Franciaország ismét forrong - "Ki nyomort vet, dühöt arat"

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2010. október 28.

Külpol

Miközben Nicolas Sarkozy az utcán és a parlamentben egyaránt hatalmi erővel lép fel vitatott nyugdíjtörvénye mielőbbi megszavazása érdekében, és a pénteken kezdődött őszi szünettől reméli a kedélyek megnyugvását, kérdéses, hová vezet a hetek óta tartó tiltakozások nyomán felgyülemlett feszültség. Mit kezdenek az - egyelőre a közvélemény masszív támogatását élvező - szakszervezetek a tagság harcra kész elemeivel, és milyen mederbe terelhetők a kisebb-nagyobb fennakadásokat okozó szórványos, de egyre szaporodó akciók.

Miközben Nicolas Sarkozy az utcán és a parlamentben egyaránt hatalmi erővel lép fel vitatott nyugdíjtörvénye mielőbbi megszavazása érdekében, és a pénteken kezdődött őszi szünettől reméli a kedélyek megnyugvását, kérdéses, hová vezet a hetek óta tartó tiltakozások nyomán felgyülemlett feszültség. Mit kezdenek az - egyelőre a közvélemény masszív támogatását élvező - szakszervezetek a tagság harcra kész elemeivel, és milyen mederbe terelhetők a kisebb-nagyobb fennakadásokat okozó szórványos, de egyre szaporodó akciók.

*

Október 28-ára a nyári vakáció vége óta hetedik alkalommal hívja utcára a "nyugdíjreform" ellenzőit a nyolc legnagyobb francia szakszervezet. A tüntetők számát és egyelőre lankadatlan elszántságát, illetve - a kisebb-nagyobb sztrájkokkal járó kellemetlenségek dacára - a lakosság 60-70 százalékának rokonszenvét tekintve az utóbbi 15 év legnagyobb szociális mozgalma zajlik az országban.

A válság kezdete óta egységfrontba tömörült munkavállalói szervezetek több tüntetést is szerveztek a munkahelyek, bérek és szociális juttatások védelmében. Hiába tudtak azonban tavaly januárban és márciusban a mostaniakhoz hasonlítható tömegeket vinni az utcára, a 2-3 hónapos időközökkel megrendezett akciónapokkal csak néhány kisebb gesztust sikerült kicsikarniuk, a kormány rendületlenül folytatta a nagy ellátórendszerek leépítését. A konföderációk stratégiáját egyre több kritika éri házon belül és kívül - így pl. a legnagyobb és legütőképesebb CGT-ben (Confédération générale du travail) hónapok óta durva vitákról hallani. Nem meglepő tehát, hogy az elmúlt két hét legjobban szervezett és legveszélyesebb akciója - az ország 12 olajfinomítójából lapzártakor háromban épp abbahagyták a sztrájkot, de hétben (ebből hat Total) folytatják, kettőről pedig nincs hír - pont a CGT főtitkárával rosszban lévő vegyipari szektorban ment végbe. Ahogy az sem, hogy a sztrájkok nem kapnak erőre - bár elszántságban nincs hiány: az anyagilag egyébként is meredek szeptember-októberi időszakban kevesen engedhetik meg maguknak egy kudarcos munkabeszüntetés kockázatát. Azaz mindenki a többiekre vár, és lehetséges mozgástérként maradnak a blokádok, a gyakran civilek támogatásával, alulról szerveződő, spontán üzemfoglalások, a több szakma képviselőiből verbuvált villámtiltakozások, felvonulások, útzárak.

A tábornok szárnyatolla

Az eseményeket közvetlenül felügyelő köztársasági elnök - feltehetően a szakszervezeti vezetők "kezelhetőségére" építve - csont nélküli győzelemre tör. A június közepén bejelentett törvénytervezet a korábban szóba került verziók legdrasztikusabb változata, és Sarkozy nemcsak az érdemi egyeztetéstől zárkózik el, de a kompromisszumkész érdekképviseletek javaslatait is figyelmen kívül hagyta, akárcsak az ellenzék érveit.

