Hol vannak az uniós pénzek? - kérdi mind hangosabban Orbán Viktor ex-miniszterelnök. Erre is válaszol a terület kormányzati felelõse.
Magyar Narancs: Többen állítják, hogy Magyarország jelenleg nettó befizetõje az uniónak. Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnökeként azt állítja, hogy nem tudjuk majd lehívni az 1. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó támogatások egészét, Orbán Viktor pedig nem érti, miként lehet az, hogy bár az unió már átutalta a pénzeket a magyar államnak, az még sincs az embereknél.
Baráth Etele: Nézzük ezeket sorjában! Magyarország egyértelmûen az európai uniós tagság kedvezményezettje, 76 milliárd forint pozitívummal zártunk; eddig 106 milliárdot fizettünk be az uniónak, és 182 milliárdot kaptunk tõlük. Ez tény. Az is tény, hogy a fejlesztési pénzek csak egy töredékét teszik ki ennek a bevételnek: a strukturális alapokból mostanáig valóban csak 8 milliárd forint lett kifizetve az embereknek - de ezzel élvonalban vagyunk az újonnan csatlakozott 10 ország között. Az összes többi alapból azonban megkaptuk és ki is fizettük a pénzeket. Most már Orbán Viktor is elismeri, hogy pozitív mérleggel zártunk, de egyben azt is kérdezi, hogy hol van ez a pénz. Csakhogy itt két különbözõ tényrõl beszélünk; az embereknél ugyanis csak olyan pénz lehet, amiért már ténylegesen megdolgoztak, és számlával tudják igazolni, hogy mondjuk fölépítettek egy hidat vagy utat, megvettek egy gépet, embereket alkalmaztak, vagy éppen elindítottak egy adott képzést. Mi szívünk szerint korlátlan mértékben adnánk elõlegeket, de erre sajnos csak néhány területen, például a szociális alapnál van lehetõség.
MN: Merthogy az uniós támogatásoknál utófinanszírozás van.
BE: Pontosan. Az pedig, hogy "hol van a pénz", azért nem lehet kérdés, mert bár már átutalták azt Magyarországnak, a magyar költségvetés rendszerében nem jelenik meg. Csak akkor kerül be oda, amikor benyújtja valaki a számlát, de akkor is csak átfolyik rajta. Vagyis amint bekerül egy összeg a központi büdzsébe, rögtön ki is fizetjük - nincsen tehát lehetõség arra, hogy bármilyen módon hozzányúljon a kormány az uniós támogatásokhoz. Az sem érdeke továbbá senkinek, hogy minél tovább üljünk ezeken a pénzeken, mert az uniós szabályozás szerint a keletkezõ kamatokat az utolsó fillérig vissza kell forgatni a projektekbe. Mindennek az ellenkezõjére célozgatni csacsiság. Annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra lezáruljon ez a vita, e hét keddre meghívtuk a téma iránt leginkább érdeklõdõ képviselõket; Boros Imre független képviselõt (az Orbán-kormány volt PHARE-pénzekért felelõs minisztere - B. Gy.), Nógrádi Zoltánt, a Fidesz munkacsoport-vezetõjét, és a frakcióvezetõket is megkértük arra, hogy küldjék el szakértõiket. Hozzáteszem: az ilyen egyeztetések már egy éve rendszeresek, tehát messze nem a négypárti találkozóval kezdõdött a párbeszéd. Mindezt azért, hogy a kifizetõ és ellenõrzõ hatóságok vezetõinek jelenlétében tételesen végigbeszéljük a számokat, mert a számháború nem lehet politikai játék. Temérdek köztisztviselõ dolgozik azon, hogy ezek a pénzek ellenõrzött módon jöjjenek-menjenek. Ezt nem lehet többféleképpen értékelni, ezek ténykérdések.
MN: Mi a helyzet azzal, hogy nem tudjuk majd elkölteni a rendelkezésre álló pénzeket? Idõarányosan hogyan állunk?
