Gyorstalpalón képzi lojális diplomatáit a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. április 23.

Külpol

A jelentkezéskor még felsőfokú végzettség sem kell és mindössze egyéves az a diplomataképzés, amelyet most hirdetett meg a Magyar Diplomáciai Akadémia. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter szerint a fejlett országokban a hallgatók jogi, történelmi vagy közgazdasági diploma után mehetnek diplomataképző iskolákba, az ilyen gyorstalpaló beleillik a kormányzatnak abba a törekvésébe, hogy új, hozzá lojális embereket neveljen ki.

Havi nettó 275 ezer forint az ösztöndíj, a jelentkezés pillanatában még diploma sem kell, az első félév után már külképviseletre lehet gyakorlatra menni, a teljes képzés pedig mindössze egy évig tart a külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Diplomáciai Akadémián – számol be a Telex egy olvasói levél nyomán.

„Én eddig úgy tudtam, a diplomataképzés egy hosszú és kemény művelet, magas szintű diplomáciatörténet, nemzetközi jog, protokoll, egy halom olyan dolog, amit tényleg alapból tudnia kell egy diplomatának. Erre most a Semmelweis Egyetem diplomás ápoló hallgatójaként érkezett nekem egy olyan, mindenkinek szóló Neptun-üzenet, hogy a szám tátva maradt” – írta a Telexnek egy olvasójuk, aki továbbította a Lengyel Miklós külügyminisztériumi helyettes államtitkár nevével fémjelzett toborzó levelet is. (A Neptun a magyar felsőoktatási intézmények tanulmányi, pénzügyi adminisztrációs szoftvere, belső kommunikációs csatornával.)

A levél szerint a Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődőknek Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.

A felhívás szerint már a második félévben szakmai gyakorlatra lehet utazni a magyar külképviseletekre, a két féléves képzés után pedig már állást lehet kapni a külügyminisztériumban.

„A diplomataképzés a fejlett országokban posztgraduálisan történik, azaz a hallgatók jogi, történelmi vagy közgazdasági diploma után, magas szintű tudás birtokában mehetnek különböző diplomataképző iskolákba” – mondta a Telexnek Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, akit azért keresett meg a lap, hogy megkérdezze: szakmai szemmel milyennek látja a pályázatot.

A Magyar Diplomáciai Akadémia felhívásában feltétel ugyan a felsőfokú végzettség, de ezt a feltételt gyengíti, hogy bármilyen diplomával lehet jelentkezni, valamint elég az is, ha a tanfolyam végéig megszerzi  a hallgató a szükséges egyetemi végzettséget. Ez nagyon kevésnek tűnik Jeszenszky Géza szerint, aki hozzátette, hogy ráadásul minimum két évet igényelne egy ilyen képzés, nem pedig két félévet, ahogy a pályázatban áll.

A volt külügyminiszter véleménye szerint ez a gyorstalpalókurzus-alapú diplomataképzés beleillik a kormányzatnak abba a törekvésébe, hogy új, lojális értelmiségi réteget nevelnek ki a többi (például kultúra, közhivatalok) területhez hasonlóan a diplomácia terén is, az sem baj, ha nem annyira szilárd alapokon.

Jeszenszky Géza 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között az Orbán kormány washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete volt. A Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docense.

A héten a Telex megkereste a külügyminisztérium sajtóirodáját is. A tárcánál érdeklődésükre szerdán azt mondták, hogy levelüket továbbították az illetékesnek megválaszolásra, de válasz a cikk megjelenéséig nem érkezett. 

A Magyar Diplomáciai Akadémia a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő oktatási intézmény. "Ez az első olyan magyar diplomataképző, amely biztosítani tudja a magyar diplomáciai szolgálat egységes, magas szintű elméleti és gyakorlati képzését és az utánpótlás-nevelést” – áll az intézmény honlapján.

Az akadémia honlapjának kezdőlapján Szijjártó Péter külügyminiszter köszöntőjében az olvasható, hogy az elmúlt években sok fiatalra számíthatott a magyar külpolitika megújításában. Nélkülük nem tudta volna sikerre vinni azt a célkitűzését, hogy a magyar külpolitikai döntések egytől egyig kizárólag a magyar nemzeti érdek alapján szülessenek meg.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán jelentette be a diplomáciai akadémia 2020. szeptemberi indítását. Mint mondta, ennek elvégzése a feltétele lesz annak, hogy valaki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozzon. Hozzátette: "a minisztériumban a Fidelitasból érkezők nagy szerepet vállaltak abban, hogy a magyar külpolitikát meg tudták újítani, túl tudtak lendülni 'a merjünk kicsik lenni hozzáálláson', azon, hogy ha valami konfliktus adódott, az volt a cél, hogy 'húzzuk össze magunkat kicsire'".

Mint mondta, ezzel szemben mára a magyar külpolitika alaptézise, hogy büszkék arra, hogy egy több mint ezeréves keresztény államot képviselnek, amelynek a tagjai hosszú ideig küzdöttek a nemzet szabadságáért, és amely elérte, hogy kimondhatja: „velünk senki sem szórakozhat”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.