februárban tizenegy évre eltiltották hivatása gyakorlásától. Ki ő, mit akart, hogy lett vádlóból vádlott, miért gyűlölik és miért rajonganak érte oly sokan?
*
"A legsúlyosabb bűntetteket nem egyének követik el... a valóságban a vezetők, közszereplők és magánemberek hálózata, akik kölcsönösen szívességeket tesznek egymásnak. Minden attól függ, milyen a legitimációjuk az adott társadalomban" - nyilatkozta 2003-ban az argentin Luis Morano Ocampo, a Nemzetközi Büntetőtörvényszék frissen választott főügyésze. Majd spanyol kollégájáról, Baltasar Garzónról szólva megjegyezte, az általa zseninek tartott vizsgálóbíró azért támaszkodik a médiára, mert nem szabad elveszíteni a kontaktust az emberekkel. Ha a társadalom nem érti, mit csinálsz, lefejeznek.
A harcos
Nyolc évvel később a spanyol legfelsőbb bíróság még társadalmi legitimációját is hajlandó volt kockáztatni Baltasar Garzón fejéért cserébe. Az 56 éves jogásznak korábban emberi jogi ügyek hoztak nemzetközi elismerést - legmerészebb akciója, az Augusto Pinochet ellen kiadott elfogatási parancs ma is példaértékű. Bár a Londonban tartózkodó tábornok kiadatását végül a brit kormány jobbnak látta elkerülni, a diktátor 1998-as őrizetbe vétele reményt adott a latin-amerikai és a dél-európai önkényuralmak áldozatainak, és elősegítette Pinochet későbbi felelősségre vonását Chilében. Garzón, aki Henry Kissingert, az USA hátsó udvarában(szovjet kezdeményezésre - a szerk.) folytatott hidegháborús kísérletezés jeles ötletgazdáját is szívesen látta volna rács mögött, eljárást indított Uszáma bin Ladin, a Guantánamón működő katonai támaszpont és több latin diktatúra ügyében is.
A hiperaktív jogász neve felbukkan az elmúlt húsz év szinte összes fontos spanyol dossziéjában. A 90-es években látványos akciókat szervez a galíciai drogbiznisz felderítésére. A terület szakértőjeként tesz ugyan egy rövid politikai kitérőt - 93-94-ben a szocialisták listájáról képviselő lesz, majd drogügyi államtitkár -, de ez a pálya alulmúlja ambícióit. A talárhoz visszatérve épp egy olyan ügyet göngyölít fel, amely a szocialistákat érinti. Az úgynevezett piszkos háború, az ETA és szimpatizánsai, illetve más nacionalista, például katalán aktivisták és civilek ellen fellépő állami terrorizmus évtizedeken át, már Franco életében is működött, de a felelősségre vonás csak a szocialistákat éri utol, Garzón jóvoltából. A kormányzati támogatást húzó paramilitáris csoportok leghíresebbike, a kéttucatnyi halálos áldozatot szedő GAL (Grupos Antiterroristas de Liberación) pénzeléséért több politikus kerül évekre börtönbe. Köztük bírónk egykori kormánytársa, Rafael Vera államtitkár, akinek az ügyében - az Európai Emberi Jogi Bíróság 2010-es ítélete szerint - Garzón nem bizonyult pártatlannak. A GAL-botrány feltehetően hozzájárult, hogy Felipe González kormányfő négy ciklus után elvesztette a választásokat, és az a Néppárt (Partido Popular, PP) került hatalomra, melynek egyik legnagyobb jogi-politikai teljesítménye a Batasuna baszk nacionalista párt betiltása. Garzónnak fontos szerep jut a baszk függetlenségi mozgalom ellen folytatott küzdelemben is, ő bizonyítja rá a terrorizmus vádját a Batasuna és társszervezetei, különféle sajtótermékek, szellemi műhelyek, szatellit cégek tagjaira. E szervezetek gazdasági ellehetetlenítése, a vezetők bebörtönzése politikai érvekkel ugyan védhető, de a szabadságjogok szempontjából legalábbis aggályos. Nem csoda, hogy ma a vizsgálóbíró mellett kiállók népes csoportjaitól épp a katalán és a baszk nacionalista formációk határolódtak el.
