„Igen, náci tempó” – üzente Kocsis Máté a német EP-képviselőnek

  • narancs.hu
  • 2024. január 18.

Külpol

Daniel Freund a részben elérhetővé tett uniós források ügyében szólalt fel.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Európai Parlament pert fontolgat, amiért az Európai Bizottság részben elérhetővé tette a blokkolt uniós támogatásokat Magyarország számára. Daniel Freund német zöldpárti képviselő ezzel kapcsolatban az Európai Parlamentben arról beszélt, Magyarország szerinte sem teljesítette az a blokkolt források feloldásához szükséges feltételeket.

Freund – aki a magyar kormány éles kritikusa – kijelentette, hogy a költségvetés kis részét sem lett volna szabad felszabadítani, majd utalva arra, hogy az EP bíróságra akar menni az ügy miatt, azt mondta: „Találkozunk a bíróságon.” A képviselő az X-en (korábban Twitter) azt írta:

„az Orbánnal kötött decemberi megállapodás piszkos volt – nem a tényleges reformtörekvéseken alapult”.

Erre érkezett szerda este Kocsis Máté rövid válasza, aki Facebook-oldalán azt írta:

„Ismerjük ezt a reflexet egyes németektől: kisebb ország véleménye nem tetszik, meg fogják valahogy támadni. Igen, náci tempó.”

A Telex emlékeztetett, nem ez az első alkalom, hogy a Fidesz valamelyik politikusa és a magyar kormányt rendszeresen kritizáló Daniel Freund üzennek egymásnak: Deutsch Tamás korábban „futóbolondnak” nevezte német képviselőtársát, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pedig egy Orbánról szóló ChatGPT-rapszöveg miatt feszült össze vele.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.