India választás előtt

Kutyaharapást szőrével

Külpol

Az Egyesült Államok Indiában igyekszik szövetségest találni a Kínával folytatott birkózáshoz. Csakhogy a Narendra Modi vezette kormányok 2014 óta szisztematikusan lerontották az egykor működőképes demok­rácia intézményeit, s a hatalom megtartásának módját az etnikai és felekezeti feszültségek élezésében látják. Jó ötlet-e egy félkész diktatúrával barátkozni egy egészen kifejlett ellenében?

Látványosan közeledett egymáshoz az Egyesült Államok és India az utóbbi évtizedben. Az indiai miniszterelnök tavaly júniusi washingtoni látogatása grandiózus siker volt – amit Narendra Modi fel is használ az idén áprilisban esedékes választás előtti kampányához –, a két ország több milliárd dollár értékű stratégiai technológiai megállapodást kötött, közös fejlesztésekben egyeztek meg a mesterséges intelligencia, a félvezetők, az űrprogram, az újrahasznosítható energia és a Telekom-hálózatok területén. Téma volt a szoros biztonsági együttműködés is.

Az Egyesült Államok és Kína viszonya egyre feszültebb, s az ebből eredő fenyegetettség érzetének ellensúlyozására remek ötletnek tűnhet Peking (sok szempontból legnagyobb) riválisával a legbarátibb kapcsolatokat ápolni. India immár a világ legnépesebb országa, és – szemben az öregedő kínai társadalommal – lakosságának 65 százaléka 35 év alatti aktív humán erőforrás. A Kínától való gazdasági függés csökkentésére irányuló nyugati kezdeményezés nyomán India lett a Kínából távozó vállalkozások közkedvelt, olcsó befektetési célpontja. Nem mellesleg Indiának – a himalájai Ladakh tartomány vidékén – területi vitái is vannak Kínával, ami állandó katonai készenlétben tartja Delhit.

Nehéz nem párhuzamot vonni a mostani indiai események és az Egyesült Államok és Kína 50 évvel ezelőtti kapcsolatfelvétele között. Az akkori amerikai kezdeményezést a Szovjetunió tekintélyes katonai potenciálja inspirálta: barátkozzunk a világ (akkor) legnépesebb országával, amely ráadásul az ellenség tőszomszédja is; s ha Kína ezzel a demokratizálódás útján is elindul, az külön nyereség lehet. Az akkor kialakított amerikai–kínai együttműködés során a felek félretettek minden ideológiai különbséget, s dollármilliárdok vándoroltak a fiatal munkaerőtől duzzadó Kínai Népköztársaságba. Amely aztán valóban sokat fejlődött – ám a demokrácia eljövetelébe vetett amerikai remények, ha valóban voltak ilyenek, a legkevésbé sem teljesültek be.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.