Erdogan szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a terrorizmust támogatja

  • narancs.hu
  • 2018. november 21.

Külpol

Mindezt azért, mert az EJEB elmarasztalta Törökországot Selahattin Demirtas jogszerűtlen fogva tartása miatt.

A terrorizmus támogatását jelentii Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint az, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Törökországot a kurdbarát párt egyik korábbi társelnöke, Selahattin Demirtas jogszerűtlen fogva tartása miatt.

Erdogan szerint ötven ember vére tapad Demirtas kezéhez, és azzal vádolta az EJEB-et, hogy elfogult volt, amikor Törökország ellen döntött.

"Ez nem igazságszolgáltatás, ez egész egyszerűen a terrorizmus szeretete" – hangoztatta a török államfő Fethullah Gülen hitszónokra és hálózatára utalva; Ankara szerint Gülen a felelős a 2016. július 15-ei puccskísérletért.

Erdogan kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülését követően újságíróknak nyilatkozva leszögezte: az EJEB döntései Törökországot "nem kötik". A török elnök egyúttal úgy is fogalmazott, hogy Ankara megteszi a válaszlépését, és "pontot tesz az ügy végére".

Az EJEB szerint a török hatóságok több ponton is megsértették Demirtas jogait, akinek előzetes letartóztatása a bírói testület szerint "kétségtelenül a politikai pluralizmus elfojtását" célozza.
Elsőfokú ítéletében az EJEB megállapította, hogy Törökország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének három pontját is, és ezért 25 ezer euró (körülbelül nyolcmillió forint) kártérítést és perköltséget ítélt meg a panaszosnak.
A törvényszék emellett egyhangúlag felszólított a Népek Demokratikus Pártja (HDP) 2016 novembere óta bebörtönzött korábbi vezetőjének mielőbbi szabadon bocsátására.

Demirtast egy 2013-as beszéde miatt szeptemberben több mint négy év börtönbüntetésre ítélték terrorizmus miatt, miután csaknem két évet már előzetes letartóztatásban töltött. Bebörtönzésére még a török választások előtt került sor, amelyeken előzetesen Demirtast tartották Erdogan egyik esélyes kihívójának.

Jelenleg számos terrorizmussal kapcsolatos eljárás is folyamatban van ellene, s amennyiben mindben bűnösnek találják, összességében akár 142 év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.