Feladta magát a volt katalán elnök

  • narancs.hu
  • 2017. november 5.

Külpol

Péntek óta elfogatóparancs volt érvényben ellene.

Carles Puigdemont Belgiumba menekült, miután kinyilvánította Katalónia függetlenségét, amit a spanyol kormány nem fogadott el, és válaszul feloszlatta a katalán vezetést, illetve elvette Katalónia autonómiáját.

Az MTI a VRT holland nyelvű közszolgálati televízióra hivatkozva adta hírül, hogy Puigdemont és feloszlatott kabinetjének szintén Belgiumban tartózkodó négy tagja ma feladta magát a belga rendőrségen. Ezt azóta megerősítette a belga főügyészség szóvivője, Gilles Dejemeppe is.

A spanyol kormány egyébként hivatalosan lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolja a volt katalán elnököt, amiért az egyoldalúan nyilvánította ki az alkotmányellenes népszavazást követően a térség függetlenségét. Az érintetteket vasárnap délután hallgatja meg a vizsgálóbíró, akinek hétfő reggelig kell döntenie arról, hogy fogva tartják-e a katalán politikusokat, vagy feltételesen szabadlábra bocsátják őket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.