Hivatalossá vált Joe Biden elnökjelöltsége

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 19.

Külpol

Döntöttek a Demokrata Párt elnökjelöltállító konvencióján.

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett kedden, a demokraták elnökjelöltállító - online megtartott - konvenciójának második napján.

Az elnökjelölés folyamatában két politikus Bernie Sanders vermonti szenátort ajánlotta, hárman pedig Joe Biden mellett érveltek. Majd valamennyi tagállamból és tengerentúli területről bejelentkeztek a demokraták - köztük választott képviselők, polgármesterek, vagy helyi politikusok - és jelezték, hogy náluk az előválasztásokon hány delegátust "szerzett" Biden és hányan döntöttek Sanders mellett, illetve az adott tagállam kit lát szívesen elnökjelöltként. Keleti parti idő szerint kedd este tíz óra körül már megvolt a szükséges számú delegátus ahhoz, hogy Joe Biden nyerje el a párt elnökjelöltségét.

A 77 éves Biden a Delaware államban lévő házából jelentkezett be a feleségével együtt. Az est záróbeszédét Jill Biden, az elnökjelölt felesége mondta el, elsősorban a családi életük egyes epizódjait elevenítve fel. A felvételt abban az iskolában rögzítették, ahol Jill Biden korábban tanított. Jill Biden azt hangoztatta, hogy a férje együttérző, hívő és a választóihoz mindig hűséges ember. "Időnként elképzelni sem tudtam, hogyan csinálja, hogyan halad előre. De azt mindig értettem, hogy miért cselekszik. Önökért" - fogalmazott.


"Szívem mélyéből köszönöm, ez (a jelölés) mindent jelent számomra és a családom számára" - köszönte meg a jelölést Joe Biden, aki csütörtökön, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.