A francia törvényhozás hatalmas többséggel
(494 szavazattal, 36 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett) szavazta meg a múlt héten a laicizmus-törvényt. Eszerint a következő tanévtől kezdve az állami iskolák diákjai a tanintézet falai között nem viselhetnek olyan látható jelképet vagy ruhadarabot, amely feltűnő módon utal vallási hovatartozásukra.
A tilalom egyaránt vonatkozik a nyakban viselt, nagyméretű keresztre, a zsidó kipára, a Franciaországban élő mintegy hat-hétezer fős szikh közösség férfitagjainak a turbánjára és - távolról sem utolsósorban - a mohamedán nők haját és fülét eltakaró fejkendőre. A törvényszöveg szigorúságát némileg enyhíti az a kitétel, hogy az engedetlenek megbüntetése (a kirúgásuk) előtt párbeszédet kell kezdeményezni velük, rá kell őket bírni a törvény tiszteletben tartására. A törvény igazi, bár hivatalosan természetesen meg nem jelölt célpontjai a mohamedán vallásúak. Meghozatalának oka pedig elvileg az állam vallásoktól és egyházaktól való hagyományosan rigorózus elkülönülésének a védelme, gyakorlatilag inkább azok a változások, amelyek az elmúlt évtizedekben folyamatosan erősödtek föl a francia társadalomban. Mivel a francia államéletben az állampolgár vallási és nemzetiségi eredete, hovatartozása hivatalosan nem tényező, nem lehet pontosan tudni, hány mohamedán él az országban (döntő többségükben észak-afrikai bevándorlók és leszármazottaik), és közülük mennyien vallásosak. A reális becslések felső határa durván ötmillió. Az viszont jól érzékelhető tendencia, hogy éppen a már francia állampolgárságú fiatal nemzedékek körében terjed egyfajta új, radikalizálódásra hajlamos vallásosság, aminek fontos oka a nem nagyon enyhülő kirekesztettség és szegregáció, a felemelkedési esélyek egyenlőtlenségéből következő kilátástalanság és gyökértelenség. Így aztán a hétköznapi társadalmi valóságnak éppen csak a felszínét karcolják az ideológiai összecsapások, melyek az iskolai fejkendőviselés körül zajlottak a nemek egyenjogúságáról vagy a szekularizált állam alapelveinek a sérthetetlenségéről. Egy, az elmúlt hetekben készült - bár nem túl széles körű - felmérésben a válaszolók közel fele látta úgy, hogy a törvény körüli vita inkább a fontosabb társadalmi és gazdasági problémákról vonja el a figyelmet, semmint hogy a laicizmust fenyegető veszélyek tették volna indokolttá, amint ezt csak egyharmaduk vélte.
A nagy szótöbbség mellett valamennyi parlamenti pártban - így a kormányzó és a törvényt kezdeményező jobboldali szövetségen, az UMP-n belül is - voltak, akik ellenezték a jogszabályt, amely szocialista kezdeményezésre azt is tartalmazza, hogy 2005 szeptemberében, tehát életbelépése után egy évvel a parlamentnek felül kell vizsgálnia a hatását és következményeit.
A következmények azonban a törvény kezdeményezőinek gyanítható várakozásai szerint sokkal hamarabb, már a márciusi regionális választásokon megmutatkoznak. Ez a képviseleti szint a régiók adminisztratív és újraelosztó szerepének folyamatos erősödése következtében egyre jelentősebb, és a szélsőjobboldalt leszámítva, ugyanakkor pontosan ennek ellenében politikai konszenzus van az országban: Le Pen és társai nem vethetik meg a lábukat a középszintű térségek irányításában. Mindenkinek élénken él még az emlékeiben a tavalyelőtti földcsuszamlás, amikor az elnökválasztás első fordulójában a Nemzeti Front vezetője a második helyen végzett, a szocialista párt pedig összeomlott. És ha a gaulle-ista jobboldalnak a szocialistáktól nincs is különösebb félnivalója, a szélsőjobb ismét előretörhet a rovására. Ezzel magyarázható leginkább a mérsékelt jobb- és baloldal ritkán tapasztalt egyetértése a törvény elfogadásában. A szélsőjobbnak ugyanis a bevándorlás a legfontosabb hívószava: az arabok sokan vannak, túl szaporák,túl muzulmánok, emellett bűnöznek, és ez így nem mehet tovább.
A fejkendőprobléma tizenöt éve föl-fölmerül a francia közoktatásban, összességükben inkább szórványosnak mondható, konkrét konfliktusok formájában, amelyeknek olykor inkább a kamaszos dac, mint a vallásos meggyőződés állt a hátterében. Megoldásuk eddig az érintett iskolák feladata volt. Sokan - így például a centrista, angolosan konzervatív-liberális UDF képviselőinek jó része - tartanak tőle, hogy éppen a törvény radikalizálja a fejkendőt viselőket (vagy/és családjuk férfitagjait), és Franciaország végül, a többségi politikai szándékok ellenére, még inkább a további társadalmi elkülönülés felé halad. Mohamedán magániskolák létesülnek, ahol a fejkendő egyenesen kötelező, és olyan - másutt, például Nagy-Britanniában egyébként megszokott - önfenntartó kisebbségi közösségek épülnek ki, amelyek a bennük élő egyén egész életének - munkájának, létfenntartásának, szabadidejének, vallásgyakorlásának - keretet biztosítanak. A politikai töltésű fundamentalizmus pedig még hatékonyabban toborozza híveit - amint ezt a készülő törvény elleni, egy hónappal ezelőtti párizsi tüntetésen érzékelni is lehetett. Az egyenlő állampolgári jogaikra utalva francia nemzeti színekben pompázó fejkendős iskoláslányok menetét olyan radikális csoportok irányították, amelyek önfeledten zsidózva éppen a Nyugat szekularizáltságát szeretik ostorozni.
- kovácsy -
