Görögország marad ott, ahol van – A Sziriza pirruszi győzelme

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. július 6.

Külpol

A „nemek” Görögországa nem érezheti úgy, hogy cserbenhagyták; hisz maga hagyta cserben a kontinenst.

Gondolom, vagyunk jó néhányan, akik szerettük volna, ha a július 5-i görögországi referendumon az „igenek” győznek, de e győzelemben azért egy pillanatig sem hittünk. Szerettük volna, mert – ahogy valahol André Goodfriend az elmúlt napokban írta – Görögország a nagy transzatlanti család tagja, márpedig „egy család az egy család”. És egy olyan botránynak a lehetősége, amelyet a „nemek” válthatnak ki, nem használ az efféle bensőséges kötelékeknek.

Láttuk mindeközben a Sziriza masszív erőfeszítéseit, hogy nemzeti létkérdéssé tegye a nyugati mentési ajánlatok elutasítását, így aztán aligha lehettek illúzióink.

A Balkánon a nacionalizmus mindig is győzött,

ha azt a politikai haszonlesés a józan ésszel szemben állította alternatívaként.

A nemzetállam – most épp szélsőbalos köntösben – győzött a globális, páneurópai és transzatlanti törekvések fölött. Görögország ezzel egyedül maradt. Az a megpróbáltatás, ami népére vár, minden bizonnyal elrettenő példa lesz más nemzetek számára, hogy az eurózónában hasonló megoldással kísérletezzenek.

Ebből a szempontból tehát jobb is, hogy a „nemek” győztek. Görögországra ugyanis nagyon nehéz jövő vár, és várt volna akkor is, ha népe történetesen „igennel” szavaz. Ám az egyszerű görög ez utóbbi esetben elvárta volna, hogy Európa olyasmit is megtegyen érte, amit józan ésszel nem várhat el senki. S minthogy nem kapta volna meg, úgy érezhette volna: tényleg hálátlan vele szemben a kontinens. Ez azonban most, az elutasítást követően már okafogyottá vált. A „nemek” Görögországa nem érezheti úgy, hogy cserbenhagyták; hisz maga hagyta cserben a kontinenst.

false


Ugyanakkor az utak aligha fognak szétválni. Adott ugyan az eurózóna meghatározó államainak hajthatatlansága, másrészt nem hagyható figyelmen kívül az a geopolitikai realitás sem, amit viszont az Egyesült Államok nem mellőzhet. Nem véletlen, hogy a – nem csak a gazdaságban, de a külpolitikában is olyannyira – felelőtlen Sziriza dacára

Washingtonban megfordult a széljárás,

s az elmúlt két hétben igyekeztek nyomást gyakorolni Nyugat-Európára némi engedmény reményében. Egyedülállóan újszerű a transzatlanti kapcsolatok történetében, hogy Európa ennek milyen keményen ellenállt. Logikus lépés volt, elvégre, ha a Sziriza gazdaságilag térdre kényszerítheti a kontinenst, akkor ezt külpolitikailag is megteheti, s ezzel bátoríthat bárkit – akár a bal-, akár a jobboldalon –, hogy hasonló külön utas geopolitikai kalandokkal zsarolja szövetségeseit. E téren a magyar példa talán a legbeszédesebb. Ma már jól látni: egyenes út vezetett a reformokat ellehetetlenítő „szociális népszavazástól” a mai,

Európával dacoló Magyarországig.

Ha más-más okokból is, de sem Brüsszel/Berlin, sem pedig Washington nem láthat komoly partnert olyanokban, akik egyoldalú engedményeket követelnek, s ha ez nem megy, orosz segítségért nyújtják kezüket. Ha más nem, már ez eléggé kétségessé teszi, hogy a Sziriza ezt a válságot túlélje. A múlt vasárnapi népszavazásnál pirruszibb győzelemnek csak ritkán lehet az ember tanúja.

Mindennek dacára nem vitás, tovább kell folytatni a tárgyalásokat, de erősen kétlem, hogy ez a Szirizával, vagy legalábbis ezzel a kormánnyal komoly eredményekre vezetne. A következmények láttán néhány új balos szív persze majd megszakad, a másik oldalon pedig a krokodilkönnyektől szem nem marad szárazon. A világ meg megy tovább.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.