Bár úton-útfélen reformnak nevezik, a jobboldali francia kormány törvényjavaslata, mely e héten érkezik a parlamenti finisbe, lényegét tekintve csupán három alapvető módosítást vezetne be a jelenlegi, egyébként rendkívül komplex, számos alrezsimmel működő nyugdíjrendszerbe. Egyrészt 60-ról 62 évre emelné a jogosultság minimális korhatárát, másrészt a nyugdíj teljes összegének folyósításához az eddigi 40,5 helyett 41,5 évet kellene dolgozni, és ha ez valakinek nem sikerült, akkor nem 65 évesen, hanem csak újabb két év múlva juthatna teljes járandóságához. Az európai szomszédokhoz képest gyakran enyhének beállított tervezet valójában igencsak drasztikus. Többek között azért, mert az átállást rekordidő alatt, 8-10 éven belül kívánja megvalósítani (a németeknél 2015-ig eltolt reform csak 2028-ra fut ki, a briteknél 2046-ra!), és a leghátrányosabb helyzetbe kerülő kategóriák - a nők, fizikai dolgozók, betegek vagy betegeket gondozók stb. - felé kevés engedményt tesz. A ledolgozandó évek száma csak a németeknél lesz magasabb, elvileg 45 - de az ottani, 2007-es reform, amit annak idején a lakosság 80 százaléka ellenzett, egy újabb ígéret szerint csak akkor lép majd életbe, ha a hatvan feletti korosztály felét sikerül a munkapiacon tartani. Az 1993 óta fokozatosan szigorított gall rendszer egyik gyenge pontja éppen az, hogy az eddigi korhatár-emelésekkel párhuzamosan nem növekedett az idősek foglalkoztatottsága. Azaz a további szigorítás szükségképpen a nyugdíjak csökkenéséhez és a bizonytalan kilátások miatt a magánnyugdíjbetétek, megtakarítások emelkedéséhez vezet.

A kormány és a konzervatív körök szerint az újabb "reform" elkerülhetetlen és igazságos, ugyanakkor nehezen takargatható, hogy ad hoc pénzszerzési kísérlet a folyó hiányok betömésére - és még kormánypárti berkekben is akadnak, akik kétségbe vonják az előrejelzések szerint 2018-ra nullszaldós nyugdíjkassza hosszú távú egyensúlyát. Sarkozy, akinek választási programjában nem szerepelt a nyugdíjkorhatár módosítása, a projekttel több legyet ütne egy csapásra. Uniós szomszédai példáját követve a jóléti szolgáltatások viszszavétele révén megcélzott költségvetésihiány-csökkentés üzenet a pénzpiacok és az ország hitelezői felé - saját szavazói bázisa megkímélése mellett. Ez utóbbi bázis egyre apadó rokonszenvének visszaszerzését célozza a szakszervezetek és az ellenzék tiltakozásait figyelmen kívül hagyó, a puszta uralmi elv mentén kikényszerített "reform".

Sőt, az utóbbi napok fejleményei és nyilatkozatai - a dolgozók szerint sztrájkjogot sértő rendőri fellépés a párizsi régiót ellátó olajfinomítóban, a fiatal tüntetők elleni, több esetben indokolatlanul durva reakciók - azt is jelzik, hogy a kormány vállalja az erőszak fellobbanására esélyt adó helyzeteket is. Itteni kifejezéssel, a mozgalom rothadására játszik, nem titkoltan azért, hogy aztán a rendteremtő szerepében tűnhessen fel. A napokban a kormánypárt szóvivőinél egyszerre megjelent a '68-as referencia, a chienlit (csürhén hol a randalírozók, hol a renitens aktivisták értendők): a thatcheri babérok mellé szemlátomást elkel néhány toll De Gaulle tábornoktól is.

Fűnyírók és úthengerek

Ha Sarkozy stratégiája könnyen átlátható, kényesebb kérdés: mit is kérnek a felvonulók? A szakszervezetek egyetértenek abban, hogy reformra ugyan szükség van, a rendszer javítható és javításra szorul, de a kormány javaslata jelen formájában elfogadhatatlan. Osztályharcolok - hirdeti a tüntetések egyik legnépszerűbb matricája, s az utalás ironikus jellege ellenére kétségtelen, hogy a mozgalom szokatlanul nagy népszerűségének fűtőanyaga az a meggyőződés, hogy a nyugdíjtörvény igazságtalan, tovább mélyíti a társadalmi különbségeket, és aránytalanul nagy terheket rak a munkavállalókra. Ehhez adódik az államfő és egyes miniszterek népszerűtlensége, a temérdek versikét és szemtelen dalocskát, feliratot ihlető dühös ellenszenv, amelyet csak felerősített a nyári Woerth-Bettencourt-ügy (erről részletesen lásd: Sipisták és tányérnyalók, Magyar Narancs, 2010. július 15.). A pénzügyi és a politikai elit összefonódása és a törvénytelen pártfinanszírozás körüli gyanúk, valamint az adócsaláson kapott milliárdos L'Oréal-örökösnő 9 százalékos adókulcsa bebetonozta azt a közvélekedést, hogy Sarkozy a "gazdagok elnöke". És hiába pedzegeti ma a kormány a legvagyonosabbaknak nyújtott kedvezmények felülvizsgálatát, a következő hetekben minisztercserékre és a 2012-es választásokig állítólag egy "szociális etapra" készülő Sarkozy imázsát nehéz lesz kifényesíteni.

