Egy ukrán parancsnok szerint parancsot kaptak Bahmut azonnali elhagyására

Külpol

Egyre valószínűbb, hogy feladják a várost.

Az ukrán erők egyik parancsnoka, akit a "Madjar" hívójellel azonosítanak, azt mondta a Telegram-csatornáján közzétett videóban, hogy egysége parancsot kapott Bahmut azonnali elhagyására. Erről a RIA Novosztyi orosz hírügynökség számolt be pénteken.

"Március másodikán éjjel a Magyarok madarai (Ptyici Madjara) nevű egység parancsot kapott arra, hogy azonnal hagyja el Bahmutot és vonuljon új helyszínre. Mi az oka az átvezénylésnek egy Bahmut számára kritikus pillanatban, amikor már 110 nap harci szolgálatot teljesítettünk itt? Én elsősorban katona vagyok, ezért nem fogom kommentálni a védelmi parancsnokság utasításait. Mi végrehajtjuk a parancsot" – jelentette ki a parancsnok a videóban, melyről pénteken írt a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Egy nappal korábban Szerhij Rahmanyin, az ukrán parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja azt mondta, hogy a helyzet Bahmutban kritikus. Szerinte katonai szempontból nincs értelme mindenáron megvédeni a várost. A fő probléma az, hogy az orosz egységek gyakorlatilag elvágtak minden utánpótlási útvonalat az ukrán erők számára.

 
A kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmut.
Fotó: MTI/AP/Jevhen Tyitov

Ezzel egy időben, Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes bejelentette, hogy további ukrán egységek átcsoportosításáról döntött Bahmutba.

Az UNIAN ukrán hírügynökség nem adott hírt "Madjar" videóüzenetéről vagy az egység átvezényléséről.

Kedden a CNN amerikai tévécsatorna interjút sugárzott egy ukrán katonatiszttel, amelyben elismerte, hogy a bahmuti helyzet Kijev számára minden fronton sokkal rosszabb, mint amiről hivatalosan beszámolnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.