Magyar Narancs: A munkanélküliségi ráta magas, a közvélemény bizalma megingott a gazdaságösztönzésben, százezrek tiltakoznak az Obama-kormányzat munkája ellen. Mit rontott el Barack Obama?
Robert Kuttner: Egyrészt túl kicsi volt az ösztönzőcsomag, másrészt a kormányzat alábecsülte a munkanélküliség súlyosságát is. Az előrejelzéseik szerint a munkanélküliség 8,7 százaléknál érte volna el a csúcsot, ehhez képest ma túllépi a 10-et. A másik baj azzal volt, ahogy a kormányzat a bankokkal bánt. Ahelyett, hogy valós számvetést végeztek és ez alapján döntötték volna el, hogy mely bankokat érjen utol a csőd, elfedték a fizetésképtelenséget, hogy megsegélyezhessék őket. Mostanra a bankok lassanként újból nyereségesek, de nem akarnak kölcsönözni, csupán a legkisebb hitelkockázatúaknak, jóllehet a kamatlábak nagyon alacsonyak.
MN: Történhetett volna mindez másképp is?
RK: Gazdasági szempontból lehetett volna mást is tenni: lehetett volna nagyobb az ösztönzőcsomag, és alkalmazhattak volna más stratégiát a bankoknál. De politikailag Obama nem állt készen arra, hogy radikálisan szakítson a bankokkal. A pénzügyekkel foglalkozó embereinek kétharmada, mint Ben Bernanke, a Fed elnöke vagy Timothy Geithner pénzügyminiszter George Bush gazdasági csapatából érkezett, ezért az irányelvek sem nagyon változtak. És a republikánusok is akadályozták a nagyobb ösztönzőcsomagot. Obama kritikusai, mint Joseph Stiglitz, Paul Krugman vagy épp én, úgy érveltünk akkoriban, hogy nagy hibát követ el, ha így viszonyul a bankokhoz. Most van egy sérült pénzügyi szektorunk, amely fékezi a gazdaság többi részét.
MN: Amerikai lapok szerint sok Obama-szavazó úgy érzi, az elnök nem azt teszi, amit a kampányában ígért. Tényleg elárulta volna a választóit?
RK: Senkinek nem tetszik, hogy túl magas a munkanélküliség. A progresszív szavazók, akik Obamára adták a voksukat, úgy érzik, túl közel áll a bankokhoz, és nem tett eleget azért, hogy új munkahelyeket teremtsen. Úgy gondolják, még ha akadályozták is a republikánusok a munkáját, Obamának harcolnia kellett volna a terveiért. A másik probléma az egészségügyi reform - ez nagyon népszerűtlen téma. A jobboldal nem szereti, mivel túlságosan nagy szerepet szán a kormányzatnak az üzleti szférában, de a baloldal sem rajong érte, mert ez csupán egy részleges reform, amely adóbevételeket használ arra, hogy kisegítse a magánbiztosítókat, rövid távon pedig növeli a hiányt. De a legnagyobb baj szerintem az, hogy a program nem működik. A recesszió folytatódik.
MN: Mióta vannak problémák az amerikai gazdasággal?
RK: A bajok egy része több mint három évtizede kezdődött. A dereguláció és a republikánus elnökök miatt a bevételek eloszlása egyenlőtlenebb lett az országban, a pénzügyi intézményeknek pedig egyre nagyobb terük lett a spekulálásra: 2002-2003-ban ez a tér drámaian kitágult. 2000-ben a részvénypiaci buborék kipukkadására és a tőzsdei összeomlásra a Fed nagyon alacsony kamatlábakkal válaszolt, de ezzel nem járt együtt pénzügyi szabályozás. A bankok és más pénzügyi szervezetek olcsó pénzhez jutottak, aztán spekulálhattak anélkül, hogy bármiféle korlátja lett volna a tőkeáttéteknek. Ezt követték a visszaélések az ingatlanszektorban és a jelzáloghitel-ágazatban. Az emberek elzálogosították a házukat, majd jött az öszszeomlás. Ehhez képest Obama politikája nagyon parciális, egy infrastruktúrabeli problémát próbál megoldani ötvenmilliárd dollárból, ami az amerikai GDP egy százalékának a harmada. Sok pénznek hangzik, de nem elég ahhoz, hogy bármin is változtasson. A demokraták véleményem szerint súlyos vereséget fognak szenvedni. Obama politikája meggyengül, mert innentől nem lesz többsége a kongresszusban.
