Drasztikus lépés Szlovénáiában: minden ott termett búzát felvásárol az állam

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. július 1.

Külpol

A gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz – ígérte a kormányfő.

Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt össze búzát, továbbá 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak – jelentette be Robert Golob szlovén kormányfő pénteken Ljubljanában.

"Sajnos a helyzet a világban – különösen Ukrajnában - napról napra romlik, és ez nemcsak az árakon, hanem a jövőre szánt élelmiszerek elérhetőségén is látszik" – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette, a kormány egyrészt a támogatásokon keresztül csökkenteni akarja a gazdálkodók költségeit, amelyek a magas üzemanyagárak, valamint a műtrágyák és magok drágulása miatt közvetlenül hatással vannak az élelmiszerárakra, másrészt létre akar hozni egy hatékony kiskereskedelmi árszabályozási rendszert. Ugyanakkor azt az irányvonalat is elfogadták, hogy az állam felvásárolja a Szlovéniában megtermelt összes búzát – tette hozzá. A gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, tudni fogják, kinek és mennyiért adják el a búzát, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz.

"Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagy kereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük" – mondta Golob.

Ami a kiskereskedelmi árak szabályozását illeti, a kormány nem avatkozik közvetlenül be az árak alakításba – jelezte a kormányfő. Az árakat egy 15 termékből álló kosárral próbálják majd meg szabályozni, amelyről egyeztetnek még a kereskedelmi kamarával. Mint mondta, összehasonlítják, hogy az ugyanolyan minőségű áruk mennyibe kerülnek az egyes kereskedelmi láncoknál, valamint összevetik a szomszédos országokkal, Horvátországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Ausztriával is.

Az adatok mindenki számára nyilvánosak lesznek, és megmutatják, az adott kosáron belül melyik áruházlánc, hogyan alakítja a termékek árát, ezzel megakadályozva, hogy a kereskedők az amúgy is erős versenypiacon túl magas árakat szabhassanak meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.