"Metró, meló, koporsó" - a fizikai dolgozók minimum 7 éves hátránya a várható élettartam tekintetében vagy a jó egészségben eltöltött éveket 63 (férfiak) és 64 (nők) évre becsülő statisztikák, melyek árnyalják az öregedő társadalmakról alkotott képet, szintén jelen vannak a tüntetők érvei közt. A közszféra azon területei - pl. a kórházak -, ahol a létszámleépítések egyre növekvő terheket rónak a dolgozókra, nagy számban képviseltetik magukat a tiltakozásokon, és a mai sztrájkok, blokádok sok esetben összefonódnak az utóbbi 3 év kisebb-nagyobb szektorokat vagy konkrét vállalatokat-intézményeket érintő, kielégítetlenül maradt követeléseivel. Marseille-ben a kikötőben veszteglő olajszállító hajókat blokkolók a szektor átszervezése ellen is tiltakoznak. A köztisztasági dolgozók - akik hétfőn már 14. napja nem szedik össze a szemetet, béremelést is szeretnének, fővárosi kollégáik a további létszámcsökkentést ellenzik. A jobboldal fórumain ugyan ma is élvezettel és talán színlelt kétségbeeséssel ostorozzák a "megreformálhatatlan Franciaországot", Sarkozy hatalomra kerülése óta a közszféra majd minden területén kaszaboltak a metszőollók, tiportak az úthengerek. A "modernizáció" eredményéről lehet vitatkozni, de az bizonyos, hogy az érdekképviseleteket mellőző kormánystratégia 2007 óta alapozza a mai tüntetők elszántságát.

*

Qui séme la misére, récolte la colére, azaz ki nyomort vet, haragot arat - így szól az utóbbi hetek másik népszerű rigmusa. Mivel egyes konföderációk továbbra sem kívánják kenyértörésre vinni a dolgot, és nem élnek a többnapos általános sztrájk fenyegetésével, kevéssé valószínű, hogy a protestálók dühe a törvény megszavazása után még visszakozásra késztetheti a kormányt. Mostanában ez csak egyszer sikerült, 2006-ban, amikor a legifjabb generációk vették fel a kesztyűt a pályakezdő-munkaszerződésekre vonatkozó módosítások kapcsán. Bár amitől Sarkozy állítólag a legjobban tartott, a múlt héten bekövetkezett: a középiskolások is bekapcsolódtak iskolablokádokkal, spontán tüntetésekkel és elképesztő lendülettel az októberi forgatagba. Sarko, t'est foutu, la jeunesse est dans la rue - ha az ígéret a következő hetekben nem is válik be: hiába vonult "az ifjúság az utcára", Sarkónak nem lesz "annyi" -, a köztársasági elnök által választott konfrontációból csak az egyik fél távozhat győztesen. A vesztesek frusztrációjának pedig hosszú távú következményei lesznek.

Változatok egy témára

A néhány hónap alatt tető alá hozott törvénycsomag ugyan az érdemi politikai vitát nem tette lehetővé, a jobbára baloldali periodikákban, szellemi műhelyekben és a közelmúltban megjelent több könyvben is körvonalazódnak az alternatívák.

A Franciaországban csaknem negyed évszázada 3-5 évente "megreformált" nyugdíjrendszer minden módosítással zsugoribb lett a dolgozókkal - 1993-ban az átlagos nettó nyugdíj a nettó átlagbér 78 százaléka volt; a 2003-ig kiötlött átalakítások következményeként 2030-ra 19 százalékkal alacsonyabb lesz.

Az eddig csupán három tényezőt (korhatár, munkaviszony, nyugdíjreálérték) érintő "modernizáció" alig foglalkozott a bevételek kérdésével. 1960 és 2000 között az állami nyugdíjakra fordított nemzeti jövedelem nyolc százalékkal emelkedett, miért ne lehetne 2040-ig további 6-tal növelni - teszi fel a kérdést a nyugdíjtervezet elleni kampányt kezdeményező két baloldali műhely, az ATTAC és a COPERNIC egyik dokumentuma. A demográfiai egyensúly kérdése az európai átlaghoz képest nagyobb születésszámokkal büszkélkedő Franciaországban kevésbé aggasztó, így a közelmúltban megugrott és görgetett hiány nagyrészt a válság következménye. A fokozatos lefaragására felhozott ötletek közt szerepel a járulékok növelése, elsősorban a munkaadói oldalon - az osztalékok, illetve a csillagászati összegű végkielégítések rovására; a 2007-ben 30 milliárd euróra becsült adókedvezmények felülvizsgálata; a különféle tőkejövedelmek és a nem befektetésekre fordított profit megadóztatása. A szocialista párt balszárnyától a szélsőbalig visszatérő érv, hogy az 1982 óta a GDP 5,2 százalékával gyarapodott osztalékokból futná némi nyugdíjkorrekcióra, ezúttal pozitív irányba; és újra fontolóra kellene venni a munka jobb elosztásának lehetőségeit is.

