Bár 1989. június 4-e után a világ számos pontján tüntetések verték fel a különböző kínai követségek környékének csendjét - mink, magyarok is emlékezhetünk júniusi napokra, amikor a fideszes Rockenbauer Zoltán "véres" hajpánttal a fején mondott egy gyújtó hangút a Benczúr és Bajza utcák sarkán álló kis palota előtt, vagy a szociológus Miszlivetz Ferenc terelgette a hatvanas évek amerikai protest-song királynőjét, Joan Baezt gyertyafényben ugyanott -, azért az igazi nagy megmozdulás Hongkongban volt akkoriban. Egymillió ember, Hongkong kínai lakosságának majdnem egyötöde, özönölt az utcákon s korholta kemény szavakkal az akkori és mai miniszterelnököt, a vérontás fő felelősét, Li Penget. A tüntető diákok már a keserű vég előtt is a brit koronagyarmatról kapták a legtöbb segítséget. 1989 májusában John Shum helyi filmszínész és emberi jogi aktivista támogató koncertet szervezett a hongkongi Happy Valleyben lévő lóversenypályán, ennek eredményeként a pekingi tüntetők nagy mennyiségű sátorhoz, hálózsákhoz, élelmiszerhez jutottak.
A pekingi vezetés természetesen ferde szemmel nézte ezt, míg a hongkongiakban - akiknek sorsa akkor még csak öt éve dőlt el; már hogy visszakerülnek Kínához - természetesen növelte a politikai pszichiátriában "1997 anxiety"-nek, "július 1-jei szorongásnak" nevezett tünetcsoportot. Nem mintha a hongkongi lakosság többsége túlzottan szabadságharcos lelkületű lenne, sőt elsősorban üzleti érdeklődésről, és nem társadalomkritikai elkötelezettségéről ismerszik, de a kínai vezetés megújuló ignoranciája bármilyen szabadságjogi kezdeményezéssel szemben természetes nyugtalanságot keltett és kelt. Azóta minden évben megismétlődtek a Tienanmen téri mészárlásra emlékeztető gyűlések.
Az idén már korán elkezdték a megemlékezéseket, június 1-jén, vasárnap vonult ki az első néhány ezer ember a Victoria parkba, sok tüntető szerint azért, hogy nyilvánosan utoljára megemlékezzen a lemészárolt fiatalokról. A nagy jamboree szerdán volt, 55 ezer ember vonult fel ugyanott, megnézték az újonnan felállított Szégyen Oszlopát, Jens Galschiot dán képzőművész szobrát, meghallgatták a hongkongi választásokon legutóbb abszolút többséget szerzett Demokrata Párt politikusa, Szeto Wah beszédét. Õ olyanokat mondott, hogy ha "kiszárad a tenger és elporladnak a sziklák, akkor is itt lesznek jövőre, és emlékeztetni fogják a kínai kormányt arra, amit tett", és "nincs az az északi szél, amely elfújná az emlékezetet, és lehűtené a déli embereknek azt a forró, sűrű vérét". Egy másik demokrata politikus, Yeung Sam visszafogottabban, de határozottan arra hívta fel a figyelmet, hogy szükség lesz a jövőben a polgári engedetlenség fegyverének bevetésére, ha a demokrácia hongkongi hívei támogatni kívánják a kínai másként gondolkodókat. A közvélemény idegesen reagált a népi Kína által kinevezett, jövendőbeli főmufti, Tung Chee-hwa nyilatkozatára, miszerint nem szabad, hogy a "június 4-i csomag" elhomályosítsa, vagy akár csak árnyékot vessen a visszatérés ünnepének fényére.
A Nagy Testvérnél
Pekingben, a Mennyei Béke terén a névadó, a visszaszámlálást tikkelő nagyóra meg a titkosrendőrség honolt. Az utóbbi nehezen érthető, hiszen a disszidensek java börtönben - az Amnesty International adatai szerint több mint 3000 politikai fogoly van Kínában -, a gazdasági előmenetelt és politikai süketséget hirdető társadalomban jelenleg nincs jelentős erő, társadalmi csoport, amely a nyolc évvel ezelőtti megmozduláshoz hasonlóan változásokat követelne.
