Hamarosan megtörténhet a nagy összeborulás: júliusban találkozhat Putyin és Trump

  • MTI
  • 2017. június 24.

Külpol

A találkozó alatt így legalább majd az egyik felet sem kell lehallgatni.

A washingtoni Fehér Ház szóvivője nem zárja ki, hogy júliusban sor kerülhet Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójára.  Sean Spicer a szokásos napi sajtóértekezleten újságírói kérdésre válaszolva szögezte le, hogy a két vezető júliusban találkozhat. "Amennyiben együtt tudunk működni Oroszországgal bizonyos problémák megoldása érdekében és megvan hozzá az akarat is, akkor mi szívesen vesszük a találkozót" – fogalmazott Spicer. A kétoldalú találkozóra a G20-as országcsoport németországi tanácskozásán kerülne sor.

A szóvivő, szintén kérdésre válaszolva, kitért Robert Mueller, a 2016-os elnökválasztási kampány orosz szálait vizsgáló különleges tanácsadó személyére és szerepére is. Spicer hangsúlyozta: Donald Trump elnök nem kívánja Mueller elmozdítását.

Trump a Fox televíziónak adott – vasárnap adásba kerülő, de egyes részleteiben már nyilvánosságra hozott – interjújában ugyanis megkérdőjelezte Mueller függetlenségét. Kifejtette, hogy Mueller "nagyon-nagyon jó barátságot ápol" James Comeyval, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójával, továbbá az elmúlt napokban legalább három olyan jogászt vett fel a vizsgálatokat végző munkatársi gárdájába, akik a demokraták és Hillary Clinton mellett elkötelezettek, s korábban kizárólag demokratáknak, köztük Hillary Clintonnak adományoztak jelentős összegeket.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.