A magyar lakosság a valóságosnál nagyobbnak gondolja Vlagyimir Putyin Oroszországának katonai kiadásait, gazdasági teljesítményét és népességét, de túlbecsüli a Magyarország és Oroszország közötti kereskedelmi kapcsolatok volumenét is – ez derül ki a Political Capital kutatásából, amit Krekó Péter, az intézet igazgatója mutatott be szerdán.
Krekó szerint „a Kreml spin-doctorai pontosan tudják, hogy a percepció, a valóság érzékelése néha fontosabb, mint maga a valóság.” Bár a Kreml hatalmas összegeket áldoz nemzetközi propagandára, Oroszország megítélése néhány kivétellel – Olaszország, Magyarország - jelentősen romlott a nyugati világban 2013 és 2018 között, nyilván a a Krím annektálásának és egyéb agresszív cselekedeteknek köszönhetően.
Fenyegetésként tekintünk Moszkvára, de ez egyben azt is jelenti, hogy erősnek látjuk, erősebbnek, mint amilyen valójában. Legalábbis ez volt a Political Capital hipotézise, amit Mystification and Demystification of Vladimir Putin’s Russia című kutatásuk a magyar lakosság körében igazolt is.
Téved a kétharmad
A felmérésben 1200 fős mintán vizsgálták, hogy a magyarok különböző dimenziókban hova helyezik Oroszországot öt másik országhoz – USA, Kína, Németország, Egyesült Királyság, Magyarország – viszonyítva.
Míg a valóságban az USA kilencszer, Kína pedig háromszor annyit költ a hadseregére, mint Oroszország, a válaszadók 25 százaléka az első, 43 százaléka a második helyre sorolta Moszkva katonai kiadásait. Leginkább az LMP és a Momentum szavazói látják a valóságosnál erősebbnek az orosz hadsereget.
| ||
Az orosz GDP-t elsősorban a Fidesz-szimpatizánsok becsülik túl, a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatokat azonban gyakorlatilag mindenki: bár Oroszország csak a 17. legfontosabb export célpontunk volt 2017-ben, a válaszadók fele az első 6 közé tette. Érdekesség, hogy Oroszország népességét is csaknem kétszeresen felnagyítják a magyarok.
Krekó Péter úgy látja, az orosz beavatkozás különböző formáival szembeni éberség indokolt, azonban van egy negatív következménye is annak, hogy 2014 után erősödött a fenyegetettség-érzet a közbeszédben. „Oroszországot omnipotens ellenségnek látjuk, innen viszont csak egy lépés eljutni addig a gondolatig, hogy akkor mi értelme ellenállni neki, miért nem hódolunk be önként, miért nem csodáljuk inkább Moszkva erejét. Szerintem a Kremlben nagyon is örülnek ennek az Oroszország-képnek.”
Rövid háború
Krekó szerint szerencsésebb volna, ha Oroszország gyengeségeiről, Putyin népszerűségének csökkenéséről is több szó esne a nyilvánosságban. A tanulmány bemutatása utána felkért hozzászólók elsősorban erről beszéltek.
Kiss Annamária, a CEU kutatója szerint például a terrorizmus komoly fenyegetést jelent Oroszországban, becslések szerint körülbelül 4000 orosz állampolgár csatlakozott az ISIS-hoz, a többségük vélhetően életben van, és arra vár, hogy visszatérhessen. A jövedelmi egyenlőtlenségek is aggasztóan növekednek az országban, a legszegényebb és a leggazdagabb tized között 17-szeres a különbség, ami már-már a cári időket idézi.
| ||
James Sherr, a Chatham House és az észt Külpolitikai Intézet szakértője arról beszélt, hogy Oroszországban „neofeudális rendszer” alakult ki, a putyinizmus támogatói kemény magját néhány száz vagy ezer család alkotja. Deák András, az MTA kutatója megerősítette, hogy 2014 után jelentősen visszaesett az orosz gazdaság lendülete, és a közeljövőben nem várható újabb „orosz csoda”. Deák szerint ugyanakkor némileg indokolt, hogy Magyarországról valós súlyánál fontosabbnak látszik Moszkva, egyrészt a földrajzi közelség miatt, másrészt azért, mert a legnagyobb magyar cégek – OTP, MOL, Richter – számára nagyon fontos az orosz piac.
„Az oroszok pontosan tudják, hogy egy hosszú háborúban semmi esélyük sincs a NATO ellen, 20 év múlva pedig még inkább le lesznek maradva a haderőfejlesztési versenyben” – érzékeltette James Sherr Oroszország haderejének hiányosságait. Ezzel együtt nem becsülné le az orosz fenyegetést. Szerinte, ha katonai összetűzésre kerülne sor, az oroszok megpróbálnának azelőtt lecsapni, hogy a NATO megfelelően mobilizálja haderejét, hogy egy „rövid háború” után a minél inkább megosztott Nyugatot saját feltételeik mentén ültethessék a tárgyalóasztalhoz.
Ezért is tesznek meg mindent az „ellenfél összezavarásáért”, a Nyugaton meglévő ellentétek kiélezéséért, és ezért nem mindegy, hogyan reagálunk ezekre a törekvésekre.
