Így néz ki Putyin titkos palotája

  • narancs.hu
  • 2021. január 19.

Külpol

Navalnij oknyomozó videóban mutatja be.

Ma jelent meg az a kétórás oknyomozó, Putyin szigorúan őrzött palotájáról szóló riport, amelyet a jelenleg börtönben lévő Alekszej Navalnij készített – szúrta ki a 444.hu.

A látványos palota a Fekete-tenger partján összesen 17 ezer négyzetméteres területen található. A hatalmas épülethez számos kiegészítő létesítmény tartozik, például egy templom, arborétum és saját határátkelővel is rendelkezik. A terület felett pedig repüléstilalmi zónát húztak.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.