MN: Elnöksége ezen pontján Ronald Reagan és Bill Clinton sem szerepelt túl jól a kongresszusi választásokon, mégis mindkettőjüket újra elnökké választották.
RK: Amikor Clinton két év után elveszítette a kongresszus mindkét házát és a republikánusokkal kényszerült kormányozni, nem volt gazdasági válság, a republikánus párt pedig nem volt annyira jobboldali, mint manapság, hajlandók voltak bizonyos kérdésekben együttműködni a demokrata elnökkel. Másrészt Clintonnak nagy szerencséje volt, ugyanis amikor 1996-ban másodszor indult az elnökségért, nagyon gyenge volt a republikánus kihívója. Reagan is sok kongresszusi helyet veszített, de akkoriban a gazdaság épp gyógyulófélben volt. A súlyos recesszió a 70-es évek végén ütött be, 1982-83-ban a gazdaság már lábadozott, és az 1984-es választásra Reagan újból népszerű lett. Obama helyzete sokkal nehezebb. Ha a republikánusok megszerzik a kongresszus mindkét házát, akkor Obamának nem lesz esélye arra, hogy véghezvigye helyreállítási programját. A jelenlegi krízis hosszúnak ígérkezik. A munkanélküliség nem egyhamar enyhül, ezért amikor két év múlva újra nekifut, egykori szavazótábora továbbra is kiábrándult lesz. És kényesek a külpolitikai problémák is - Irán, Afganisztán, Pakisztán, a globális felmelegedés. Nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben nagy külpolitikai sikereket érne el, amelyekre a kampányában hivatkozhatna. Clintonnal és Reagannel összehasonlítva Obama sokkal nehezebb helyzetben van.
MN: Mi lenne a republikánus válasz a gazdaság problémáira?
RK: Nem hiszem, hogy lenne bármiféle válaszuk. A republikánusoknak mindenre az adócsökkentés a megoldásuk. Érdekes kérdés, hogy mi történik, ha a republikánusok kerülnek hatalomra a kongresszusban. Ha a gazdaság továbbra is gyenge, akkor vajon mekkora részben tartják az emberek a republikánusokat felelősnek ezért? Szerintem patthelyzet fog kialakulni, amelyben a republikánusoknak meglesz az erejük, hogy akadályozzák Obamát, Obama pedig megvétózza majd a republikánus programot. A problémák velünk maradnak, a választók pedig mindenkire mérgesek lesznek, és ezért rendszerint a hivatalban lévő elnök szokott megfizetni.
MN: A Tea Party mozgalomnak mennyi beleszólása lesz a politikába?
RK: Elég nagy a befolyásuk a republikánus pártban. (A mozgalomról lásd: It's Party Time!, Magyar Narancs, 2010. szeptember 2.) Ez mindenkit meglepett. Sokak szerint túl jobboldaliak ahhoz, hogy megválasszák őket, de jelenleg az Obama-ellenes indulatok lehetővé teszik, hogy olyan szélsőséges jelöltek kerülhessenek a szenátusba és a kongresszusba, akiknek máskor esélyük se lenne erre. Lesz tehát egy republikánus párt, amely megoszlik a szélsőjobb és a még szélsőbb jobboldal között. A nézeteik nem különböznek olyan nagyon. Az adókról, a deregulációról, a bevándorlásról, a szociális problémákról, a kormányzat gazdasági szerepének nullára csökkentéséről hasonlóan vélekednek. Az egyetlen különbség a Tea Partyk és egy McCaine-féle politikus között az, hogy az előbbiek dühösebbek. Szélsőségesebben gondolkoznak a bevándorlásról és a vallásosságról.
