Kutyaharapást szőrével

Az Egyesült Államok Indiában igyekszik szövetségest találni a Kínával folytatott birkózáshoz. Csakhogy a Narendra Modi vezette kormányok 2014 óta szisztematikusan lerontották az egykor működőképes demok­rácia intézményeit, s a hatalom megtartásának módját az etnikai és felekezeti feszültségek élezésében látják. Jó ötlet-e egy félkész diktatúrával barátkozni egy egészen kifejlett ellenében?

Látványosan közeledett egymáshoz az Egyesült Államok és India az utóbbi évtizedben. Az indiai miniszterelnök tavaly júniusi washingtoni látogatása grandiózus siker volt – amit Narendra Modi fel is használ az idén áprilisban esedékes választás előtti kampányához –, a két ország több milliárd dollár értékű stratégiai technológiai megállapodást kötött, közös fejlesztésekben egyeztek meg a mesterséges intelligencia, a félvezetők, az űrprogram, az újrahasznosítható energia és a Telekom-hálózatok területén. Téma volt a szoros biztonsági együttműködés is.

Az Egyesült Államok és Kína viszonya egyre feszültebb, s az ebből eredő fenyegetettség érzetének ellensúlyozására remek ötletnek tűnhet Peking (sok szempontból legnagyobb) riválisával a legbarátibb kapcsolatokat ápolni. India immár a világ legnépesebb országa, és – szemben az öregedő kínai társadalommal – lakosságának 65 százaléka 35 év alatti aktív humán erőforrás. A Kínától való gazdasági függés csökkentésére irányuló nyugati kezdeményezés nyomán India lett a Kínából távozó vállalkozások közkedvelt, olcsó befektetési célpontja. Nem mellesleg Indiának – a himalájai Ladakh tartomány vidékén – területi vitái is vannak Kínával, ami állandó katonai készenlétben tartja Delhit.

Nehéz nem párhuzamot vonni a mostani indiai események és az Egyesült Államok és Kína 50 évvel ezelőtti kapcsolatfelvétele között. Az akkori amerikai kezdeményezést a Szovjetunió tekintélyes katonai potenciálja inspirálta: barátkozzunk a világ (akkor) legnépesebb országával, amely ráadásul az ellenség tőszomszédja is; s ha Kína ezzel a demokratizálódás útján is elindul, az külön nyereség lehet. Az akkor kialakított amerikai–kínai együttműködés során a felek félretettek minden ideológiai különbséget, s dollármilliárdok vándoroltak a fiatal munkaerőtől duzzadó Kínai Népköztársaságba. Amely aztán valóban sokat fejlődött – ám a demokrácia eljövetelébe vetett amerikai remények, ha valóban voltak ilyenek, a legkevésbé sem teljesültek be.