Tusk lehet a Néppárt új elnöke, ez nem jó hír Orbánnak

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Külpol

Az Európai Tanács leköszönő elnöke nem éppen barátja az illiberális demokrácia eszményének.

November 20-21-én tartják majd Zágrábba az Európai Néppárt következő kongresszusát. Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke, volt lengyel miniszterelnök indulni fog az EPP elnöki címéért, jelenleg ő az egyetlen jelölt – írja meg a belga De Standaard.

Tusk személye, bár a Visegrádi Négyek egyik országánal politikusa, nem jó jel a Fidesznek – írja az Euronews.com.

Tusk tavaly novemberben Helsinkiben, anélkül, hogy nevesítette volna, komoly kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és politikájával szemben.

Tusk szerint nem kereszténydemokrata az, aki „ellene van a jogállamiságnak és a független igazságszolgáltatásnak, aki nem szereti a szabad sajtót és a civil szervezeteket, aki tolerálja az idegengyűlöletet, a homofóbiát és a nacionalizmust és az antiszemitizmust.

Tusk értékrendje szerint azok sem kereszténydemokraták, akik Putyint támogatják és Ukrajnát támadják. Beszédében akkor hangsúlyozta, hogy senkinek nincs joga arra a politikai családjukban, hogy megtámadja a liberális demokráciát és annak alapjait.

Az Euronews brüsszeli forrása szerint a zágrábi találkozóig biztosan nem döntenek a Fidesz néppárti tagságáról, és a három tagú bölcsek tanácsának a jelentése sem fog előbb elkészülni.

Manfred Weber néppárti frakcióvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz tagsága továbbra is "be van fagyasztva", és amíg nincs változás Magyarországon, ez így is marad.

A három tagú bölcsek tanácsa múlt pénteken találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel Brüsszelben, ez volt a második megbeszélésük, ami Novák Katalin államtitkár szerint jó hangulatban telt.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.