A hatalmi struktúra viszont tett egy gesztust: Shanghaiban június 4-én szabadon bocsátották Bao Ge emberi jogi aktivistát, akit három évvel ezelőtt "politikai téveszméi" miatt bírósági ítélet nélkül küldtek "nevelő célzatú kényszermunkára". Bao Ge szabadulása után elmondta, nem kíván felhagyni "politikai téveszméi" terjesztésével, sőt határozott szándéka, hogy állampolgári pártot alapítson legális eszközökkel.
A közeli Japánban
a kobei sorozatgyilkos mellett az tartja lázban a közvéleményt, hogy egy ötvenes évek eleji politikai gyilkosság gyanúsítottját, a Japán Kommunista Párt hajdani keményvonalának aktivistáját meglelték, Pekingben él, és nem izgatja, hogy meglelték, mert Kína soha nem fogja őt kiadni Japánnak; szóval, hogy Tokióba érkezett Wu´er Kaixi, az egykori diákvezető. Előadásokat, beszédeket tartott, főleg a becslések szerint 2-300 ezer, többségében illegálisan Japánban tartózkodó kínainak, akiket "kígyófej" (embercsempész) triádok csempésznek megállíthatatlanul a szigetországba.
Ceremónia-előrejelzés
Hongkongban a közeljövő olyan szinten bizonytalan, hogy még azt sem lehet pontosan tudni, hogyan zajlik majd az átadási ceremónia. Angol részről a walesi herceg lesz jelen, aki a közös ünnepségen és június 30-án, éjfél előtt fél órával rövid beszédet tart. Nem világos azonban, hogy ki mondja az ellenbeszédet. Talán a Kínai Népköztársaság elnöke, Jiang Zemin, de róla jelenleg úgy tudni, hogy július elején diadalmenet élén látogat majd délre. Li Peng miniszterelnök részvétele nyilvánvaló támadás lenne a hongkongi demokratikus közvélemény ellen, pont azért van is sansza, hogy ezt a megoldást választják. Qien Qichen külügyminiszter, aki biztos ott lesz, nem elég "rangidős" Károly herceghez képest. Az viszont biztos, hogy éjfél után nem sokáig maradnak: Károly és Chris Patten kormányzó felléptetnek a Britannia királyi jacht fedélzetére, majd meg nem határozott cél felé - feltehetően a Fülöp-szigetek lesz az - kihajóznak. Követi őket a Brit Flotta hongkongi maradványa. Az őrnaszádok gardírozására már múlt héten megérkezett az HMS Chatham tengeralattjáró-elhárító fregatt Szingapúrból, a Prince of Wales Barracks előtti kikötőhelyen a Black Watch garnizon skót dudásai fogadták, és még épp időben érkeztek, hogy leadják a 21 ágyúlövést II. Erzsébet megkoronázásának 45. évfordulóján.
A brit gyarmatbirodalom ismerői azonban - noha tudják, hogy fontos edukációs-emancipációs szerep kapcsolódott az angolokhoz; pl. megtanították az indiaiakat krikettezni, ami nem kis eredmény, és soha ne felejtsük el, hogy a pakisztáni Jahanghir Khan sem lehetett volna minden idők legnagyobb squash-játékosa, ha nincs a British Raj - azt sem mulasztják el felidézni, hogy a kolonialista hadseregtől és a flottától a gecizmus sem állt távol. Itt ez a mostani eset is: a tengerészeti parádét brit részről Jim Reed sorhajóhadnagy vezeti, aki 2 méter 20 centi magas. Nesze bazmeg, Kínai Néphadsereg, találjatok hivatásos állományú katonatisztet, aki nem három fejjel látszik majd alacsonyabbnak ennél a csávónál a tévében!
- vágvölgyi -
