Haraszti Miklós: „Megértették, hogy ők vannak többségben”

  • B. Simon Krisztián
  • 2020. augusztus 19.

Külpol

Belarusz valójában nem Európa utolsó diktatúrája, hanem a Szovjetunió összeomlását követő első – mondja Haraszti Miklós, az ENSZ korábbi Belarusz-ügyi rapportőre, akit a tüntetések okairól és lehetséges hatásairól kérdeztünk.

Magyar Narancs: Miért pont most sikerült a tömegeknek ennyire látványosan szembeszállniuk a rendszerrel?

Haraszti Miklós: Szerintem több oka is van, hogy a tüntetések hatásosak voltak, és komoly változást hoznak: egyrészt olyan fiatalok tüntettek, akiknek még a szülei is fiatalok – 40 és 60 év közöttiek –, s korábban maguk is elszenvedői voltak a megtorlásoknak. Azóta végbement egy IT-forradalom is, a fiatalok már az interneten élnek, és nagyon nehéz őket elzárni a külvilágtól. A vezetés próbálkozik ugyan az internet korlátozásával, de teljes egészében nem tudja megtenni. Lukasenka két évvel ezelőtt kiberbiztonsági indokokra hivatkozva elrendelte ugyan az internet lezárhatóvá tételét – amit fel is használt a választást követő napokban –, de még mindig nem sikerült az országnak egy olyan nemzeti intranetet létrehozni, ami például Kínában vagy Iránban a cenzúra alapja. Ezenkívül fontos kiemelni, hogy a koronavírussal a mostani nemzedék újraélte Csernobilt: kiderült, hogy az abszolút hatalomba vetett hit nemhogy biztonságot nem jelent, de az életüket veszélyezteti. Lukasenka a 80-as évek szovjet rendszeréhez hasonlóan először elhazudta, majd félrekezelte a válságot. Ez mélyen érintette a társadalmat: rengetegen megbetegedtek, és nem remélhettek segítséget. Az elnök ugyanis a szokásos, népieskedő pofátlanságával reagált: azt javasolta a polgároknak, hogy vodkázzanak, szaunázzanak és traktorozzanak, akkor nem esik bajuk. Végül pedig az ellenzéktől jövő legitimáció is megszűnt: korábban az ellenzék veszekedéssel és egy normális demokráciát játszó, pártok közötti versennyel maga is részt vett ugyanis a rendszerben, és legitimálta a diktatúrát. Ez most megszűnt. Szvjatlana Cihanouszkaja (Lukasenka Litvániába menekült kihívója – a szerk.)vezetésével gyakorlatilag egy új „színes forradalom” (a szovjet utódállamok demokráciapárti tüntetéseinek közkeletű elnevezése – a szerk.)kezdődött el, még ha ennek a mostaninak még találgatják is a színét és a nevét. Most már az ellenzéki választó nem tűri el, hogy a diktatúrát ellenző pártok egymás közötti belharcokkal odázzák el a rendszerváltást. A csalásba eddig alternatíva híján belenyugodtak, most kinyílt a rendszert ellenzők szeme: megértették, hogy ők vannak többségben.

A teljes interjút elolvashatják a kivételesen szerdán a polcokra kerülő Magyar Narancsban, vagy online, ha előfizetnek a lapra digitálisan!

 

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.