Tiszta kezek
A közelmúlt két kiemelkedő bírósági ügyét szintén Garzón neve fémjelzi: az első az utóbbi évek legjelentősebb korrupciós dossziéja, a valenciai központú, de egészen Madridig és a Néppárt vezérkaráig gyűrűző Gürtel-affér. A nyomozás szerint a Katalóniától délre fekvő Valencia tartomány ölén mintegy százmillió euró közpénzt szippantott el a Francisco Correa (a név jelentése öv, németül Gürtel) nevéhez kapcsolódó céghálózat, amely különféle megrendelések, elsősorban rendezvényszervezés révén számos néppárti önkormányzattal működött együtt. (Erről lásd keretes írásunkat.)
Garzónt 2010 februárjában jelentette fel a Gürtel-affér egyik vádlottjának jogi képviselője a gyanúsítottak és ügyvédjeik börtönbeli lehallgatása miatt. A személyiségi jogokat, így a szabad védekezés jogát sértő lehallgatásokra vonatkozó spanyol szabályozás nem egyértelmű, s az adatgyűjtés e formája viszonylag elterjedt, de a hangfelvételeket jobbára megsemmisítik a bíróságok. Jelen esetben a 2010-ben felfüggesztett Garzón utóda is jóváhagyta az egyébként a rendőrség és az ügyészség által kért lehallgatásokat, akárcsak az ügyben közreműködő más bírók. Garzón arra hivatkozva kérte az ellene felhozott vád ejtését, hogy gyanúja szerint az ügyvédek segédkeztek a pénzmosásban; az államügyész is felmentést javasolt, a legfelsőbb bíróság idén február 9-én mégis egyhangúlag ítélte el a vizsgálóbírót a joggal való visszaélés miatt. A Spanyolországban eleddig példa nélküli pert lezáró, megdöbbentően súlyos ítélet, a tizenegy éves bírói gyakorlattól való eltiltás indoklásában olyan hangzatos mondatok szerepelnek, mint a "diktatúrákra jellemző eszközök használata".
A szélsőjobb visszavág
A szatírának is beillő Gürtel-epizódot sokkal drámaibb előjáték vezette fel. Garzón 2008-ban vizsgálatot indított a Franco-rezsim ellen, emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával. Három szélsőjobboldali szervezet - köztük a Falange, amelynek elődje az 1933-ban alapított, később a Franco-rezsim ideológiai bázisát adó fasiszta pártocska - viszont őt jelentette fel emiatt. A 2010 tavaszán indult eljárásban Garzónt avval vádolták, hogy annak ellenére fogott a polgárháború óta eltűntek utáni kutatásba, illetve Franco és néhány tucat elvtársa büntetőjogi felelősségének feszegetésébe, hogy tudta: a törvény nem hatalmazza fel rá. Azaz tudatosan figyelmen kívül hagyta az érvényben lévő szabályozást, így a diktatúra bűneire fátylat borító 1977-es amnesztiatörvényt is. Garzón egy hónap múltán a területi bíróságoknak adta át a feltárandó tömegsírok ügyét, részben maga is elismerve, hogy túllépte kompetenciáját, amit utóbb egy másik bírói testület is megállapított.
Garzónt e feljelentések nyomán 2010-ben már felfüggesztették; e hét hétfőjén viszont a madridi legfelsőbb bíróság a vádak alól felmentette. A per a közbeszédet újra fasisztákra is antifasisztákra osztotta fel. A történelmi emlékezet kérdését szívügyüknek tekintő médiumok és a nemzetközi sajtó fokozott figyelmének meg az emberjogi szervezetek, közéleti személyek (a 2010-ben elhunyt José Saramagótól az ENSZ illetékes csoportjának vezetőjéig) és a helyi egyesületek többéves kampányának köszönhetően Francóék elföldelt bűnei, konkrétan a több mint százezer eltűnt személy sorsa újra reflektorfénybe került. Ez mindenképpen üdvözlendő, még akkor is, ha a történet ma szomorúan végződik. Valahogy úgy, mint azé a férfié, aki az utóbbi tizenegy év alatt megnyitott, 5500 áldozat maradványait rejtő 300 tömegsír egyikénél pontosan megmutatta a feltárást végzőknek, hol fekszik agyonlőtt apja teteme. Két évvel a halála után virágot vittek volna édesanyjával a helyre, de a falu lakói kövekkel dobálták meg őket, és futva kellett menekülniük.
