Magyar Narancs: Mindenkinek van elképzelése az innovációról. De mit jelent pontosan?
Philippe Aghion: Minden innováció, ami növelheti a jólétet. A termékválaszték növelése, a minőség javítása, a termelési költségek csökkentése, a termelékenység növekedése... Bármi, ami a tág értelemben vett technológiát javítja.
MN: Tehát különbözik a kutatástól, amit gyakran összemosunk vele.
PA: Igen, mivel ezek az eredmények akár más tevékenységek hasznos melléktermékeként is megszülethetnek. A termelési tapasztalat is vezethet fontos újításokhoz, de az innovációk többsége a tudatos kutatásból, fejlesztésből (K+F) jön létre.
MN: Legfőbb kutatási területe az endogén növekedés elméletéhez kapcsolódik. Mitől lesz a növekedés "endogén", azaz belső indíttatású?
PA: Már Robert Solow híres 1956-os tanulmánya is leszögezi, hogy a gazdasági növekedést hosszú távon csak a technológiai fejlődés tarthatja fenn. Az olyan növekedés, ami pusztán a termelési tényezők - munka, tőke - felhalmozásán alapul, nem lehet tartós. Az endogén elmélet azt állítja, hogy a gazdasági fejlődés mozgatórugója az innováció. Az újításokat olyan vállalkozók vezetik be, akik komoly erőforrásokat áldoznak a K+F-re annak reményében, hogy új termékeikkel vagy technológiájukkal megelőzhetik versenytársaikat, és egy ideig monopolprofitokhoz juthatnak. Az eredeti ötletet Josepf Schumpeter fogalmazta meg még 1942-ben, de ő nem formalizálta ezt a gondolatot. Az én hozzájárulásom az, hogy egy olyan, konzisztens és formalizált közgazdaságtani modellt építettem erre, amelyet gazdaságpolitikai célokra is fel lehet használni. E modellben a gazdaságpolitikai környezet befolyásolja az innovációk megtérülését, és így közvetetten a gazdasági növekedést. Az olyan közpolitikák, amelyek fejlesztik az oktatást, stabilizálják a makrogazdasági helyzetet, elősegítik a versenyt vagy garantálják a szellemi tulajdon védelmét, mind kifizetődőbbé teszik az innovációt, és gyorsítják a gazdasági növekedést. Így képes a gazdaságpolitika támogatni a hosszú távú növekedést: befolyással lehet arra, hogy mik a K+F hasznai és költségei. Erre az elméletre számos olyan tanulmány épül, amely az intézmények szerepét vizsgálja a gazdaság hosszú távú növekedésében. Ezek szerint az egyes országoknak valóban megvan a lehetőségük arra, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek előmozdítják a növekedésüket. Azt hiszem, ez egy igazi forradalmi gondolat.
MN: Az intézmények tehát komoly hatással vannak az országok gazdasági teljesítményére. Vizsgálhatjuk az olyan - Magyarországon fontosnak tűnő - problémák hatásait is, mint a magas korrupció és makrogazdasági instabilitás?
PA: Igen. Nyilvánvaló, hogy a korrupció, a tulajdonjogok gyenge védelme vagy a szerződések nehéz kikényszeríthetősége nem teremt jó környezetet a befektetőknek, és akadályozza az innovációt. Általában igaz, hogy a jó intézmények elősegítik a növekedést, de hogy mi a "jó", az már korántsem egyértelmű. Több útja van annak, hogy a gazdaságot a megfelelő pályára állítsuk, de néhány feltételnek mindenképpen teljesülnie kell. Ilyen például a magas infláció elkerülése és a makroökonómiai stabilitás. Az instabilitás hatására az emberek csak rövid távra tudnak tervezni, az innovációhoz pedig - ami a fejlődés motorja - hosszú távú elköteleződésre van szükség. Központi jelentősége van az oktatásnak is, hiszen az innovációhoz jól képzett munkaerő kell. Nélkülözhetetlen a jól működő pénzügyi közvetítő rendszer: az induló vállalkozásoknak tőkére van szükségük, amit a bankok vagy a kockázati tőkések biztosíthatnak.
MN: Mi az innováció szerepe egy olyan, nem a világ élvonalában lévő országban, mint Magyarország?
PA: Kevés országban születnek igazi innovációk, a legtöbb követő megpróbál felzárkózni az élmezőnyhöz. Az utóbbiakra tipikus példa Magyarország mint átmeneti gazdaság, vagy akár a második világháború utáni Franciaország. A felzárkózó gazdaságok általában gyorsabban növekednek, mint azok, amelyek már közel kerültek az aktuális technológiai határhoz, a legfejlettebb technológiához. A felzárkózók iparágai a mindenkori csúcstechnológiát vezethetik be, ami óriási előrehaladást jelent: könnyebb magas növekedést mutatnia egy olyan gazdaságnak, amely lemásolja a legújabb technológiát, mint egy olyannak, amelyik létrehozza, majd folyton megújítja azt.
