Egészséges középkorú halt bele a vírusba Horvátországban

  • MTI
  • 2020. április 7.

Külpol

Jelenleg 35 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen déli szomszédunknál.

Horvátországban az eddigi utolsó közlések szerint egy nap alatt 60-nal, 1282-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 18 halálos áldozata van a járványnak. A kedden bejelentett egyik halálos áldozat 92 éves, a másik 46 éves volt, utóbbi nem szenvedett más betegségben.

Hétfőn szintén egy korábban teljesen egészséges középkorú férfi halt bele a Covid-19 szövődményeibe. Jelenleg 35 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen.

Zágrábban egy 33 éves nő ellen büntetőjogi eljárás indult, mert annak ellenére, hogy fertőzött volt, elhagyta a számára elrendelt házi karantént. Akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Eközben a horvát parlament kedden nagy többséggel elfogadta a kormány új törvénycsomagját, amely a munkahelyek megmentését célozza.

Szlovéniában a keddi hivatalos közlés szerint egy nap alatt 38-cal, 1059-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 30-an haltak meg a járvány következtében. Hétfő óta nem volt haláleset az országban.

A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Az első fertőzés megjelenése óta 102 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Eddig 29 455 koronavírustesztnek lett negatív az eredménye az országban.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.