Jelenlegi állapotában nem finanszírozza a közmédiát a Tusk-kormány

  • narancs.hu
  • 2023. december 19.

Külpol

Csak majd ha visszaállították az "elemi semlegességét".

Donald Tusk új lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén kijelentette: a jövő évi lengyel költségvetésben egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását, az csak a jelenlegi helyzet „javítása” után lesz lehetséges.  Andrzej Duda elnök hangsúlyozta: alkotmány megkerülésével nem szabad változtatni a közmédia helyzetén.

„Egy olyan közmédia, mint amilyen most van, egyáltalán nem érdemli meg, hogy az adófizetők zsebéből finanszírozzák” – fogalmazott a hvg.hu tudósítása szerint Tusk újságírói kérdésre válaszolva.

Készen állunk arra, hogy a közmédiát esetleg a helyzet javítása után támogassuk

– jelentette ki, hozzátéve: a jövő évi költségvetésben egyelőre semmilyen eszközöket nem különítenek el a közmédia működtetésére.

Arra vonatkozóan, hogy a szejm kedden napirendre tűzi a lengyel közszolgálati televíziót, rádiót és a PAP hírügynökséget érintő határozatot, Tusk elmondta: a dokumentum "az első lépést jelenti a közmédia javításához". Bejelentette: a parlamenti többség olyan törvényeket készít majd elő, amelyek "visszaállítják a közmédia elemi semlegességét".

A Polgári Koalícióból, a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 pártból, valamint az Új Baloldal nevű frakcióból álló többségi parlamenti koalíció képviselői által kedden benyújtott határozat-tervezet szerint a szejm arra szólítja fel az állami kincstárat képviselő illetékes szerveket, hogy tegyék meg a "javító intézkedéseket" a közmédiával szemben.

 

A szejm arra kötelezi önmagát, hogy haladéktalanul elindítja "a lengyel alkotmánnyal összhangban lévő állapot tartós visszaállítását biztosító" törvényhozói munkát.

A határozat előterjesztői szerint a 2015 őszétől múlt hétig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem hajtotta végre a lengyel alkotmánybíróság 2016 decemberében hozott döntését, amely részben alkotmányellenesnek minősítette a 2016 elején hatályba lépett médiatörvény azon előírásait, amelyek értelmében az országos rádió- és televízió-tanácstól (KRRiT) elvonták azt a jogot, hogy a közszolgálati televízió és rádió, valamint a PAP vezetőit kinevezze.

A közmédia az idei októberi parlamenti választások után is "az előző kormánytábor érdekében kampányol (...),

néha agresszív módon támadja a jelenlegi kormányt (...) teljesen meghamisított valóságképet mutatva be a társadalomnak" – áll a határozatban.

Andrzej Duda államfő kedd délután levelet intézett Szymon Holowniához, a szejm elnökéhez, melyben – utalva a határozat tervezetére – aláhúzta: nem vonja kétségbe a parlamenti többség jogát a jogi rendszer módosításához, "a politikai cél azonban nem igazolhatja az alkotmányos és törvényi szabályok megsértését vagy megkerülését".

A bejelentett, közmédiát érintő módosításoknak "tekintettel kell lenniük a demokratikus normákra és az alkotmányra" – hangsúlyozta Duda.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.