ENSZ-jelentések szerint Japán éveken át szállított tiltott árut Észak-Koreába

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. július 14.

Külpol

Stratégiai felhasználású- és luxustermékeket.

Japán éveken át exportált olyan stratégiai felhasználású, illetve luxustermékeket Észak-Koreába, amelyeket tiltanak az ENSZ Phenjant sújtó büntetőintézkedései – olvasható a világszervezet több jelentésében, amelyekről vasárnap számolt be a Yonhap japán hírügynökség.

Több 2010 és 2019 között készült  jelentés is olyan esetekről számol be, amikor japán cégek tiltott árut szállítottak Észak-Koreának. Egy 2016-os ENSZ jelentés szerint például Észak-Koreába kerültek olyan radarantennák, amelyeket egy japán cég gyártott, és Észak-Korea hadihajóit szerelte fel ezekkel.

Tokió nemrég vádolta meg Dél-Koreát azzal, hogy tiltott ipari termékeket szállított az északianak, és Japán ezzel indokolta, hogy korlátozta exportját Dél-Koreába. Ez egyébként azután történt, hogy kiújult a vita Tokió és Szöul között a Japán által a második világháború idején működtetett kényszermunkatáborok miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.