MN: Más intézményekre van-e szükség a felzárkózáshoz, mint az "új" innovációk létrehozásához?
PA: Lehet, hogy a legfejlettebb országoknak egészen más intézményekre és gazdaságpolitikákra van szükségük, mint a kevésbé fejletteknek, hiszen a növekedés mikéntje is egészen más. A sikeres innováció és az imitáció mást igényel. Amíg Franciaország és több más nyugat-európai társa a háború utáni néhány évtizedben az "imitáló" fázisban volt, megfelelő volt számukra a bankok által finanszírozott nagyvállalatokra, korlátozott versenyre, rugalmatlan mukaerőpiacra épülő gazdasági struktúra meg az alap-, középfokú és főiskolai képzésre alapozó oktatási rendszer. Ám mihelyt egy ország az élbolyba kerül, és az innováció válik számára a növekedés legfőbb motorjává, az intézményeket és a gazdaságpolitikát is ebbe az irányba kell formálnia. A legfejlettebb gazdaságoknak a tőzsde, a kockázati tőke közvetítése, a versenypolitika, a rugalmas munkaerőpiacok kialakítása, a mesterszintű és posztgraduális képzés a legfontosabb.
MN: Mi a helyzet Magyarországgal?
PA: Magyarország köztes állapotban van: már nem Kína, de még nem is Franciaország. Viszonylag rugalmas a munkaerő- és a termékpiaca, ez jó. Nagy hangsúlyt kell viszont helyezni a középiskolák és a felsőoktatás fejlesztésére, hogy hatékony K+F részlegek jöhessenek létre. Fontos lenne a bankrendszer, a pénzügyi közvetítő rendszer javítása.
MN: Az intézmények szerepe mellett szükség van a vállalati innováció kiemelt támogatására is?
PA: Igen, de oda kell figyelni a részletekre. Biztosítani kell, hogy e támogatásokat valóban arra használják fel, amire szánták őket. Ez nem is olyan egyszerű. Például olyan tőkejavak vagy laboratóriumi felszerelések célzott támogatásával, amelyeket leginkább az innovatív vállalatok használnak. Érdemes támogatni az innovatív cégeket finanszírozó kockázati tőkét, a felsőoktatást és az inkubátorokat, ahol a kutatók és a vállalkozók találkozhatnak egymással. Fontos a "zöldinnováció" és a biotechnológia is, ezek lehetnek a következő évtizedek növekedésének mozgatórugói.
MN: A K+F nagy része a multiknál valósul meg. Mi itt a gazdaságpolitika szerepe?
PA: Érdemes ebben a kínaiak példáját követni: a külföldi befektetőkkel folytatott tárgyalások során biztosítani kell, hogy az általuk behozott technológiához hozzáférhessenek a magyar vállalatok is.
MN: Miben különbözik a modern iparpolitika az 50-es évek szocializmusának erőszakos iparosításától?
PA: Segíteni kell az innovatív vállalatokat, és azok együttműködését: a közös vállalatokat vagy a szabadalmak közös kezelését. Olyan tevékenységeket érdemes támogatni, ahol a kutatás eredményei más iparágakban is felhasználhatók. Azonosítani kell az olyan fejlesztéseket, amelyek a magánszektor számára rövid távon nem térülnek meg, hosszú távon viszont fontosak a társadalom számára; ilyen például a zöldinnováció. Fontos, hogy a fejlesztések iránya is a megfelelő legyen, ezért a kormányzat időnként befolyásolhatja a technológiai haladás irányát. A környezetbarát technológiák kifejlesztéséhez nyújtott segítség éppen azért alapvető, mert a magánszektor olyan irányba terelheti a technológia fejlődését, ami nem vezet fenntartható fejlődéshez.
MN: Lehet-e a segítség eszköze a pénzügyi támogatás vagy a protekcionizmus?
PA: A protekcionizmus nem jó út. Viszont egyes szektorokban indokolt lehet a beavatkozás: elképzelhető például, hogy nem elégséges a szennyező (CO2-kibocsátó) technológiák adóztatása, hanem szükség van arra is, hogy az alternatív, környezetbarát innováció állami támogatást kapjon. Valószínűleg számos ország követi ezt az utat Koppenhága után. Nem cégeket kell támogatni, hanem bizonyos szektorokat érdemes előtérbe helyezni, és gazdaságpolitikai eszközökkel segíteni.
MN: Van egy érdekes cikke a tudósokról és az egerekről. Mi a szerepe a szellemi tulajdon védelmének a tudományos kutatásban?