A vizsgálóbíró számos ellenséget szerzett karrierje során innen is, onnan is - de a szocialisták visszafogott szomorúsága és a PP nehezen leplezett öröme nem hagy kétséget, kinek állt leginkább útjában. Bár a közvélemény-kutatások szerint a spanyolok többsége úgy gondolja, Garzón jogosan fogott Franco áldozatainak felderítéséhez, a nemzeti igazságszolgáltatás a mögötte álló erők, politikusok, sajtómunkások támogatásával azt üzente, ma sem kíváncsi egyes áldozatok gyászára. Ízlés kérdése, hogy ezt vagy a Gürtel-akta állapotát sajnáljuk jobban.
A dolgok helye"Tetszik a nagypapa repülőtere?" - kérdezte unokáitól Carlos Fabra, a Castellón megyei önkormányzat elnöke tavaly márciusban. A 150 milliós beruházást kritizálóknak pedig ezt üzente: "Egyesek szerint őrültek vagyunk, hogy repülők nélkül nyitunk meg egy repteret. 'k nem értettek meg semmit... ez a reptér az embereknek készült." A légikikötőnek ugyan még nincs működési engedélye, de a következő nyolc évben 56 millió euróba kerül majd a helyi költségvetésnek. A Valencia északi megyéjének éléről 16 év után távozó, rejtélyes sorsú további milliók okán több esztendeje pereskedő Fabra csak egy az őshonos tálentumok közül. Az autonóm tartomány az évtizedes ámokfutás és mintegy 20 milliárd eurós adósság felhalmozása után januárban kénytelen volt a spanyol kormány mentőcsomagjáért folyamodni; az alapvető közszolgálati feladatok ellátása hónapok óta hiányos. A helyzet tarthatatlanságát jelző tüntetéssorozat egy középiskola fűtésének akadozása miatt indult, majd a brutális rendőri fellépés nyomán több városra kiterjedő tiltakozásokba torkollt a múlt héten. A járványszerű korrupció fészkének is tekinthető Valenciában kirobbant Gürtel-eset a klasszikus mintát hozza: az autonóm kormány (Generalitat) és az együttműködő politikusokra éhes vállalkozások könnyen megtalálják a közös hangot, legyen szó stratégiai földdarabok vagy urbanizációs fejlesztési tervek átjátszásáról, esetleg rovarirtók engedélyezéséről. A pénzekből jut a pártnak is, de futja bunga-bunga partikra, a pápa látogatásakor 7 millió euróért bérelt óriáskivetítőkre vagy három öltönyre a Generalitat elnökének, Francisco Campsnak. A "három szaros öltöny" (ezek Carlos Fabra szavai az összesen 14 ezer euró értékű, kéttucatnyi ruhadarabra) juttatta végül bíróság elé a korábban a PP elnökségére is esélyesnek tartott Campst. Mariano Rajoy miniszterelnök hűséges támasza tavaly júliusban végül kénytelen volt lemondani az elnökségről. Tavasszal még ő is elindult az autonóm választásokon, amelyeket szokás szerint fölényesen megnyert a tartományt szociológiailag, ideológiailag és a helyi média segédletével teljesen uraló PP. Campsot idén januárban felmentették, két héttel azelőtt, hogy a nyomozást elindító Garzónt tizenegy évre eltiltotta a legfelsőbb bíróság. Ahogy Correa ügyvédje fogalmazott, "a dolgok ezzel a helyükre kerültek". |
