Görögországba karantén és teszt nélkül utazhat az, aki megkapta az oltást

  • narancs.hu
  • 2021. március 23.

Külpol

Az ország így próbál nyomást gyakorolni az Unióra.

Görögország engedélyezi az európai uniós tagállamok és Izrael állampolgárainak, hogy beutazzanak területére, ha már megkapták a koronavírus elleni oltást - közölte a turizmusért felelős minisztérium szóvivője kedden.

A szóvivő hozzátette: az erről rendelkező kormányzati határozatot a nap folyamán nyilvánosságra hozzák.

A határozat szerint az oltási igazolvány birtokában nincs szükség karanténra és negatív koronavírus-tesztre sem. Egyelőre nem tudni, hogy mikor lépnek életbe az intézkedések.

A görög kormány az év eleje óta sürgeti egy európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, hogy új életet lehelhessen a haldokló turizmusba, amely korábban a görög gazdaság ötödét tette ki.

Megfigyelők szerint az egyoldalú döntés célja az, hogy fokozza a nyomást az Európai Unión. A tétlenséget megelégelve Lengyelország, Románia és Észtország is a göröghöz hasonló lépésre szánta el magát.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.