammal rendelkező ország lenne. Emellett azt is szeretnénk, hogy az a pénz, amit európai adófizetők befizetnek, ott kössön ki, ahol tényleg szükség van rá, és ne egy korrupt csapat zsebeiben tűnjön el vagy fölösleges stadionok építésére fordítsák. Ennek ugyanis, ami most történik, semmi köze azokhoz a játékszabályokhoz, amelyekről megegyeztünk arról, hogy közös uniós pénzekkel támogatjuk a tagállamokat.
MN: Pár hete kiderült, hogy az egykori uniós biztos Günther Oettinger új munkát kap Magyarországon: ő lesz a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnöke. Ezt miért tartotta fontosnak kritizálni?
DF: Nagyon ízléstelennek tartom, hogy Oettinger elvállalta ezt a pozíciót mindazon jogállamisági problémák ellenére, amelyek Magyarországgal kapcsolatban az elmúlt években felmerültek – ráadásul Orbán pártjának felfüggesztették a tagságát az Európai Néppártban (EPP) is és zajlik egy hetedik cikkely szerinti eljárás is ország ellen. Oettinger mindezek ellenére is elkezd Orbán Viktornak dolgozni.
Összességében elég problémásnak tekintem azt a szerepet is, amit a német konzervatívok ebben a helyzetben játszanak. Hiába jelezte több EPP-tagpárt is, hogy most már tényleg ki kellene zárni Magyarországot a pártcsaládból, a német tagok hallgattak. Ráadásul sokáig ők voltak azok, akik meghívták magukhoz Orbánt mindenféle összejövetelekre. Oettinger maga is látványosan kiveszi a részét Orbán mosdatásából: most például egy olyan tanácshoz fog csatlakozni, amit akár arra is használhatnak, hogy a tudományra fordított pénzeket úgy osszák újra Magyarországon, hogy a kormány számára nem kívánatos kutatók kevesebb pénzhez jussanak. Oettingernek szerintem el kellett volna utasítania a felkérést.
MN: Pár hete beszéltünk Oettingerrel és ő azt mondta, hogy már német tartományi politikusként is a kiállt a tudomány szabadságáért, és most is azt fogja tenni.
DF: Szerintem a legjobb, amit a tudomány szabadságáért tehet, ha nem fogadja el ezt az állást, és ezzel nyilvánvaló jelét adja annak, hogy nem támogatja ennek a tanácsnak a munkáját. Hiszen minden jel arra utal, hogy ez az intézmény nem a tudomány függetlenségét szolgálja.
MN: A tudománypolitikai tanácsban való részvétel nem összeférhetetlen azzal, hogy Oettinger korábban az Európai Bizottság tagja volt?
DF: Ezt majd az etikai bizottságnak kell vizsgálnia. Számomra a problémát nem is maga a munka, hanem inkább annak politikai kontextusa adja. Ha most Oettinger a francia tudományos tanácshoz csatlakozna, és nem kapna indokolatlanul sok pénzt érte, akkor azt például nem találnám összeférhetetlennek. Itt az a probléma, hogy úgy tudni, Oettinger sokszor megvédte Orbánt és a Fideszt Brüsszelben, valamint közbeavatkozott annak érdekében is, hogy a Bizottság ne tegyen kifogást az orosz részvétellel megvalósuló Paks-2 projekttel szemben. Szóval nincs kizárva, hogy ez a pozíció a tudománypolitikai tanácsban Orbán hálája a korábbi segítségért. Persze, ez nem nyilvánvaló addig, amíg nem tudjuk, jár-e pénz is ezért a munkáért.
MN: Ön korábban évekig dolgozott a Transparency Internationalnek. Hogy látja, a koronavírus-járvánnyal nő a korrupciós kockázat Európában?
DF: Szerintem mindenképpen magasabb a kockázat, mint pár hónappal ezelőtt volt – már csak azért is, mert most mindenfelé nagy mennyiségű állami pénzt fizetnek ki. Persze, a jelen helyzetben érthető, hogy minden tagállam azt mondja, hogy a kialakulóban lévő gazdasági válság miatt rengeteg pénzt kell költeni, támogatni kell az iparágakat, a vállalkozásokat és a munkavállalókat, de közben nem felejthetjük el, hogy vigyázni kell arra is, hogy megfelelő ellenőrzési mechanizmusok is életbe lépjenek, és valóban oda menjen a pénz, ahol tényleg szükség van rá.
Németországban láttuk már, hogy vannak, akik fiktív cégeket jelentenek be, vagy más módokon próbálnak indokolatlanul hozzájutni az állami támogatásokhoz. De ez nem egy szokatlan jelenség: szinte mindig ez történik, ha rövid időn belül nagyobb összegű támogatásokat folyósít egy állam. Az is igaz, hogy nem lehet ilyenkor hosszasan ellenőrizni minden kifizetést, de lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a hatóságok visszaélések esetén a kifizetett pénzeket visszaigényelhessék, és ha kell, büntetőeljárásokat is indítsanak.
