Fenyegető hangnemet ütött meg Putyin éves beszédében

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 21.

Külpol

"Azok, akik provokációkat szerveznek Oroszország ellen, úgy meg fogják ezt bánni, ahogyan már régóta nem bántak meg semmit" - mondta. 

Oroszország megtalálja a módját annak, hogy megvédelmezze érdekeit, ha más országok megtagadják a párbeszédet vele, egyúttal mindenkit óv attól, hogy túllépje a határt - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a parlament két házához szerdán intézett éves üzenetében.

Putyin hangsúlyozta, hogy Moszkva nem kíván válaszolni egyes országok barátságtalan lépéseire, és jó viszonyt akar fenntartani mindenkivel, még azokkal is, akikkel "ez az elmúlt időben, finoman szólva" nem sikerül. De, mint mondta, ha valaki Moszkva jó szándékát a gyengeség jelének veszi, és "az összes híd felégetésére" szánja rá magát, akkor tudnia kell, hogy

Oroszország válasza "aszimmetrikus, gyors és kemény" lesz.

Azt ígérte, hogy Oroszország a nemzetközi jog keretei között fogja megvédeni érdekeit. Nehezményezte, hogy szerinte egyes országokban szokássá vált, hogy "sportot űzzenek" abból, hogy ok nélkül "beleakaszkodjanak" Oroszországba.

"Hol itt, hol ott akaszkodnak bele Oroszországba ok nélkül. És körülöttük azonnal, mint Sir Kán körül, ott forgolódnak az apró tabakik" - mondta Rudyard Kipling A Dzsungel könyve című regényének tigrisére és sakáljára utalva Putyin. "Pont úgy, mint Kiplingnél. Azért üvöltenek, hogy megnyugtassák uralkodójukat" - tette hozzá.

Orosz sajtójelentések szerint Putyin ezzel feltehetően Csehországra célzott, amely a területén hét évvel ezelőtt történt lőszerraktár-robbanásokért a hétvégén az orosz katonai hírszerzést tette felelőssé. Az incidens miatt a két ország között súlyos diplomáciai konfliktus alakult ki.

"Azok, akik provokációkat szerveznek Oroszország ellen, úgy meg fogják ezt bánni, ahogyan már régóta nem bántak meg semmit"

- fenyegetőzött az orosz államfő.

"Remélem, hogy senkinek nem jut eszébe Oroszország viszonylatában átlépni az úgynevezett vörös vonalat. Azt, hogy ez hol fog húzódni, azt minden konkrét esetben mi magunk fogjuk meghatározni"

- fogalmazott Putyin, bejelentette azt is, hogy az első, Szarmat hadászati rakétarendszerrel felszerelt ezred 2024-ben áll majd szolgálatba.

Putyin kiállt a fehérorosz elnök mellett, kifogásolta, hogy a "kollektív Nyugat" nem csak elítélni, de észrevenni sem akarja a szerinte Aljakszandr Lukasenka meggyilkolására és a minszki államcsínyre való készülődés történetét. Emlékeztetett rá, hogy 2014-ben Viktor Janukovics akkori ukrán elnököt is fegyverrel fosztották meg a hatalomtól, és csaknem megölték.

"Lehet bármilyen álláspontot vallani Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Grigorjevics Lukasenka politikájával kapcsolatban, de az államcsínyek szervezése és (...) a legmagasabb tisztségviselők elleni politika gyilkosságok tervezése több a soknál. Ez már túllép minden határon" - mondta. Putyin szerint Fehéroroszország ellen a puccsal együtt egy masszív kibertámadás is készült, Minszk áramszolgáltatásának lekapcsolásával. Az orosz vezető ezzel összefüggésbe hozta, hogy a Nyugat nem hajlandó Oroszországgal kiberbiztonságról tárgyalni.

Beszédét Putyin túlnyomórészt szociális és gazdasági kérdéseknek szentelte. Fő feladatként a reáljövedelmek növelését, a gazdasági növekedés helyreállítását és a szegénység elleni küzdelmet nevezte meg. Közölte, hogy a hatóságok gazdasági eszközökkel törekednek majd alacsonyan tartani élelmiszerárakat.

Az egyszülős családok a 8-16 év közötti gyermekek után 5650 rubelt, a rászoruló terhes nők pedig havi 6350 rubelt kapnak majd (a rubel jelenlegi árfolyamon mintegy 3,90 forint). A családok az iskoláskorú gyermekek után augusztus közepén fejenként 10 ezer rubelt kapnak. Idén a hét év alatti beteg gyermek után járó táppénz a bér 100 százaléka lesz.

Az idegenforgalomban év végéig meghosszabbítják a 20 százalékos pénzvisszatérítési programot. Idén a gyerekek nyári táborozásakor az utazás költségeinek felét a költségvetés visszatéríti. Putyin bejelentette a régiók adósságszolgálatának könnyítését is, valamint azt, hogy a Moszkva-Kazany nagysebességű vasútvonalat három éven belül Jekatyerinburgig meghosszabbítják.

Bejelentette, hogy az egészségügyben július 1-től kezdődően kibővülnek az orvosi vizsgálatok és szűrővizsgálatok programjai minden korosztály számára. A következő három évben további 5000 mentőautót szállítanak a falvakba.

Oroszországban szeptember 19-én parlamenti választást tartanak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.