A szóban forgó atommegállapodásnak az a lényege, hogy a Nyugat enyhít az iráni gazdaságot évek óta gúzsba kötő szankciókon, Teherán pedig egyrészt erősebb ellenőrzési jogokat biztosít az ENSZ számára a nukleáris létesítményeiben, másrészt elfogad bizonyos korlátozásokat, melyek atomfegyver előállításában akadályozzák.
Mármost Irán gazdasági terheinek enyhülése a nyugati remények szerint oda vezethet, hogy könnyebb lesz rábírni Teheránt, vonja ki az általa mozgatott és pénzelt külföldi milíciákat Szíriából, ahol a rendszer erőit segítik. Bár Irán egyértelműen érdekelt az épp hogy elkezdődött párbeszéd fenntartásában, elképzelhető az is, hogy a Genf-2 tárgyalásokig tartó időszakban a háttérből inkább fokozza az Aszád-rendszer támogatását. A majdani tárgyalási pozíciók szempontjából fontos, hogy az utóbbi minél több sikert érjen el a megbeszéléseket megelőző, a kimenetelüket kétségkívül befolyásoló, máris elkezdődött pozícióharcban. Ennek Irán régióbeli vetélytársa, hosszabb távon ellenfele, Szaúd-Arábia a másik oldalt támogató résztvevője, amely - már csak emiatt is - igencsak távolságtartóan fogadta a létrejött atommegállapodást. Miközben a síita Irán, támogatásával pedig az iraki síiták, valamint a libanoni Hezbollah is fegyvereseket küld Szíriába, Szaúd-Arábia a szunnita felkelő csoportokat támogatja. Az Aszád-rezsim hadseregével szembeszálló erők közül épp a legelszántabbak egy része radikális iszlamista nézeteket vall, sőt közvetlenül kapcsolódik az al-Káidához, ami nemcsak az egyéb kötődésű szíriaiak, de az ellenzék nyugati támogatói körében is okkal kelt riadalmat. Az eleve erősen töredezett - a tucatnyi nagyobb mellett több száz kis létszámú, helyi kötődésű csoportból összetevődő - fegyveres ellenzéket többféle - vallási, ideológiai, a reménybeli új berendezkedéssel kapcsolatos ellentét osztja meg. Azóta, hogy a szír hadsereg augusztusban harci gázt vetett be ellenzéki fennhatóságú területeken, majd sikerült viszonylag gyorsan megállapodnia az ENSZ-szel a vegyi fegyverek eltávolításáról, a nyugati hatalmak a jelek szerint egyértelműen a béketárgyalásoktól várják a megoldást. Eközben nyilván tisztában vannak vele, hogy az említett belső ellentétek nem ígérnek gyors eredményt, ráadásul az Aszád-rendszer nem csupán közvetlen kedvezményezettjeinek, hanem általában az alavitáknak vagy a keresztényeknek is biztonságot nyújt. Egy mindenki számára megnyugtató megállapodáshoz beláthatatlan hosszúságú út vezet tehát, amelyet további hullahegyek szegélyeznek majd.
Egyelőre még azt sem lehet tudni, kik ülnek januárban tárgyalóasztalhoz. Az előző megbeszélés nem hozott egyértelmű állásfoglalást abban a tekintetben, hogy a külvilág elfogadná-e az Aszád-rezsim képviselőinek részvételét egy majdani átmeneti kormányban. A vegyi fegyverek ügyében tanúsított rugalmasságukkal mindenesetre nagy lépést tettek afelé, hogy a nyugati hatalmak elfogadják a jelenlétüket. Az ellenzék külföldön - jelenleg - elfogadottnak tekintett képviselője, az Ahmed Tumeh "miniszterelnöksége" alatt Törökországban működő Nemzeti Koalíció (NK) olvasatában viszont a rezsimnek eleve nem lehet semmiféle szerepe a majdani átmeneti megoldásban, vagyis a képviselői sem lehetnek jelen Genfben. A legerősebb iszlamista csoportok ugyanakkor létrehozták az Iszlám Frontot, melynek résztvevői egységesen elutasítják az NK igényét az ellenzék képviseletére. (A kurd felkelők eközben a jelek szerint nagyfokú autonómiára tettek szert, és saját nemzetiségi területükön kívül nem harcolnak.) További vitatott kérdés, hogy mekkora szerep jusson Iránnak és Szaúd-Arábiának a rendezésben.
A szíriai hétköznapok természetesen egy másik dimenzióban, milliók szenvedései közepette zajlanak. Az utóbbi hónapokban ösz-szességében a hadsereg térfoglalása tapasztalható, de sikeres ellenzéki hadműveletekről is rendszeresen érkeznek nem mindig ellenőrizhető beszámolók. Legutóbb a legfontosabb kelet-szíriai olajmező elfoglalásáról adtak hírt. Az elmúlt napokban elsősorban a Damaszkusz környéki ellenállásról lehetett hallani, illetve arról, hogy a kormánycsapatok több körzetben is a humanitárius jogokba ütköző eszközökkel, nevezetesen a polgári lakosságnak a szó szoros értelmében vett kiéheztetésével igyekeznek megtörni ellenfeleiket. Az ENSZ humanitárius ügyekben eljáró vezető tisztségviselője, Valérie Amos egy október végi levelében elismerte, hogy a világszervezet segítő akciói két és fél millió embert nem képesek elérni Szíriában, közülük sokakat már csaknem egy év óta.
Ez is mutatja, mekkora energiákat fektet a rezsim és hadserege a lakosság elleni hadviselésbe, amelynek eredményeként helyi vallási vezetők olyan ideiglenes döntésekre kényszerülnek, melyek az iszlámmal összeegyeztethetőnek mondják ki például a kutya- és macskahús fogyasztását. Eközben folytatódnak a bombatámadások is, főleg a Damaszkuszt övező településeken, és a segélyszervezeteket is gyakran akadályozzák a sebesültek elszállításában. Helyszíni beszámolókból pedig kiderül, hogy a kiéheztetés taktikáját már az egyik legnagyobb al-Káida-kötődésű felkelő szervezet (az Iszlám Front tagja) is átvette.