PA: A nyitottság és a szabadság nagyon fontos az alapkutatásoknál. Jó, ha a kutatók szabadon dolgozhatnak a kutatás első fázisában, amely még sok irányba kifuthat. Fontos az is, hogy ekkor könnyen be lehessen kapcsolódni a kutatásba, és a kutatók akadályok nélkül működhessenek együtt. A szerteágazó kutatásokat éppen az segíti, ha szabad és nyitott környezetben folynak, ahol mindenki az érdeklődésének megfelelő témán dolgozhat, és hozzáférhet mások eredményeihez. Ezek a kutatási irányok később átkerülhetnek az egyetemekről és a kutatóintézetektől a piaci szektorba, ahol már a piacra dobható termékek kifejlesztése a cél. Ekkor válnak fontossá a szabadalmi jogok és a szellemi tulajdon védelme. Az alapkutatásban a szabadság és nyitottság, valamint az egyetemek megfelelő finanszírozása és irányítása a fontos, a piaci szektorban meg a szabadalmi és szellemi tulajdonjogok védelme. Mindkettőre egyszerre van szükség, kiegészítik egymást.
MN: És mi a helyzet az egerekkel?
PA: Mindenhol a világon, de főleg az USA-ban használnak genetikailag módosított egereket (GME) a gyógyszerkutatásokhoz. Ám a GME-vel kapcsolatos kutatások eredményei egy Du Pont nevű nagyvállalat birtokában voltak, ami megakadályozta a GME-n folytatott további alapkutatásokat. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet azonban aláírt egy megállapodást a Du Pont-nal, amely biztosította a nyitottságot, azaz elérte, hogy a kutatók hozzáférhessenek az egereken végzett kísérletek eredményeihez. Ennek hatására a GME-kísérletek mind számban, mind sokféleségükben addig nem látott méreteket öltöttek. A kutatásunk igazolta azt, hogy a szabadság valóban jótékony hatással volt az alapkutatatásra. Új témák, új kutatók és új intézetek kapcsolódtak be ezekbe a kísérletekbe.
MN: Budapesten arról tartott előadást, hogy hogyan érdemes működtetni az egyetemeket.
PA: Néhány kollégámmal azt próbáltuk megvizsgálni, hogy melyek a közös sajátosságai azoknak az egyetemeknek, amelyek a sanghaji ranglista előkelő helyein végeztek. Ezen intézményekben az oktatók kiemelkedő publikációs listával rendelkeznek, a volt diákjaik meg valamilyen rangos kitüntetést, például Nobel-díjat kaptak. Azt találtuk, hogy az Egyesült Államokban és Európában is a legjobban azok az egyetemek teljesítenek, amelyeket megfelelően finanszíroznak, autonómak, azaz önállóan döntenek az oktatók felvételéről és elbocsátásáról, valamint a tananyagról, ugyanakkor versenyhelyzetben vannak, versengenek a kutatási támogatásért. E feltételek csak együttesen elegendők, kiegészítő viszonyban vannak egymással. A három kombinációja a siker kulcsa.
MN: Ön foglalkozott a pénzügyi innovációval is. Miben különbözik ez a reálgazdasági innovációktól?
PA: Ez a kutatás még a kezdeti fázisban jár. Az ötlet az, hogy jó esetben a pénzügyi és a reálgazdasági innovációk párhuzamosan jelennek meg. Baj akkor van, ha túl sok erőforrást emészt fel a mind újabb pénzügyi termékek létrehozása, és csak kevés kutató dolgozik a reálgazdaságban. Arra is ügyelni kell, hogy a pénzügyi innovációk egy része csak arra szolgál, hogy lehetővé tegye a szabályozás megkerülését, amely éppen arra van, hogy a rendszer normálisan tudjon működni. Amikor megterveznek egy pénzügyi szabályozási rendszert, nehéz felmérni, hogy mennyiben lesz képes ellenállni az újfajta pénzügyi konstrukcióknak.
Névjegy1956-ban született Párizsban. A Sorbonne-ra járt egyetemre, doktori fokozatát a Harvardon szerezte. Az 1990-es években az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kutatási osztályán dolgozott, majd 2000-ben a Harvard közgazdászprofesszora lett. Legfontosabb kutatási területe a technológiai fejlődést az általános gazdasági tényezők függvényeként kezelő endogén növekedéselmélet. Ez jelentős változás a Solow A Contribution to the Theory of Economic Growth (1956) című cikkével induló exogén növekedéselmélethez képest, amelyben a tudást a gazdaságon kívüli tényezők határozzák meg. Aghion modellje Joseph Schumpeter Kapitalizmus, szocializmus és demokrácia (1942) c. művében leírt, a versenyt "teremtő romobolásként" értelmező gondolatain alapul. Fontos eredményeket ért el a gazdasági átmenet, a vállalatirányítás, a verseny és az egyetemek kutatása során is. |