Sokan javítanának a számos alrezsimből álló francia rendszer átláthatatlan jellegén, a javaslatok harmadik csoportja pedig a korhatáremelés alól felmentendőkre vonatkozik: a nehéz vagy veszélyes fizikai munkát végzőket, a gyermeknevelés, beteggondozás vagy más ok miatt hézagos karrierrel rendelkezőket a mai struktúra aránytalanul nagy mértékben bünteti.

Ma a negyvenévnyi munkaviszony lejártakor a magánszektorban dolgozók kétharmada már nem aktív: betegek, leszázalékoltak vagy munkanélküliek. A rossz foglalkoztatási esélyekkel induló fiatalok számára a megemelt korhatárokkal gyakran a végtelenbe tolódik a nyugdíj eljövetele, azaz a rendszer alapjául szolgáló generációs paktum is veszélybe kerülhet idővel. Ahogy a pénteken honvédelmi okokból rekvirált olajfinomító egyik dolgozója fogalmazott, a mai nyugdíjvita nem csak közgazdasági kérdés; elsősorban arról szól, milyen társadalmat szeretnénk.

Dobsi Viktória

(Párizs)

Megszorítások Nagy-Britanniában

George Osborne pénzügyminiszter szerint ha nem vezetnék be a megszorító intézkedéseket, romlásba döntenék Britanniát. Az ellenzék viszont attól fél, hogy a kormány tönkreteszi a gazdaságot. A második világháború óta nem látott mértékű megszorítások hírére a szakszervezetek kezdeményezésére több ezer tüntető vonult az utcákra.

*

Amiről nyáron még csak beszéltek, október közepére bizonyossá vált: a májusban hivatalba lépett konzervatív-liberális demokrata koalíció október 20-án bejelentette gazdasági megszorító intézkedéseit. A londoni alsóházban ismertetett "Átfogó kiadási felülvizsgálat" című csomagban többek között szerepel áfaemelés, banki különadó, családi pótlék megvonása és a nyugdíjkorhatár emelése.

E szigorú intézkedések bevezetésére Osborne szerint azért van nagy szükség, mert egész Európában Nagy-Britanniában a legmagasabb a strukturális államháztartási deficit. A kormány azt akarja elérni csomagja segítségével, hogy az ötéves parlamenti ciklus alatt a jelenlegi 11 százalékos költségvetési hiány 2,1 százalékra, vagyis ötödére csökkenjen. Összesen 83 milliárd font, vagyis 27 ezer milliárd forintnyi megtakarítást szeretnének elérni.

Egyedül az oktatás és az egészségügy kap védelmet, ott nagyjából szinten tudják tartani a forrásokat, ám az állami szféra további szereplői már nem lehetnek biztonságban. A fő áfakulcsot a jelenlegi 17,5 százalékról 20 százalékra emelné a tervezet. Novemberig kötelező lesz minden banknak csatlakoznia az előző kormány adókerülés elleni kódexéhez, s a banki különadó pedig 2011-től évi 2,5 milliárd fontos (750 milliárd forint) hoz majd a konyhára. 2013-tól nem járna családi pótlék azon családoknak, ahol az egyik szülő évi 44 ezer fontnál (13 millió 200 ezer forint) többet keres. Az állami nyugdíjjogosultság alsó korhatárát a jelenlegi 65-ről 67-re emelnék.

Osborne ráadásul beismerte, hogy a kiadáscsökkentések nyomán a következő öt évben közel félmillió, közszférában dolgozó ember veszítheti el munkahelyét. Jelenleg Nagy-Britanniában 7,7 százalékos a munkanélküliség, 2,45 millió a regisztrált munkakeresők száma. Mindez a csomag hatására 3,4 százalékkal növekedhet, azaz öt év múlva akár 11,1 százalékos is lehet, tehát 3,35 millióan kereshetnek majd munkát.

Az elemzők szerint a megszorításoknak egyértelműen a kiskeresetűek látják kárát. A munkáspárt pillanatnyilag annyit tud mondani minderről, hogy a hiányt valóban csökkenteni kell, de óvatosabban, lévén a túl nagy és túl gyors megszorítások veszélyeztetik a gazdaság fejlődését.

Csapó Bernadett

Neked ajánljuk