Elítélték a Reuters két tudósítóját Mianmarban

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 3.

Külpol

Hét év börtönbüntetés várja őket a rohingják elleni támadásokról szóló oknyomozó riportjuk miatt.

A 32 éves Va Lon és a 28 éves Kjav Szo O a Reuters tudosítójaként végzett oknyomozást Mianmarban tíz rohingja férfi és fiú meggyilkolása ügyében. Decemberben államtitkok megszerzésének vádjával tartóztatták le őket Rangunban.

A két újságíró azt állítja, tőrbe csalták őket: rendőröktől kapták azokat az iratokat, amelyeket később a hatóságok államtitoknak minősítettek. Ezek a másolt dokumentumok állítólag a hadseregnek a rohingja lázadók elleni hadműveletéről szóltak. A két újságírót 2017 decembere óta börtönben tartják.

A bíróság ma tárgyalta ügyüket, a két újságírót hétévnyi börtönbüntetésre ítélték. „Nem félek” – mondta az ítélet után Va Lon. – „Nem tettem semmi rosszat. Hiszek az igazságban, a demokráciában és a szabadságban.”

Stephen J. Adler, a Reuters elnöke és főszerkesztője azt nyilatkozta, szomorú nap ez Mianmar és az egész világ sajtója számára. A két férfi bebörtönzését azonnal elítélte munkáltatójuk, a Reuters, Nagy-Britannia – az Európai Unió nevében is – és az Egyesült Államok.

Buddha eltakarja a szemét

Emberi jogi szervezetek november 5-ét a rohingják napjává tennék, hogy felhívják a figyelmet a mianmari humanitárius katasztrófára. Ám sem a globális nagyhatalmak, sem a regionális szereplők nem érzik a sajátjuknak a számkivetett kisebbség szenvedéseit. A tragédia következménye a helyi muszlim közösségek radikalizálódása lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.