Virgil Magureanu távozása hallatán több párt is ajánlatot tett a volt kémfőnöknek. Még a most kormányzó koalíció sem idegenkedett volna, hogy önnön holdudvarában tartsa a "hétéletűként" számon tartott politikust, aki, ha kellett, gátlástalan volt, ha kellett, szerény, együttműködő és elzárkózó egyszerre. No és természetesen magyar származású - legalábbis eredeti nevéből, az Asztalosból ítélve - s egyben magyargyűlölő. Egy dolgot azonban nemigen lehetett megtagadni Magureanutól: ő volt az átmenetet levezénylő román politikusok közül talán a legintelligensebb. És sikereknek sem volt híján. Ma már joggal elmondható, hogy ha kordában nem is tudta tartani a ceausescui rendszeren nevelkedett egykori-mai ügynökgarnitúrát, sikerült kigyomlálnia a titkosszolgálatból sok - eleddig tipikusan romániainak mondott - megátalkodottságot. A volt Securitate állományát átvette, de megrostálta a jelentkezőket, és igyekezett a nem kívánt vagy kompromittálódott egyéneket átirányítani más titkosszolgálatokhoz. Tehette, hisz Romániában e szervezetekből van ma is épp elég; a hatásköri viták épp aktuális állása szerint hét vagy kilenc. Így aztán a sorozatos botrányok és törvénysértések, antidemokratikus akciók közül csak nagyon kevés volt konkrétan rábizonyítható Magureanura és szervezetére. Mindig találtatott "egy másik" titkosszolgálat, ami volt olyan ügyetlen, hogy elvigye a balhét.
Pártnak katonája
Nem csoda tehát, hogy a lemondást követően igen hangos vita kerekedett az örökségről, beleértve az igazgató személyét is. A nevetségesen együgyű, a többiek közül egyedül nacionalizmusával kitűnő Nemzeti Liberális Párt ajánlott fel neki vezető posztot a pártban, de az igazi csáberőt e téren persze a legnagyobb ellenzéki párt, Ion Iliescu PDSR-je (Társadalmi Demokrácia Pártja) jelentette, melyhez tartozónak Magureanu mindig is hitte magát, s amely - tekintettel a reformfolyamatok aktuális katasztrofális nehézségeire - meghatározó tényező lehet a következő választások után.
Magureanut ebbe az irányba terelte a PDSR részéről érzékelhető szolidaritás is. Egyedül ez a párt állt ki mellette - még ha gyakorta elég kétértelműen is -, amikor a sajtó kevés ténnyel, annál nagyobb képzelőerővel és gátlástalansággal igyekezett lejáratni a főkémet. A romániai siralmas állapotokra eléggé jellemző módon: Magureanuval szemben csak nagyon ritkán hangzott el megalapozott és civilizált formában megfogalmazott kritika. Pedig tevékenysége - miként az általa nagy buzgalommal szolgált iliescui vezetés politikája is - minden volt, csak nem szabályos, demokratikus és civilizált. Lehetett volna tehát találni konkrét vádpontokat. Mégis, a legtöbb kritika nevetséges és szánalmas hazugságokkal vagy bizonyíthatatlan gyanúsításokkal volt tele. Még az 1978-ban Amerikába menekült - és ott állítólag a CIA különleges kelet-európai tanácsadójaként működő - korábbi román kémfőnök, Ion Mihai Pacepa sem volt kivétel e téren. Jó ideje a bukaresti bulvársajtóban adja közre filippikáit Magureanuval szemben, ám ezek messze állanak attól, hogy szakavatott elemzések legyenek, s inkább elfedik a valóságot, mint hogy a valódi tényekre fényt deríthetnének.
Ám a volt kémfőnök most színre lépett a volt kormánypárt, a PDSR politikai életében is, és ezúttal nagy esélye van arra, hogy a párt - és az ország - jövendő sorsára sokkal nagyobb hatással legyen, mint eleddig bármikor. Nem az következett be ugyanis, amit a belső elemzők és a külső megfigyelők vártak és reméltek, azazhogy Ion Iliescu pártelnök - és volt államelnök - jelentékeny erősítést kap majd a tapasztalt és rendkívül intelligens Magureanutól. A sajtó és a külvilág meglepetten szembesült egy olyan konfliktussal, amelyre már régen várt, ám amelyről sohasem gondolta volna, hogy épp a volt kémfőnök személye fogja katalizálni e folyamatot. Magureanu ugyanis a PDSR nagy belső átrendeződésekor nem állt Iliescu mellé. Ellenkezőleg, segített tető alá hozni egy olyan belső szövetséget, amely most - még embrionális állapotában is - nagyon hatékonynak mutatkozik. E szövetség a volt kormánypárt azon elitjét fogja egybe és ütközteti a PDSR legmegátalkodottabb személyeivel, melynek szakmai tekintélyét eddig sem belföldön, de még külföldön sem kérdőjelezte meg senki, és amelyiknek egyetlen hibája az volt, hogy valaha csatlakozott Iliescuhoz, és azóta sem volt bátorsága megválni tőle.
Ki a bunkó?
Az Iliescutól szabadulni kívánó társaság - melynek tagjai között olyan korábbi bizalmasokat lehet találni, mint Iosif Boda volt elnöki kampányfőnök, illetve Teodor Melescanu volt külügyminiszter - többek között azzal vádolja a korábbi pártvezetést, hogy nem tartotta be a szavát, miszerint alapvető strukturális változásokat fog bevezetni a pártban, megtisztítja a PDSR-t a kétes elemektől, akik miatt a párt elveszített minden korábbi szimpátiát. Konkrétan megfogalmazták, kik azok a korrupt, illetve "műveletlenebb" személyek, akiktől Iliescunak már rég meg kellett volna szabadulnia; ezek Emil Duma, Nicolae Vacaroiu, Florin Georgescu, Doru Ioan Taracila és főként Ceausescu volt kegyence, Adrian Nastase. Ebből a felsorolásból kiderül az is, kik azok, akikre Iliescu számíthat, akik támogatni fogják őt a jövőben.
Magureanu tehát elindított egy folyamatot, amely szétszakíthatja a volt kormányzó pártot. E tény nem csak azért fontos, mert jelentősen gyöngítheti egy eljövendő szélsőséges koalíció esélyeit. Iliescuék máris arra törekednek, hogy a jelenlegi koalíciót a magyarellenes Románok Egységpártjával, illetve a MIÉP romániai újnáci testvérpártjával, a Nagyrománia Párttal karöltve váltsák le. De azért is igen figyelemreméltónak mondható, mert az Iliescunak hátat fordító elit képes lehet egy olyan szociálliberális párt vagy tömörülés létrehozására, amely immár nem kényszerül minduntalan a szélsőséges pártok koalíciós szolgálataira, de akár a jelenlegi koalíció szövetségese is lehet a jövőben.
Ara-Kovács Attila
