Ha Ódoron múlik, nem lesz árstop Szlovákiában

  • narancs.hu
  • 2023. május 17.

Külpol

Az új szlovák kormányfő szerint a magyar példa mutatja, hogy ez nem jó megoldás az infláció ellen.

Ha tárgyilagos bírálatok érik a kormányát, arra tárgyilagosan fog reagálni, de a személyes támadásokat ignorálni fogja – ezt ígérte az új szlovák miniszterelnök, a magyar nemzetiségű Ódor Lajos a Rádio Expres-nek nyilatkozva.

Az interjút a Napunk.sk szemlézte.

A cikk emlékeztet, hogy Ódort egy korábbi miniszterelnök, Robert Fico Soros György emberének nevezte, és Fico meggyőződése, hogy Zuzana Čaputová elnök olyan szakértői kormányt állított össze, amely az amerikai érdekeknek felel meg. Lehet, Ódor az ilyen bírálatot tartja személyes támadásnak.

Az új kormányfő ugyanakkor felkészült az ilyen megjegyzésekre, azt mondta erről, „ha belelépünk a  folyóba, ne csodálkozzunk, ha vizesek leszünk”.

Úgy tervezi, hogy a kormányprogram vázát két hét alatt összeállítják, és megtárgyalják azokkal a politikai erőkkel, amelyek hajlandóak róla konstruktívan vitázni. Az szerinte ígéretes kezdet, hogy több párt is jelezte, támogatja, vagy legalábbis nem tartja kizártnak a szakértői kormány támogatását.

A szlovák kormányfő beszélt arról is, hogy szerinte ami az inflációt illeti, a nehezén már túllehet az ország, az élelmiszer-infláció viszont továbbra is nagy probléma. Ódor úgy fogalmazott, Magyarország esete mutatja, hogy az árstopok nem működnek, és szerinte az áfacsökkentésnek sem lenne érdemi hatása.

A szomszédban zajló háború ügyében az új szakértői kormány egyértelmű álláspontot képvisel, tovább támogatja Ukrajnát. Ódor azt mondta, el kell magyarázni az embereknek, hogy az Ukrajnának nyújtott segítség nem nagy a költségvetés egészéhez képest, de fontos, mert ha Ukrajna veszít, az orosz agresszió folytatódik. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.