A nagy indiai pártpolitikai összecsapások, mint a hét végi helyi választás a hatalmas és népes Maharastra államban (szűken, de győzőtt a Kongresszus Párt), eltakarják a külvilág elől az ország több évtizedes regionális konfliktusait. Robbantások, lövöldözések, halottak tucatjai kellenek hozzá, hogy néhány napra a hírek élére kerüljenek a különféle szeparatista vagy éppen szélsőbalos, egyenlősítő mozgalmak.
Nem mintha nem lenne bőven mind a két típusból - az előbbiekből csak Északkelet-Indiában mindjárt harminc. Itt találhatók a legkisebb szövetségi államok, beszorítva Kína, Burma, Banglades közé, sokszínű, törzsi rendszerben élő, hegyi földművelő lakosság-gal, számos népcsoporttal, sajátos szokásokkal. Megalája államban például férfiak hoztak létre néhány évvel ezelőtt egyenjogúsítási mozgalmat, a kizárólag női ágon történő örökösödés rendszere és családon belüli hátrányos helyzetük ellen tiltakozva. Természetesen nem az effajta néprajzi különlegességek okozzák a bajt, hanem az, hogy India függetlenné válásának idején ez a terület nem a lakosság - akkoriban kevéssé is artikulált - szándékai szerint, hanem a kisebb-nagyobb hatalmú helyi
uralkodók akaratából
vált részévé a szövetségi államnak. Az évek során több ízben is finomítottak a közigazgatási kereteken: különféle fokú autonómiát élvező területeket alakítottak ki. De ez mind nem elég, itt van például a kicsi népek között viszonylag jelentős nágák esete: Nágaföld néven külön szövetségi államuk van, mégsem fejeződött be teljesen fegyveres felkelésük. Egyrészt évek óta tartják a tűzszünetet a központi hadsereggel, tárgyalnak a központi kormányzattal, másrészt viszont az egymásból letöre-dező, frakciókra bomló lázadó csoportjaik közül vannak még olyanok, amelyek nem tették le a fegyvert. A békülékenyek egyezkedés útján, emezek viszont erőszakkal tágítanák Nágaföld határait, és nem adják alább a teljes függetlenségnél.
De ez is csak példa, hiszen az itteni hat szövetségi állam területén összesen körülbelül harminc fegyveres csoport harcol egy-egy kis nép valamilyen fokú, a mostaninál viszont mindenképpen nagyobb önállóságáért. A csoportok közötti kapcsolatok elsősorban a gerilla-hadviselés infrastruktúrája szintjén - kiképzés, fegyverek beszerzése, menekülési, rejtőzködési lehetőség felajánlása - mutatkoznak meg. Az efféle együttműködés lehetőségeit egymással is ütköző céljaik gyakran felülírják. Amikor az első októberi hét végén Asszám szövetségi állam és Nágaföld területén összesen több mint hetven ember halt meg bombamerényletekben és fegyveres támadások során, egyetlen szervezet, az Asszámi Egyesült Felszabadítási Front jelezte, hogy az akciók közül néhányat az ő emberei hajtottak végre. Ez a csoport lényegében az "Asszám az asszámiaké" elvi alapra helyezkedik, a máshonnan bevándorlók (bengáliak és egyéb jöttmentek) létszámát sokallja. A hatóságok viszont egy másik népcsoport, a bodók Bodoföldi Nemzeti Demokratikus Frontját (NDFB) sejtik a merényletek mögött. Hivatalos közigazgatási egységként
Bodoföld nem létezik,
ha viszont volna ilyen, ez keresztezné a nága területi elgondolásokat, amelyek jelentős mértékben kiterjednek Manipur szövetségi állam területére. Itt viszont a meitei népcsoport felkelői igyekeznek felhívni a központi hatóságok figyelmét arra, hogy amennyiben engednek a nága követeléseknek, ez még nem hozza közelebb a békét.
Figyelemre méltó, ugyanakkor érthető, hogy a különféle színezetű indiai központi kormányzatok nem fogynak ki a béketűrésből: újabb és újabb, egymástól nem is mindig teljesen független csoportokkal is tárgyalásokat kezdenek, és képesek elérni, hogy egy-egy szervezet letegye a fegyvert. Így volt ez például tavaly decemberben a kalandos elnevezésű Bodo
Felszabadító Tigrisekkel,
akik a megelőző években főként vonatrobbantásokkal nyomatékosították népük felemelkedésével kapcsolatos elképzeléseiket. Újdelhi részéről alighanem az a türelem egyik oka, hogy a térség határai nemhogy rosszul őrizhetők, de bizonyos szakaszokon a vonalvezetésük is bizonytalan. Ilyen körülmények között a hadsereg számára aligha nyílhatna középút a szánalmas toporgás és a nemzetközi bonyodalmakhoz vezető határincidensek veszélyei között. Másfelől viszont a felkelők megosztottsága és engedményei arra utalnak, hogy a lakosságot a sok helyen már évtizedek óta zajló harcok közepette nem feltétlenül lelkesítik a szeparatista célok. Hogy hányan vannak egy-egy szervezetben, azt nyilván nehéz megállapítani, de a legnagyobbak sem lépik túl a két-háromezres nagyságrendet. Ez viszont stratégiai elképzelések megvalósításához nem elég - merényleteket viszont sokkal kisebb csoportok is képesek elkövetni. Ez az utóbbi tény lehet az végül is, ami egyáltalán életben tart nem egyet a gerillamozgalmak közül: a zsarolási potenciál megőrzése a majdani tárgyalási pozíciók javítása érdekében.
A tárgyalásos megoldás előnyeit az elmúlt napokban India másik végében, délnyugaton, Andra Prades államban is kóstolgatni kezdték. Itt nem szakadárok, hanem gazdasági egyenlőséget, társadalmi igazságot hirdető, a maoista ideológiához közel álló felkelők büntetik a gazdagokat, a felső kasztok tagjait. Szó, ami szó: kíméletlenül. Más források viszont állítják, hogy a Népi Háború Csoportja (PWG) akcióinak áldozatai között is sok a pária, a nincstelen. Legfeljebb besúgók és provokátorok - mondják erre a naxaliták. Egy észak-indiai településről kapták ezt a nevet, ahol még a hatvanas évek végén indult egy hasonló mozgalom. 'k sincsenek sokan, tán háromezren az egymilliárd lakosú Indiában, ahol ennek ellenére több államban is akcióznak. Az október 15-én kezdődött tárgyalások előtt egy héttel egy kalkuttai szélsőbaloldali tanácskozáson viszont egyesültek a Maoista Kommunista Centrum nevű csoporttal, hogy pártként (is?) működjenek. (Az említett tanácskozás tárgya a globalizáció és a gazdaság liberalizálása által kialakuló helyzet kihívása volt.)
Andra Prades főminisztere (a központi kormány által kinevezett első számú helyi állami vezető) hétfőn, a tárgyalások utolsó napján közölte, hogy nem hajlandó figyelembe venni az olyan javaslatokat, amelyek túllépnek az indiai alkotmány által szabott határokon. Márpedig a naxaliták pont ezt akarják: kobozza el az állam a tőkés társaságok földbirtokait, és ossza ki a földet a szegényeknek. Meglehet, igaza van a főminiszternek, amikor azt mondja, hogy a maoisták nem is akarnak igazából tárgyalni, csak a kakasülő közönségének ripacskodnak. Csak hát a kakasülőn azok ülnek, akik máshova nem tudnak jegyet venni. Akiknek - és ők Indiában nagyon, de nagyon sokan vannak - valóban jól jönne egy kis földosztás.
- kovácsy -
