Erdogan fenyegeti az EU-t: 3,6 millió szíriai menekültet küld Törökországból Európába

  • narancs.hu
  • 2019. október 10.

Külpol

Amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.

Törökország azért indított katonai beavatkozást Szíriában az Eufrátesz folyótól keletre, mert terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely 480 kilométer hosszan tartja ellenőrzése alatt a határ szíriai oldalát. Ankara szerint az YPG a törökországi kurd szakadár fegyveresek, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségese.

Törökország megkezdte a hadműveleteket Szíriában, az EU az offenzíva leállítását kéri

A kurdok szerint legalább két civil meghalt a légicsapásokban. Az Orbán-diplomácia megint kavart az EU-ban. Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette szerdán, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán arra szólította fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az offenzívát. Juncker önmérsékletre intette a harcolókat, és hangsúlyozta a civil lakosság védelmének jelentőségét. Hozzátette, hogy ha Törökország nem vet véget az offenzívának, az EU nem fogja finanszírozni Ankarának a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását, amelyet a megtisztított területeken hozna létre. Azt mondta, az EU elismeri, hogy Törökország biztonsági fenyegetést lát Szíriával közös határán, de ha nem tesz eleget a felszólításnak, ne várja el, hogy az unió anyagilag hozzájáruljon biztonságához.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdai közleményében egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a szíriai konfliktus tartós megoldása nem érhető el katonai úton. A kiújuló harcok tovább rontják a régió stabilitását, súlyosbítják a polgári lakosság szenvedését, valamint hátráltatják az ENSZ által irányított politikai folyamatot a béke elérésére - vélte Mogherini.

Kijelentette, az egyoldalú török fellépés veszélyezteti a Törökországot is soraiban tudó nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni katonai sikereit. A katonai beavatkozás táptalaja lehet a terrorszervezet újjáéledésének, amely komoly fenyegetést jelent a regionális, a nemzetközi és az európai biztonságra - húzta alá. Nem valószínű, hogy a tervezett biztonsági övezet megfelelne az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) által támasztott nemzetközi kritériumoknak - fejezte ki aggodalmát, hozzátéve, hogy az EU nem nyújt stabilizációs vagy fejlesztési segítséget azokon a területeken, ahol a helyi lakosság jogait figyelmen kívül hagyják.

Erdogan csütörtökön igazolni igyekezett a hadműveletet, azok után, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem a nemzetközi közösség széles spektruma, számos más ország is ellenezte a beavatkozást, vagy éppen figyelmeztette Ankarát az esetleges következményekre.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.