MN: Nouriel Roubini közgazdász szerint az ingatlanpiac gyengélkedése miatt az év végéig több mint 400 bank jut csődbe. A megoldást szerinte a kormányzatoktól kellene várni, de azok jelenleg nem sokra képesek.
RK: Hasonló a helyzet, mint Európában. A válság megoldása nem a gazdasági szigor. Ha az embereknek nincs elég pénzük, és a kormányok is arra akarják rábírni őket, hogy még jobban húzzák meg a nadrág szíját, csak mélyítjük a válságot. Szerintem Obamára túl nagy hatással voltak azok, akik szerint egy szigorúbb költségvetés révén tudjuk megoldani a problémáinkat. De ez rossz közgazdaságtan, és nagy hiba követni. A megoldásnak semmi köze nincs a bankokhoz. A bankok azért buknak meg, mert az emberek nem tudják fizetni a hiteleiket, vagy a házuk veszített az értékéből. Ez viszont nem a szövetségi költségvetés függvénye.
MN: Az Egyesült Államok vagy Európa válságkezelését tartja sikeresebbnek?
RK: Szerintem mindkettőnek megvannak a maga bajai. Európa és Amerika is túlságosan a hiánycsökkentésre koncentrál, miközben nincs jele annak, hogy a piacoknak deficitcsökkentésre lenne szükségük. A pénzügyi szektor szabályozását pár ponton az Egyesült Államok oldotta meg kicsit ügyesebben, míg az EU jobban kezelt más problémákat, de egyikük sem volt képes leküzdeni a bajokat. Németország látszik a legsikeresebben helyreállni, mert óriási az exportkapacitása. Az Európai Központi Bank (ECB) viszont sokkal jobban vonakodott a helyreállítási programmal szemben, mint a Fed. Németország és az ECB például túl lassan vette rá magát, hogy kisegítse Görögországot. Vagy ott van a probléma a kis országokkal: a pénzügyi piacok elveszítik a bizalmukat a kötvényeikben, az EU és az ECB nem tesz eleget azért, hogy segítsen rajtuk. Azt látjuk, hogy a piacok elpusztítják a kis országokat.
MN: A jövőben Amerikának szüksége lesz még erős Európára?
RK: Természetesen. Úgy látom, Európa jelenleg jobb helyzetben van, mint Amerika. Az ipara erősebb, kiegyensúlyozott kereskedelmi kapcsolatai vannak a világ többi részével, és az európai bankrendszer - leszámítva Nagy-Britanniáét, amely az összes közül talán a legromlottabb - azért került bajba, mert amerikai bankoktól származó papírokat vásárolt. Az Egyesült Államok kereskedelmi hiánya krónikus és egyre súlyosbodik. Európának vannak lengéscsillapítói, jobb a szociális ellátása és a munkanélküli-segélyezése. Viszont hosszú távon van két nagy gondja, amelyek az Egyesült Államokat nem sújtják. Az egyik a bevándorlás megoldatlansága, amely szélsőjobboldali pártokat juttat a parlamentbe, a másik a demográfia. A kontinensnek jó nyugdíjrendszere és egészségügye van, de a lakossága elöregedett.
Névjegy
A neves közgazdász és politikai kommentátor elszánt kritikusa a neokonzervatív gazdaságpolitikának. Oktatott többek között a Harvardon és a Bostoni Egyetemen, blogot vezet a Huffington Poston, valamint alapítója az Economic Policy Institute agytrösztnek és a liberális The American Prospect magazinnak. Legfrissebb könyve idén jelent meg A Presidency in Peril (Egy veszélyben lévő elnökség) címen.