BE: A lengyeleknél és a cseheknél messze jobban állunk, a szlovákok hasonló arányokat produ-kálnak, de õk sincsenek elõttünk. Nemzetközi összehasonlításban a lekötések, a szerzõdõk és a kifizetések száma is jó adat. Jelenleg a rendelkezésre álló 1200 milliárd forintból közel 300 milliárdra, vagyis a támogatások egynegyedére pozitív döntése van már az irányító hatóságnak, 60 milliárdnyira pedig már le is szerzõdtek - és még egy év sem telt el. Vissza lehet keresni, hogy mi már két éve is azt mondtuk, körülbelül ez a bevételi arány várható az elsõ évben. Annak a tervünknek tehát, hogy három év alatt a pénzkeret teljes egészét lekössük, nem lesz semmi akadálya. Csak emlékeztetõül: ezeket öt év alatt kell tudnunk fölhasználni. Valódi probléma ugyanakkor, hogy 16-17 ezer pályázat érkezett be, de még csak 8 ezret bíráltunk el. Ez részben azért van, mert sok pályázatot vissza kell adnia az elbíráló hatóságnak hiánypótlásra. Késedelem ezen a téren van, valamint a szerzõdéskötések ritmusában. Hatvanhét különbözõ szerzõdésforma van, és sokszor megesik az, hogy amikor a szerzõdõ fél megismeri a feltételeket, akkor döbben rá: neki az a szerzõdési forma nem is annyira kedvezõ, mint eredetileg gondolta. Merthogy ott feketén-fehéren szerepel, hogy a következõ 5 évben ezt és ezt kell csinálnia. Leterheltség és gyakorlatlanság a mi oldalunkon, az övéken pedig tapasztalatlanság. De ezek nemzetközileg ismert késedelmek, hiszen ez minden országban egy tanulási folyamat.
MN: Orbán Viktor szerint a most készülõ második Nemzeti Fejlesztési Terv tartalmáról végsõ soron majd az emberek döntenek 2006-ban azzal, hogy kinek a kezébe adják az ország irányítását.
BE: Ez súlyos politikai tévedés szerintem. Orbán Viktor azt mondja, hogy lehetõség van a folyamatos tervezésre, vagyis a fejlesztési tervet elég csupán egyetlen évre elkészíteni elõre. Ehhez képest a végleges verziót már 2005 végére le kell adnunk Brüsszelnek. Ezt valóban 2006 szeptemberében fogadjuk csak el, de elképzelhetetlen, hogy a jövõre megalakuló kormány elõ tudjon készíteni egy, a végrehajtást célzó új programot. Hogy mást ne mondjak, mi is azt az operatív programrendszert hajtjuk végre, amit 2000-bõl örököltünk. Mert már 2002 õszén sem volt mód arra, hogy változtassunk. Orbán Viktor azt is mondja, hogy a versengõ koncepciókról ne a politikusok, hanem az emberek, a választók döntsenek. Ehhez képest a fejlesztési terv elkészítése és egyeztetése a mindenkori kormány kötelessége és felelõssége - tehát nem csak úgy általában a politikusoké. Mindezt a négypártin is elmondtuk.
MN: Ha már szóba került; a sajtóban kétféle értékelést olvashattunk a négypárti egyeztetésrõl: az egyik szerint egy különösebb politikai tartalom nélküli ismerkedési délután volt csupán, a másik szerint a volt miniszterelnök keményen bírálta a kormányt és a készülõ tervet. Ön is ott volt a szobában - mi történt valójában?
BE: Nem volt érdemi vita, leginkább kinyilatkoztatások hangzottak el. Orbán Viktornak nem is annyira kritikája volt, mint inkább a saját javaslatait fejtette ki. Vele technikai kérdésekben volt éles vita; a finanszírozás, az eljárás, a nettó befizetés kérdésében, de nem a fejlesztési terv konkrét irányairól. Tartalmi bírálatokat Dávid Ibolya fogalmazott meg, aki az ír nemzeti fejlesztési terv dokumentációját adta elõ. Csakhogy az a harmadik ír fejlesztési terv összefoglalója, vagyis végsõ formája volt. Ehhez képest mi az elsõ vizsgálati anyagokat adtuk át, amelyekben a szakértõk tudományos módszerekkel elemezték az egyes jövõképeket. Köztük konzervatív szakemberek is, például Stumpf István tanulmánya is szerepel ebben a dokumentumban, és a hagyományosan a jobboldalhoz sorolt Tárki elemzései is. Ha mi egy harmincoldalas összefoglalóval érkeztünk volna, amelyben már eldöntött prioritások szerepelnek, akkor mirõl egyeztetnénk egyáltalán? A végsõ változat majd másfél év múlva lesz esedékes. Mi elemzéseket tettünk le tehát az asztalra, a pártelnök asszony viszont egy végeredményt. Egyébként meggyõzõdésem, hogy Magyarország számára nem az írek példája a követendõ, hanem, bármilyen furcsa is, a spanyoloké. Az írek az uniós tagság elsõ 7-8 évében ugyanis nem produkáltak jelentõs növekedést, és a támogatásokat is csak kismértékben voltak képesek lehívni. Lényeges különbségek vannak továbbá Írország és Magyarország helyzete között is. Az írek például tudatosan bevonták az Egyesült Államokban élõ hatalmas emigrációjuk tõkeerejét a fejlesztésekbe, ez adott nekik óriási lendületet. Emellett - talán mondani sem kell - angolul beszélnek, és az Európán belüli sajátos földrajzi helyzetük miatt az infrastruktúra fejlesztése számukra nem volt kiemelt cél. A mi helyzetünk egészen más. A spanyol vállalatok ehhez képest rendkívül rövid idõ alatt komoly tõke- és technológiaexportõrré váltak, és a spanyol gazdaság rálépett a fenntartható fejlõdés útjára.
