A dosszié egy eladdig "minden gyanú fölött álló", az elmúlt évtizedek során magas pozíciókat betöltött személyiség kelet-európai titkosszolgálatok javára végzett hírszerzői munkájáról lebbentette fel a fátylat. 1993 elején az MI5 - azaz az angol elhárítás - egy ugyancsak vaskos dossziét adott át francia testvérintézményének, a DST-nek. Ebben 300 olyan francia közalkalmazott - javarészt diplomata, illetve parlamenti és minisztériumi tisztségviselő - neve szerepelt, akik brit adatok szerint az elmúlt évtizedekben a kelet-európai hírszerzőközpontoknak dolgoztak.
A párizsi L´Express 1996. okóber 31-én közzétette értesüléseit, miszerint Charles Hernu szocialista párti politikus - aki 1981-1985 között Franciaország hadügyminisztere volt - több kelet-európai titkosszolgálatnak dolgozott.
A hír bombaként robbant, s bár az azóta napvilágot látott újabb közlemények az Hernuvel kapcsolatban felhozott vádak több bizonytalan pontjára is felhívták a figyelmet, a megdönthetetlen tények önvizsgálatra késztették a francia politikai elitet, illetve aktivizálták mindazokat, akik számára politikailag most igencsak jól jött e leleplezés.
Egy politikai elemző
Melyek is tehát az említett megdönthetetlen tények? Charles Hernut, a radikális baloldal ifjú politikusjelöltjét először a bolgár titkosszolgálat (KDS) környékezte meg 1953-ban. Beszervezője a párizsi bolgár követség harmadtitkára, Rajko Nikolov volt. Amikor Nikolovot 1956-ban visszarendelték Szófiába, a kapcsolattartást Hernuvel a szovjet nagykövetség tanácsosa, a KGB tisztje, Vlagyimir Ivanovics Jerofejev vette át. Hernu életében a jelek szerint fontos szerepet játszott egy másik személy is, a már említett Mihai Caraman, akivel 1958-ban ismerkedett meg, s aki akkor a párizsi román nagykövetség politikai tanácsosa, illetve a Securitate hírszerzésének, a DIE-nek nyugat-európai rezidense volt. A Caraman-dosszié szerint Hernu politikai elemzésekkel látta el Moszkvát és Bukarestet, illetve rendszeresen informált a fontosabb francia politikusok álláspontjában jelentkező változásokról. Bár a román rezidens szerint Hernu "politikailag érdektelen információkat" szállított, a szovjetek minderről másként vélekedhettek, hisz rendszeres anyagi juttatásokban részesítették, sőt 1958-ban 3 millió (régi) frankkal támogatták - egyébként akkor fiaskóval végződött - választási kampányát.
Hogy Caraman leleplezései hallatán Francois Mitterrand államelnök - mellesleg az 1992-ben már két esztendeje halott Hernu közeli barátja - nem volt hajlandó komolyabb lépéseket tenni, s csak annyival intézte el a dolgot, hogy "ne akarjuk a történelmet újraírni!", az tulajdonképpen érthető. Sem személyesen neki, sem pedig pártjának nem jött volna jól a leleplezéssel járó politikai bonyodalom. Több mint furcsa viszont, hogy Caraman - és romániai politikai megbízóköre - miért épp 1992-ben látta célszerűnek átadni az Hernu-aktákat. Miért nem derült fény minderre hamarabb? Egyáltalán mi oka lehetett annak, hogy valaha is kiderüljön Hernu hírszerző múltja?
Egy el nem sodort hírszerző
A volt román diplomata, azt követően, hogy hazatért Párizsból, tehát a hatvanas évek közepén, azonnal vezetője lett az akkori külügyminisztérium hírszerző osztályának. Később átkerült a Securitate kötelékébe, ahol - különböző vezető funkciók után - vezérőrnagyi rangban az elhárítás vezetője lett. E pozícióban érte az 1989-es Ceausescu-ellenes megmozdulás.
Mihai Caraman nem tartozott azok közé, akiket akkor elsodortak az események. Már 1990. január 19-én - tehát az új titkosszolgálat, az SRI 1990. március 26-án történt megalapítását hónapokkal megelőzve - a Securitate volt törzsgárdájából létrehozta a román Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE). Ám lojalitás tekintetében később nem követte az új idők irányvonalát meghatározó titkosszolgálati igazgató, Virgil Magureanu politikáját. Azaz Ion Iliescu helyett inkább az akkori miniszterelnökhöz, Petre Romanhoz húzott, akinek francia kapcsolatai éppoly kiválónak bizonyultak - a toulouse-i egyetemen végezte tanulmányait, mint a ceausescui nómenklatúra tagja -, miként a mindenkori hírszerzéshez fűződők. Caraman - Roman politikai felügyelete és baráti biztatása mellett - újra szervezte korábbi nyugati hálózatát, és ekként nemcsak az új román rezsim külföldi hírszerzésének kulcsfigurája lett, de több belpolitikai titkosszolgálati kezdeményezésé is, melyek kisebbségellenes összefüggései éppoly jól ismertek ma már, miként az Iliescu és Roman közötti politikai kötélhúzásban játszott szerepük.
Egy pozitív frankofón
A tény, hogy az Hernu-dosszié átadására nem sokkal azt követően került sor, hogy Iliescu elnök menesztette Petre Romant és kormányát, sokat elárul. A ceausescui múlt - azaz a piszkos és gátlástalan titkosszolgálati örökség - új gazdájaként feltűnő Iliescu ugyanis csak veszíthetett e "leleplezés" révén, arról nem is beszélve, hogy az amúgy is frankofónként ismert Roman ezen az úton megerősíthette azt a pozitív benyomást, amit a francia kormányzat már korábbról is őrzött róla.
Romanék összefogása az idei győztes Demokratikus Konvencióval alighanem újabb pozíciókba emeli majd Caramant. És jövendő karrierjének esélyeit csak növelheti, hogy a nagy rivális, Virgil Magureanu, a választások előestéjén bejelentette: meg kíván válni a titkosszolgálat élén viselt eddigi vezető pozíciójától.
Ara-Kovács Attila
