Haraszti Miklós: „Megértették, hogy ők vannak többségben”

Belarusz valójában nem Európa utolsó diktatúrája, hanem a Szovjetunió összeomlását követő első – mondja Haraszti Miklós, az ENSZ korábbi Belarusz-ügyi rapportőre, akit a tüntetések okairól és lehetséges hatásairól kérdeztünk.

Magyar Narancs: Miért pont most sikerült a tömegeknek ennyire látványosan szembeszállniuk a rendszerrel?

Haraszti Miklós: Szerintem több oka is van, hogy a tüntetések hatásosak voltak, és komoly változást hoznak: egyrészt olyan fiatalok tüntettek, akiknek még a szülei is fiatalok – 40 és 60 év közöttiek –, s korábban maguk is elszenvedői voltak a megtorlásoknak. Azóta végbement egy IT-forradalom is, a fiatalok már az interneten élnek, és nagyon nehéz őket elzárni a külvilágtól. A vezetés próbálkozik ugyan az internet korlátozásával, de teljes egészében nem tudja megtenni. Lukasenka két évvel ezelőtt kiberbiztonsági indokokra hivatkozva elrendelte ugyan az internet lezárhatóvá tételét – amit fel is használt a választást követő napokban –, de még mindig nem sikerült az országnak egy olyan nemzeti intranetet létrehozni, ami például Kínában vagy Iránban a cenzúra alapja. Ezenkívül fontos kiemelni, hogy a koronavírussal a mostani nemzedék újraélte Csernobilt: kiderült, hogy az abszolút hatalomba vetett hit nemhogy biztonságot nem jelent, de az életüket veszélyezteti. Lukasenka a 80-as évek szovjet rendszeréhez hasonlóan először elhazudta, majd félrekezelte a válságot. Ez mélyen érintette a társadalmat: rengetegen megbetegedtek, és nem remélhettek segítséget. Az elnök ugyanis a szokásos, népieskedő pofátlanságával reagált: azt javasolta a polgároknak, hogy vodkázzanak, szaunázzanak és traktorozzanak, akkor nem esik bajuk. Végül pedig az ellenzéktől jövő legitimáció is megszűnt: korábban az ellenzék veszekedéssel és egy normális demokráciát játszó, pártok közötti versennyel maga is részt vett ugyanis a rendszerben, és legitimálta a diktatúrát. Ez most megszűnt. Szvjatlana Cihanouszkaja (Lukasenka Litvániába menekült kihívója – a szerk.)vezetésével gyakorlatilag egy új „színes forradalom” (a szovjet utódállamok demokráciapárti tüntetéseinek közkeletű elnevezése – a szerk.)kezdődött el, még ha ennek a mostaninak még találgatják is a színét és a nevét. Most már az ellenzéki választó nem tűri el, hogy a diktatúrát ellenző pártok egymás közötti belharcokkal odázzák el a rendszerváltást. A csalásba eddig alternatíva híján belenyugodtak, most kinyílt a rendszert ellenzők szeme: megértették, hogy ők vannak többségben.

A teljes interjút elolvashatják a kivételesen szerdán a polcokra kerülő Magyar Narancsban, vagy online, ha előfizetnek a lapra digitálisan!