A múlt héten négy iráni parlamenti képviselő ülősztrájkkal elérte, hogy a júniusi tüntetések kapcsán bíróság elé állítandó személyek ügyét világi bíróságon, nyílt tárgyaláson, védőügyvédek jelenlétében tárgyalják, ami szokatlan és meglehetősen jelentős eredménynek számít.Az iráni diákoknak és a legkülönfélébb rendű és rangú, velük rokonszenvező tüntetőknek a jelek szerint legalább annyira elegük van a mérsékelt reformistákból, mint a konzervatív klérusból, mivel Khatami elnök mostani, második hivatali időszakának nagyjából a félidejében továbbra sem látják előremozdulni a politikai reformok ügyét. Hiába van a választott törvényhozásban reformista többség, hogyha az 1979-es iszlám forradalom "őrei" - nem választott - testületének módjában áll visszadobni a neki nem tetsző törvényjavaslatokat. Így aztán a Khatami első megválasztásához kapcsolódó várakozásokból alig maradt más, mint a frusztráció.
Immár negyedik éve, hogy ez az elégedetlenség tüntetésekben robbant ki, miután a konzervatívok szervezett verőlegényei rátámadtak egy kollégium alvó lakóira. Az ismétlődő összetűzések során a radikalizálódó diákok mozgalmát végül tömeges letartóztatásokkal fojtották meg.
Az idén, június közepén kirobbant és estéről estére megismétlődő diáktüntetéseknek bizonyos, az egyetemi élethez kapcsolódó törvényjavaslatok voltak az előzményei, de aztán ismét akcióba léptek láncaikkal és gumibotjaikkal az említett verőemberek. Most is letartóztatásokkal vetett véget a hatalom a diákok megmozdulásainak (4000, részben már előzetesen őrizetbe vett diák és más tüntető közül a cikk írásakor 2000 még letartóztatásban volt), a helyzet azonban több szempontból különbözött a négy évvel korábbitól. Először is a tüntetések egy sor vidéki városra is kiterjedtek. Továbbá Khatami elnök, ha értelemszerűen diplomatikus módon is, de egy ponton védelmébe vette a diákok demokratikus követeléseit. Ráadásul a kollégiumi támadást követően a rohamrendőrség ezúttal védőgyűrűt vont a diákok szálláshelyei köré, megakadályozva a további vérontást. Mi több, a rájuk támadó milicisták vezetőjét és csoportjának több tagját is őrizetbe vették - ami ugyanakkor nem jelent túl sokat annak fényében, hogy az említett vezetőt 2000-ben már elítélték egy reformista politikussal szembeni gyilkossági kísérlet vádjával, egy év múlva mégis szabadlábra került.
Mindezt mégis az egyre inkább elkerülhetetlen iráni változások perspektívájába helyezi, hogy még májusban a törvényhozás reformista tagjai közül több mint százan levelet küldtek az ország legfőbb vallási vezetőjének, Khamenei ajatollának, burkoltan felszólítva, hogy álljon félre a reformok útjából, mert a felügyelete alatt álló intézmények tevékenysége azt a benyomást kelti, hogy az ország képtelen bármiféle változásra.
Hogy ez mennyire így van, nemcsak a diákok türelmetlen követelései jelzik, hanem azok a beszámolók is, amelyekből kiderül, hogy elsősorban a középosztályi körökben egyfajta megvetéssel elegyes ingerültség vált általánossá Irán egész politikai rendszerével szemben. Érdemes meggondolni, hogy a hetvenmilliós ország lakosságának a fele huszonöt éven aluli, tehát legfeljebb csecsemő volt, amikor a forradalom felszámolta Reza Pahlawi sah Nyugat-barát - ugyanakkor demokratikusnak szintén nem nevezhető - rendszerét. A fiatalok többsége számára az iszlám forradalom fikció, amely nehezen választható el például a munkalehetőségek és szélesebben a perspektívák hiányától. Ráadásul a nem feltétlenül politikai formában megnyilvánuló elégedetlenségre és engedetlenségre a rendszer hol kényszerű szemhunyással válaszol, hol meg kampányszerű, következetlen bekeményítéssel. Az elmúlt hat év két elnökválasztása és a parlamenti választási tapasztalatok azt jelezték, hogy mennyire elegük van a nőknek is a - szintén esetleges gyakoriságú és erejű - hatósági zaklatással alátámasztott csadorviselési kényszerben megnyilvánuló, ennél természetesen szélesebb körű, a mindennapi élet és viselkedés egészére kiterjedő ideologikus elnyomásból.
Csakhogy a reformista politikusokon kívül nincsenek ellenzékiek, akik komolyabb karizmatikus súllyal rendelkeznének. Éppen ezért nem egyértelmű az Egyesült Államokból sugárzó emigráns műholdas televíziók szerepe, amelyek iránytalan radikalizmusa legalább annyira ad érveket a konzervatív klérusnak, mint amennyire illuzórikus várakozásokat ébreszt a megvalósítható változásokat illetően. Nem is szólva az olyan radikális szervezetekről, mint az emigráns "népi mudzsahidok", akik annak idején a forradalmiság egyfajta szélsőbalos változatát képviselték, amíg fel nem falta a forradalom ezeket az engedetlen gyermekeit - legalábbis a vezetőiket. Aztán a háborús ellenséggel, Szaddám Huszeinnel paktáltak, Irakból indítottak terroristaakciókat, a központjukat pedig Párizs mellé helyezték. Itt ütöttek rajtuk június második felében a francia belső elhárítás emberei, ami több európai nagyvárosban szűk körű emigráns megmozdulásokhoz vezetett. Ezek során több helyen (Bernben, Londonban, Rómában) is felgyújtotta magát egy-egy tüntető - egyikük életét nem is tudták megmenteni.
Teherán elismeréssel nyilatkozott a francia hatóságok fellépéséről, Washingtonban viszont, ahonnan Bush elnök lelkesen biztatta a teheráni diák tüntetőket, bizonytalanság uralkodott el abban a tekintetben, mi is a helyes hozzáállás a mudzsahidokkal szemben, akiket egyébként néhány évvel ezelőtt éppen az Egyesült Államok vett föl a terroristaszervezetek listájára.
Irán az elmúlt hónapok, sőt évek folyamán egyfajta távolságtartó együttműködést tanúsított Washingtonnal szemben - az afganisztáni és az iraki események idején egyaránt. Most viszont nagyon is errefelé fokuszál az atomfegyverek birtoklásával kapcsolatos amerikai figyelem. Ráadásul az Európai Unió is aggályainak adott hangot az esetleges iráni atomfegyverkezést illetően, ami igencsak rossz hír Teherán gazdasági érdekei szempontjából, hiszen így nehezen fog összejönni az átfogó megállapodás az iráni olaj európai értékesítéséről. Csak hát egy dolog a kereskedelem, és más dolog a geopolitikai konstelláció, márpedig Iránt közel-távol atomfegyverrel rendelkező országok gyűrűje övezi, és az ilyen ostromlott vár érzésből aligha következik, hogy a nyugati nyomás hatására az ország egykönnyen parírozni fog.
- kovácsy -
