Hodorkovszkij szerint most kell fegyvert fogni

  • narancs.hu
  • 2023. június 24.

Külpol

A volt oligarcha szerint csak fegyverrel lehet megdönteni Putyin hatalmát.

Telegram-csatornáján üzent Mihail Hodorkovszkij: "Most már látjuk, hogy csak a fegyveresek tudnak ellenállni a diktatúrának." Szerinte most van lehetőség lépni, hiszen az utcákon káosz van és a biztonsági erők nem urai a helyzetnek. A Jukosz olajvállalat egykori főrészvényese a kilencvenes évek végén a leggazdagabb orosz volt, aztán sikkasztás, pénzmosás és csalás miatt fogták perbe. Először 2005-ben kapott nyolc évet, majd 2010-ben plusz ötöt. Váratlanul, kegyelemmel szabadult 2013-ban, azonnal elhagyta Oroszországot. 

"Ha látjátok magatokban az erőt, hogy a jövőben azok a fegyveresek legyetek, akik szembeszállnak Putyinnal vagy Prigozsinnal, akkor itt az ideje, hogy felfegyverkezzetek. Prigozsin nem a barátunk, de még csak nem is a szövetségesünk. Ő egy bandita és háborús bűnös. De az ő lázadása egy egyszeri lehetőség az életben, és hosszú ideig nem lesz még egy ilyen" – foglalta össze a teendőket az egykori oligarcha.

Hogy mennyi esély van puccsra vagy akár forradalomra, egyelőre nem lehet tudni. Moszkva készül Prigozsin érkezésére, a városba vezető utak mentén torlaszokat, teherautókat és harckocsikat sorakoztatnak fel, hétfőn pedig szabadnapot kap mindenki, akinek a munkája nélkülözhető. Ha a korábbi óráknak megfelelő ütemben halad a Wagner-konvoj, estére a fővárosban lehetnek. Igyekeznek elkerülni a belvárosokat, a helyi rendfenntartók pedig a biztonságot próbálják garantálni ahelyett, hogy értelmetlen harcba kezdenének a menettel.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."