Törökország megkezdte a hadműveleteket Szíriában, az EU az offenzíva leállítását kéri

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. október 9.

Külpol

A kurdok szerint legalább két civil meghalt a légicsapásokban. Az Orbán-diplomácia megint kavart az EU-ban.

Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette szerdán, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen.

A török államfő a Twitter közösségi portálon azt írta, hogy a beavatkozás a Béke Forrása (Baris Pinari) fedőnevet kapta.

Ezzel párhuzamosan az NTV török hírtelevízió először arról számolt be, hogy több nagyobb robbanás rázta meg a délkelet-törökországi Ceylanpinarral szemben, a határ szíriai oldalán fekvő Rász-el-Ain városát. Az NTV szerint a tüzérség és a légierő adott le lövéseket kurd célpontokra, ahonnan a helyszíni felvételek alapján füstfelhők láthatók. Szárazföldi csapatok egyelőre nem léptek Szíria területére az NTV szerint.
Ezzel kapcsolatban egyelőre hivatalos tájékoztatást nem adtak. A török védelmi minisztérium csak annyit közölt, hogy a hadművelet helyi idő szerint 16 órakor indult meg. A tárca hozzátette: 14 órakor tájékoztatták az Egyesült Államokat, Oroszország, Németországot, Franciaországot, a NATO-t és az ENSZ-t a beavatkozásról.

false

 

A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd-arab erőket tömörítő szíriai milíciaszövetség erre reagálva közölte, hogy legalább két civil meghalt szerdán a török légicsapásokban Szíria északi részén, további kettő pedig megsebesült.

Hozzátették, hogy a török harci repülőgépek erőteljesen bombáztak katonai állásokat és polgári területeket Tell-Abjadban, Rász-el-Áinban, Kamisliben és Áin Íszában.

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport által vezetett ernyőszervezet szerint Törökország heves bombázásokat folytat civilek házai ellen a régió számos településén, köztük Kamisli keleti részén, az ország északkeleti részén és a Törökországgal közös határ mentén.
Kamisli az egyik legsűrűbben lakott város a térségben, amelyet a kurdok ellenőriznek, de ahol ugyanakkor a szíriai kormányerők is kiterjedt területet tartanak ellenőrzésük alatt, köztük a repülőteret is.

Juncker a Bizottság ülésén

Juncker a Bizottság ülésén

Fotó: Stephanie Lecocq / MTI/EPA

 

Közben az Európai Unió felszólította Törökországot és a többi harcoló felet, hogy azonnal állítsák le a Szíria északkeleti részén szerdán megkezdett offenzíváját. Ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közölte, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette a hadműveletek megkezdését.

Jean-Claude Juncker önmérsékletre intett a harcokkal kapcsolatban, és hangsúlyozta a civil lakosság védelmének jelentőségét. A politikus hangsúlyozta, hogy amennyiben Törökország nem vet véget az offenzívának, az EU nem fogja finanszírozni a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását, amelyet Törökország a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd fegyveres ernyőszervezettől megtisztított területeken hozna létre.

Már megint az Orbán-diplomácia

 

Az orbánista diplomaták délelőtt még megvétózták azt közös uniós nyilatkozatot, amely az újabb menekülthullámot kockáztató szíriai katonai beavatkozás ellen emelt szót. Az orbánisták indoklás nélküli akciója sajnos "Magyarország vétójaként" szerepel minden tudósításban; például a fideszes aknamunka miatt kiakadó Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter álláspontja szerint tarthatatlan, hogy "Magyarország rendre blokkolja" az uniós külpolitikát.
Az EUrologus információja szerint az Orbán-diplomaták délelőtti vétója után folytatódtak a megbeszélések, és a török hadműveletek megkezdése után született meg a fentebb említett közös, immár egyhangúan elfogadott deklaráció.


 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.