Kirúgták, miután a Facebookon figyelmeztetett a bajra egy orvos az USA-ban

  • BM
  • 2020. április 2.

Külpol

Az egészségügyi dolgozók szerint az Egyesült Államokban súlyos következményei lesznek annak, hogy az ország nem készült fel a járvány kezelésére.

Dr. Ming Lin, a Washington államban található Bellingham város kórházának dolgozója az elmúlt időszakban úgy viselkedett, mint egy 21. századi orvos. Miután a legnagyobb közösségi oldalon aggódó polgárok keresték meg különféle javalastokkal, hogyan kezeljék a járványt, reagált ezekre a Facebookon. Ám 10 nappal később a sürgősségi dokit kirúgták - számolt be az esetről az Aljazeera.

„Teljesen lefagytam. Miután kaptam pár figyelmeztetést, felmondtak nekem” – mondta Ming Lin, aki 17 évet dolgozott a kórházában. Az orvos úgy érezte, hangot kell adnia az aggodalmainak a közösségi médián keresztül azért, hogy megvédje a betegeit és a kollégáit a koronavírustól, ami elárasztotta az államot és az USA-t.

„Az egészségügyi dolgozókat és szolgáltatókat gyakran elhallgattatják. Pedig mi esküt teszünk arra, hogy mindenkit megvédünk, amibe beletartozik az is, hogy a hiányosságokra felhívjuk a figyelmet. Ebből az esetből az látszik, hogyha felszólalunk, akkor megrovás vagy felmondás járhat érte” – fogalmazott Ming Lin.

A kórház nem reagált a lap megkeresésére, de az egészségügyi személyzetet biztosító társaság egy nyilatkozatott küldött, ami szerint Lint nem bocsátották el, és „elkötelezettek amellett, hogy megoldást találjanak a problémára”. Akárhogy is történt, az orvos esete megmutatja, hogy egyre több egészségügyi dolgozó osztja meg a tapasztalatait a közösségi médián keresztül, bemutatva az intézményekben uralkodó borzasztó állapotokat.

Egyébként az Egyesült Államokban Ming Lin nincs egyedül, egyre több eü-dolgozó figyelmeztetett arra a közösségi médián keresztül, hogy az USA és államai nem készültek fel a járványra, az egészségügyi rendszer óriási teher alatt van, és akár az is bekövetkezhet, ami Olaszországban történt. Erről árulkodik egy New York-i kórház ápolóriól feltöltött felvétel, amin védőeszköz gyanánt szemeteszsákokat viselnek.

Mérges és hangos igazságok

Dr. Richard Loftus, egy Kaliforniában szolgáló doktor szintén arról posztolt a Twitteren, hogy az egészségügyi dolgozóknak nincs megfelelő védőfelszerelésük, ami szerinte olyan, mintha a II. világháború során fegyvertelen csapatokat küldtek volna harcba. „A frontvonalban küzdőknek nincsenek sisakjaik sem fegyvereik” – fogalmazott.

Loftus az Al Jazeeranak azt mondta, úgy döntött, hogy a nyilvánossághoz fordul, amiért az emberek nem veszik elég komolyan a koronavírus okozta fenyegetést, és a helyi önkormányzatok sem segítenek nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.