„Akkor tér vissza a normalitás, ha lesz védőoltás“
K_EPA20200321076_(1)_top_story_lead.jpg
Vásárlók állnak hosszú sorban egy szupermarket előtt a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a mozgást korlátozó tilalom idején Milánóban 2020. március 21-én.

„Akkor tér vissza a normalitás, ha lesz védőoltás“

  • narancs.hu
  • 2020. április 7.

Külpol

Az olasz miniszterhelyettes szerint még sokáig együtt kell élnünk a korlátozásokkal. A következő 30 évben még több hasonló világjárványra számít.

A normalitás csak akkor tér vissza, ha lesz védőoltás a koronavírus ellen, erről beszélt reggeli rádióinterjújában Pierpaolo Sileri az olasz egészségügyi miniszter helyettese.

„Addig viszont nagyon óvatosnak kell lenni a személyes kontaktusokkal, és nagyon felelősen kell eljárnunk a leállított tevékenységek újraindításával.“ Ez elég hosszú időt jelent, hiszen ebben az évben aligha készül el az új koronavírus elleni védőoltás.

Sileri arról beszélt, hogy a következő hetekben meg kell erősíteni a megelőző intézkedéseket, sokkal több szerológiai tesztet elvégezni az egész országban.

„A cunami, ami Észak-Olaszországot érte, lassan visszavonul. A korlátozó intézkedések pedig megakadályozták, hogy a járvány délen is elterjedjen. Enyhül az egészségügyi rendszeren lévő nyomás. Ebben az új helyzetben, amikor egy láthatatlan ellenséggel küzdünk, szükséges lesz felülvizsgálni mindazt ami történt, fel kell tárni a felelősöket és ki kell alakítani egy olyan új modellt, ami a jövőben működhet.“

Sileri azt is hozzátette, hogy az egészségügyi rendszer finanszírozása nem volt elégséges, és ezen változtatni kell, mert a következő harminc évben még legalább két hasonló világjárványra kell számítani.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.