MN: Ezért is járt nemrégiben Spanyolországban?
BE: Azért, hogy tapasztalatokat cseréljünk. A spanyol fejlesztési miniszter asszonnyal abban állapodtunk meg, hogy egy vegyes szerkezetû, kétoldalú kormány-munkacsoportot hozunk létre; vagyis az adminisztratív, állami, szabályozási oldal mellé meghívjuk a jelentõsebb gazdasági szervezeteket is. Hadd mondjak csak egyetlen példát arra, hogy a spanyolok mennyire céltudatosan dolgoznak, és milyen hihetetlenül hatékony szervezeti rendszerben. A világ legnagyobb logisztikai parkját, amely 12 millió négyzetméteres és Zaragozában van, mindössze 8 ember mûködteti. 2001-ben kitalálták, 2004-ben már állt a teljes infrastruktúra, jelenleg pedig a területek 16 százalékát már beépítették. Ennyi idõ kellett 8 embernek. Olyan fejlesztési technikára, beruházási gyakorlatra tettek szert, ami az én ismereteim szerint egyedülálló a világon.
MN: Eldõlt már, hogy Magyarország mirõl akar majd híres lenni Európa- és világszerte? Hiszen ezt általában a nemzeti fejlesztési tervek határozzák meg.
BE: A fejlesztéspolitikai kabinet nagyon feszes, kéthetenkénti ritmusban dolgozik, a hét végén a miniszterelnök a szakértõivel nem kevesebb mint 5 órát szánt a legutóbbi ilyen találkozóra. Az üzenetek nagyrészt már készen vannak. Ezek általános európai üzenetek, de a mi esetünkben némiképp mást jelentenek; versenyképes ország, összetartó társadalom vagy a biztonság, a legkülönbözõbb területeken. Ez utóbbit Orbán Viktor javasolta, és mi el is fogadtuk, mert magunk is kiemelt fontosságúnak tartjuk. A készülõ terv három befektetési célt jelöl ki; befektetés az emberbe, a gazdaságba és a környezetbe. Utóbbi esetében nem csupán a szelektív hulladékgyûjtésrõl van szó, hanem egy teljes infrastruktúra-fejlesztési koncepcióról. Arról, hogy miként lehet Magyar-országot integrálni az európai térszerkezetbe, miként tudjuk hazánkat a mediterrán világ és az északi szomszédok felé is megnyitni. A versenyképesség alapja ez az infrastruktúra-hálózat (gyorsvasút, úthálózat, dunai vízi közlekedés) lehet majd, ami a geostratégiai helyzetünket is fölértékeli. Erre alapozva emelhetünk majd ki 5-8 települést mint növekedési pólust. E téren is speciális a helyzetünk, a növekedési pólusok regionális vonzáskörzetei ugyanis "benyúlnak" más országokba, így Szlovákiába, Romániába és Horvátországba. Vagyis közép-európai méretûek, egy nemzetközi hálózatrendszerbe illeszkednek. Az összetartó társadalom megteremtése elsõ látásra egy nagyon általános, már-már közhelyes célnak tûnhet, de mélységében nézve közel sem az. Itt olyasmirõl van szó, mint hogy a rasszizmusnak nincsen helye Magyarországon, a cigánytársadalommal szemben toleránsnak kell lenni, az egyenjogúsági feltételeket meg kell teremteni, a területi különbségeket meg kell szüntetni, és az iskolai esélyeket biztosítani kell.
MN: Ha már az összetartás szóba került, a belpolitikai adok-kapok uniós színtéren is folytatódni látszik.
BE: A tárgyalási esélyeink csökkennek akkor, ha mi magunk kétségbe vonjuk az eredményeinket, sikereinket. Magyarország európai uniós megítélése a számos gond mellett is jelenleg egyértelmûen pozitív. Szájer József, az európai parlament egyik frakciójának alelnöke nem nyilatkozhat úgy, hogy nálunk rosszul mennek a dolgok, mert ezzel lejáratja az országot, aláássa a tekintélyünket. Ha valóban rosszul mennek a dolgok, a nemzeti érdek azt kívánja, hogy nekünk, a kormánynak mondja el, hol lát problémát és segítsen megol-dani azt. Ezután már kommunikálhatja azt a közvélemény felé, hogy õ is segített a megoldásban. Vagyis éppen azzal kovácsolhat politikai tõkét önmaga számára, ha kifelé azt mutatja, hogy a magyar politikai elit a nemzetközi színtéren összetart. Ez alapvetõ kulturális probléma.
Bugyinszki György
