A tagországokban az inflációs ráta csak másfél százalékkal mehet a három legjobban teljesítő átlaga fölé; a kamatláb hosszú lejáratra két százalékkal lehet magasabb a hasonló átlagnál; a költségvetés hiánya nem haladhatja meg a nemzeti össztermék három százalékát; az átváltási arányoknak az erre kidolgozott mechanizmus keretei között kell mozogniuk - ezeknek a követelményeknek a jövő évi teljesülését vizsgálják meg 1998 elején. Így dől majd el, melyik országok kerülnek be az első körben a monetáris unióba. Pillanatnyilag az egész társaságból csak Luxemburg nem verné le a lécet, és nehéz átlátni,
honnan, mitől, miből
jönne a látványos javulás. Máris vita tárgya, akarni kell-e, hogy például Olaszország mindenképpen ott legyen az elsők között.
Kohl nem csak elvi, gazdasági megfontolások miatt keménykedik. Erre kényszerítik a szavazók, akik a háború utáni egész jólétüket, az ő verítékkel szerzett márkájukat féltik a mindenféle léha népségtől. Nemhogy féltik - szeretik. Százasonként veszik ki a pénzüket az automatákból, ropogtatják, dédelgetik, nagyobb összegeket is szívesebben fizetnek készpénzben, mint csekkel - ellentétben a franciákkal, akiket az érték jobban izgat az élvezeti, használati oldaláról, mint elvont formájában.
Természetesen az euro konkrét megjelenése is tükrözni fogja azt a huzavonát, ami az Európai Unió idétlen és nehézkes kompromisszumaiban szokott kifejeződni. A bankjegyek hátoldalának egy meghatározott részébe minden ország belerajzolhatja
szeretett, délceg nemzeti
sajátosságait, vagyis közös lesz a pénz, de mégsem teljesen az.
A tizenötök klubjában Nagy-Britannia változatlanul őrzi hagyományos kerékkötő szerepét, és nem várható, hogy a valamikor tavasszal esedékes választásokig engedni fog, ami máris kérdésessé teszi, lesznek-e további eredmények a következő, Hollandiában esedékes csúcstalálkozón. A német gazdasági vezetés a gazdaság bonyolult egészét a financiális vonatkozásokra csupaszítva próbálja kezelni az EU-beli vitákban. A társalgás így valóban tárgyszerűbb, nagyobb az esélye, hogy történjen is valami, csak éppen kiszorulnak a pakliból az euro-polgárokat közvetlenebbül érintő problémák és bajok. Ezekre amúgy is az jellemző, hogy a megoldásuk pénzbe kerül, és a németek, korábbi gyakorlatukat megváltoztatva, már nem fizetnek, mint a katonatiszt.
Jacques Santer, az Unió Bizottságának elnöke, vagyis az euro-kormányfő biztosan fél év múlva is előadja majd, mint ahogy most, Dublinban, hogy lépni kellene valamit a 18 millió euro-munkanélküli ügyében, és ugyanúgy mérsékelt lesz az érdeklődés a téma iránt, mint ahogy most, Dublinban. És így, ha a választópolgárok bajaikért egyre inkább az EU-t fogják okolni, lesz némi igazuk, ez aztán fékezni fogja az egyesültség mélyítését is, szélesítését is. Vagyis attól, ami a mostani csúcstalálkozón eldőlt, még nem dőlt el semmi.
- kyt -
Isten diplomáciája
"A szabad kereskedelem nem más, mint Isten diplomáciája: nincs nála hatásosabb módszer, ha az emberiséget a béke karjaiba igyekszünk terelni" - írta Richard Cobden, a klasszikus liberalizmus egyik alapvető jelentőségű jó édes atyája 1857-ben; és a végén lehet, hogy neki lesz igaza. A 125 tagországgal büszkélkedő World Trade Organization (WTO) szingapúri értekezletén született határozatok, meglehet, csakugyan befolyásolják majd a világ dolgainak menetét, és az sincs kizárva, hogy a jó irányba.
Bizonyára annak is van jelentősége, hogy a Világkereskedelmi Szervezet értekezletét pont Szingapúrban tartották, abban a városban, ahol, úgy hírlik, kereskedni lehet, mást viszont nem tanácsos kipróbálni. Ami viszolyogtató távlat képét idézi, ugyanakkor az értekezlet eredményei valami olyasmit igazolnak, hogy ha kereskedni lehet, előbb-utóbb lehet majd mindent, ami nem tilos. Az utóbbi kategóriába viszont könnyen belekerülhet jó néhány olyan gyakorlat - például a gyerekmunka, továbbá a rabszolgaság számos szoft változata -, aminek a fejlődő országok egynémelyike oly sokat köszönhet. A nyugati országok ipari szektora elnéptelenedik, teljes társadalmi rétegek ismerkednek meg a lumpenproletarizálódás örömeivel, mert képtelenség a fejlődőknél szokásos bérekkel versenyre kelni.
A Szingapúrban megkötött egyezmény lényege persze nem ez, ilyesmit hangosan kimondani nem szabad egy olyan szervezetben, amibe pillanatokon belül belép Kína is egyfelől a maga kiterjedt börtöniparával, nyugati szemszögből nézve parodisztikusan ható emberi és szakszervezeti jogaival, másfelől végtelen piacával, ami - közhely ez ma már - hallgatásra int bárkit, aki jót akar. A kisebbeket még csak-csak móresre lehet tanítani, szép eredményeket értek el, nem politikusok, egyszerű emberijog-védők, és egyes, általuk jobb belátásra térített multik, például a Gap amerikai ruhakonszern, a Levi´s, a Reebok vagy a Del Monte ananászkonzerv-óriás. Tehát lehet, hogy valahol a kereskedelem fogalmának mélyén mocorog a megoldás, még ha a nemzetközi szakszervezeti lobbi egyfajta új kolonializmus veszélyét látja is a fejleményekben.
Az egyezmény lényege viszont mégiscsak az amerikaiak által keresztülerőszakolt informatikaügyi egyezmény, amely alapjaiban rengeti meg a vámok struktúráját, amennyiben van nekik ilyen. Jól ezúttal azok az országok járnak, amelyek exportálónak számítanak informatikában, és ez bizony elsősorban Amerikát jelenti.
- kk -
